2021. augusztus 30., hétfő

TÖRTÉNELMI MAGYAR CSALÁDOK EMLÉKNAPJA (2021.)

A Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) Díszterme adott helyt az ez évi
Történelmi Magyar Családok Emléknapja rendezvénynek
újra - 2021. augusztus 19-én, vasárnap.



Az Emléknap témája: Diadalok és viadalok

Kiemelkedő, történelemformáló sikerek és kudarcok, nyereségek és veszteségek a történelmi családok életében, ahogy országunk sorsában is.

Éppen Emléknapunkon volt 500 éve, hogy a magyar várvédők - kitartó küzdelmük ellenére -  a török seregekkel szemben elvesztették Nándorfehérvárt. 565 évvel ezelőtt, 1456 nyarán viszont a keresztyének - magyarok és szerbek - ugyanott hősies győzelmet arattak II. Mehmed török szultán nagy túlerőben levő, ostromló seregével szemben. Napra pontosan a 495 évvel ezelőtti mohácsi csatát is említhetjük tanulságként, mint történelmünket jelentősen formáló küzdelmet.

Olykor diadalok, máskor viadalok adatnak nekünk, megtapasztalt dicsőséges győzelmekkel, netán nehezen elviselt vereségekkel. Mindezek tudatában nem lehet elbizakodnunk, de elkeserednünk sem szabad. Újra és újra haladnunk kell előre, elődeinktől kapott örökségünkkel és küldetésünkkel.

A délelőtt folyamán körünkbe vártuk Soltész Miklós államtitkár urat, valamint a Magyar Nemzeti Múzeum új vezetőjének, L. Simon László főigazgató úrnak képviselőjét. Mindketten ünnepi gondolataikkal is gazdagítottak bennünket. Dr. Nagy István agrárminiszter képviseletében pedig Weidel Walter, a Magyar Nemzeti Vidék Hálózat területi képviselője mondott köszöntőt.

Az ünnepi megemlékezések sorát - egy könyvbemutató vetített-képes előadásával - Dr. Berzeviczy Klára folytatta. Különleges és megrendítő témája: Aquinói Szent Tamás magyar leszármazottai.

(A helyszínen lehetőség volt a napokban megjelent, az előadásban bemutatott könyv megvásárlására, mely elsőként az Emléknap résztvevői számára volt hozzáférhető a Szent István Társulat kiadó és a szerzők jóvoltából:

Pályi Gyula - Berzeviczy Klára - Frenyó Zoltán: AQUINÓI SZENT TAMÁS MAGYAR ROKONAI, Szent István Társulat, Budapest, 2021.)

Ezt követően történelmi családok képviseletében megfogalmazott reflexiókat hallgathattunk: Dr. Nyári György, Bethlen Farkas és Ugron Imre Gábor uraktól.

A nap témáját is követve, két további felkért hozzászóló is volt: Dr. Huszár Pál református lelkész, valamint Pajor András atya, de végül András atya betegség miatt nem tudott jelen lenni.

Kristofori Ferenc, magánénekes úr tette az Emléknapot zenei betétekkel még ünnepibbé. ,,Bizáncból küldetett” című, 52 perces, saját szerzeményű mono-operájából (szövegíró: Pajor András) a ,,Jöjj, szélvihar!” a ,,Hitvesi hűség” és a ,,Lelket én sosem cseréltem” című áriákat énekelte III. Béla király szerepében. Legközelebb a teljes művet is előadja szeptember 11-én, szombaton, a Kossuth téren - az Eucharisztikus Kongresszust is megtisztelve.

A kisebb állófogadáson a jelenlévők megcsodálhatták és megkóstolhatták a Szív utcai Ferdinánd Monarchia Étterem és Cseh Sörház Nagy Magyarország-alakú tortáját is.

***

A program zárásaként Ünnepi Istentiszteletet tartottak.

 

(Forrás: www.szechenyicsalad.hu) 


------------------------------------------------------------

(Fotó: Polgár Julianna (JulCSIllag-fotó®))                       

------------------------------------------------------------

Szerző/Leközlő:

 

Polgár Julianna

(szerk.- és fotórip., könyvtáros - volt Duna TV, MTI; 
főszerkesztő - POLGÁRI ÖSSZMAGYAR ÖRÖMHÍR MÉDIA; 
GYÖNGYSZAVÚ MÚZSA MÉDIA - gyongy.pol.dtv.mti8@gmail.com; 
budapesti tudósító - HUNSOR.SE; Szabad Szalon (SK) - pjulcsillag8@gmail.com); 
06-30/859-33-35; https://hu.wikipedia.org/wiki/Polg%C3%A1r_Julianna

 

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------

POLGÁR JULIANNA KÉPRIPORTJA