A tudósokat még
mindig a kíváncsiság hajtja – az alapkutatás jövőjét
vitatták meg a World
Science Forumon, az MTA és az ANSO
közös szervezésű tematikus szekciójában
A tudományban
felbukkanó forradalmi gondolatok mögött vajon még mindig az a kíváncsiság
rejlik, amely a kutatókat az ismeretlen megragadására sarkallja? Manapság a
kutatásfinanszírozás számonkérhetősége, a tudományra költött összegek közvetlen
társadalmi hasznosulása egyre nyomatékosabb elvárás, ezért kérdés, hogyan lehet
ezt az elvárást azzal a kutatói szabadsággal összehangolni, amely az
alapkutatás legjelesebb képviselőit mindig is jellemezte.
Ami nem feltétlenül
látható előre
Lovász László a
matematika területéről – a geometriából, a hálózat- és számelméletből – hozta
azokat a példákat – az ókortól napjainkig –, amelyek szemléletesen támasztják
alá, hogy egy korszakalkotó tudományos eredmény a kérdés/probléma megfogalmazásának
pillanatában nagyon sokszor még nem jelezhető előre, másrészt egy elméleti
eredmény gyakorlati jelentősége sem mérhető fel azonnal. A labirintusok
tanulmányozása vezetett el például a GPS azon funkciójáig, amelynek
segítségével a legrövidebb elérési utat kaphatjuk meg.
A prímszámok
tanulmányozása a titkosítás tudományát és technikáját alapozta meg. Az
elliptikus görbék szerepe a Fermat-sejtés megoldásában az elliptikus görbén
alapuló kriptográfiai eljárásokat motiválta. A Lenstra–Lenstra–Lovász-féle
algoritmusnak, amely Lovász László nevéhez is kötődik, számos gyakorlati
alkalmazása van, így különböző, nyilvános kulcsú, titkosítási rendszerek
biztonságának tesztelését teszi lehetővé.
Sokszor akár
évszázadok is eltelhetnek, mire egy-egy elméleti tudományos eredmény
alkalmazást nyer, méghozzá oly módon, hogy a társadalom széles rétegei
részesülnek az általa kínált előnyből. Igen gyakori, hogy egy tudományos
áttörés áldásos hatásait tömegek élvezik naponta anélkül, hogy e tudományos
háttérről bármi fogalmuk lenne. Az okostelefonok számos funkciója, az
interneten nyújtott adatbiztonsági szolgáltatások és még számos modern
technikai vívmány köszönheti létét elméleti matematikai – és más alapkutatási –
eredményeknek.
Ellentétpár a
kutatásban
***
A globális
kihívások kezelése integrált megközelítést kíván
Kondorosi Éva
előadását azzal indította, hogy a címben feltett kérdésre igen a válasz.
Felidézte Karikó Katalin tudományos karrierjének kezdetét és azt a
nehézségekkel terhelt utat, amelyet Karikó Katalinnak a hírvivő RNS (mRNS)
kutatásától az mRNS-alapú COVID-vakcina kifejlesztéséig be kellett járnia.
Kitartása forradalmi áttörést hozott az orvostudományban és több évtizednyi
kutatási munka gyümölcse érett be azzal, hogy az elméleti orvostudományi
eredményeket a koronavírus-járvány idején sürgősséggel kellett a gyakorlatba
átültetni.
***
A francia nemzeti
tudományos kutatóközpont, a CNRS élén álló Antoine Petit arra hívta fel a
figyelmet, hogy az alapkutatást és a tudomány társadalomra gyakorolt hatását
nem szabad egymással szembeállítani, és az sem helyes megközelítés, ha a
tudomány és a társadalom – mint két egymással szembehelyezkedő, távoli pont –
között próbálunk hidat építeni. A tudomány a társadalmon belül és nem vele
szemben határozható meg, a társadalmon belüli helyét kell ezért megerősíteni. A
tudományos közösségnek felelőssége van abban, hogy a társadalmat olyan tudással
vértezze fel, amelynek segítségével képes a tudatos választásra, a tájékozott
döntéshozatalra. Ennek az eszközei a tudomány kezében vannak, a tudósok
feladata, hogy ezeket közérthetővé tegyék és rendelkezésre bocsássák.
A Dél-afrikai
Tudományos Akadémia főtitkára, Himla Soodyall a szekció címében szereplő
kíváncsiság motívumra reagálva rámutatott, hogy a kíváncsiság már gyermekkorban
megjelenik, amint gondolkodni kezdünk, tehát belső késztetés, hogy rákérdezzünk
a dolgok miértjére, és a kérdésekre válaszokat találjunk. Soodyall szerint ez áll
az emberi szolidaritás és a társadalmi igazságosság mögött is. Ami pedig a
kutatás mint tevékenység lényegét illeti, abban szükségképpen benne van, hogy
az ismeretlent keressük, hogy nem tudhatjuk pontosan, mire is jutunk végül,
mert ha előre tudnánk, az nem kutatás lenne.
Akárcsak az előtte
szólók, Soodyall is beszélt saját kutatásairól, amelyek az emberiség genetikai
múltjának feltérképezésére irányultak. Populációgenetikai kutatásai során az
emberiség minden valószínűség szerint legősibb genetikai örökségét fedezte fel
az afrikai kontinens déli részén.
***
Az öt bemutatkozó előadást pódiumbeszélgetés követte. A résztvevők egyöntetűen igennel válaszoltak a tematikus szekció címében feltett kérdésre. Arra a kérdésre, hogy az alapkutatás a gazdag országok luxusa-e csupán, vagy világszerte egyetemes szükséglet, szintén egyöntetűen azt a választ adták, hogy egyetemes szükségletnek kell lennie, nem lehet csupán a gazdag országok kiváltsága. A kis országoknak is fenn kell tartaniuk alapkutatási kapacitásaikat, nem engedhetik meg maguknak, hogy csak az alkalmazott kutatást műveljék, hiszen az alapkutatás az alapja minden innovációnak.
A tudományos
közösségnek továbbá arra is ügyelnie kell, hogy az idősebb és a fiatalabb
generációk között meglegyen a szoros kapcsolat, a szenior kutatók a fiatalokat
mentorként karolják fel. A fiatalok kérdésfeltevése mindig más, mint az
idősebbeké, így a tudomány is gazdagodhat, ha teret enged a fiatal kutatóknak.
Abban is egyetértettek a résztvevők, hogy a tudományos közösségnek kell nagyobb
erőfeszítéseket tennie annak érdekében, hogy a politikusok és az emberek is
jobban megértsék a tudományt. Ugyanakkor tudomásul kell venni, hogy a politikai
döntések meghozatala során a döntéshozók nem kizárólag a tudományos tényekre
támaszkodnak majd.
*****
Összefoglalásként
elhangzott, hogy a tudományos közösségnek nyitottnak kell maradnia a
rendhagyónak tűnő kérdések felvetésére, meg kell hallgatnia a más kulturális
hátterű, illetve más korosztályt képviselő kutatók nézeteit is, valamint
ösztönöznie kell a tudományterületek közötti kapcsolódásokat, a közöttük lévő
összefüggések feltárását, éppen azért, hogy a globális kihívások integrált
megoldása megvalósulhasson.
(Forrás: MTA)
-----------------------------------------------------
Néhány pillanatkép a 2019. novemberi, Budapesten megtartott World Science Forum-ról:
https://osszmagyar-oromhir.blogspot.com/2019/11/9-world-science-forum-vilagtudomany.html
https://osszmagyar-oromhir.blogspot.com/2019/11/world-science-forum-tudomany.html
------------------------------------------------------------
(Fotó: Polgár Julianna (JulCSIllag-fotó®))
------------------------------------------------------------
Szerző/Leközlő:
Polgár Julianna
MMDR
Ex Libris-díjas költő, fotó- és képzőművész
(szerk.-
és fotórip., könyvtáros - volt Duna TV, MTI;
főszerkesztő - POLGÁRI ÖSSZMAGYAR ÖRÖMHÍR MÉDIA;
GYÖNGYSZAVÚ
MÚZSA MÉDIA - gyongy.pol.dtv.mti8@gmail.com;
budapesti
tudósító - HUNSOR.SE; Szabad Szalon (SK) - pjulcsillag8@gmail.com);
06-30/859-33-35;
https://hu.wikipedia.org/wiki/Polg%C3%A1r_Julianna
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése