2022. december 11., vasárnap

220 ÉVES A MAGYAR NEMZETI MÚZEUM (I. RÉSZ)

Konferenciával emlékezett meg 220 évvel ezelőtti alapítására
a Magyar Nemzeti Múzeum


A Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) immár 220 esztendeje befogadja a tárgyakat, a tudományt, az újító gondolatokat, a látogatókat, a nemzet kultúráját magát – hangsúlyozta az intézmény alapításának 220. évfordulója alkalmából, csütörtökön megrendezett, tudományos konferencia megnyitóbeszédében a Kulturális és Innovációs Minisztérium kultúráért felelős államtitkára.

Hoppál Péter emlékeztetett: a múzeumalapító gróf Széchényi Ferenc korának kiemelkedő közéleti személyisége, a tudomány és a kultúra bőkezűen adakozó mecénása, a reformgondolatoktól már megérintett korszak meghatározó alakja volt. Valódi nagysága abban állt, hogy nem maradt meg a nagy terveknél, hanem cselekedett – emelte ki.

A Magyar Nemzeti Múzeum és az Országos Széchényi Könyvtár alapítójaként gyűjteményét határozott koncepció mellett készítette elő a köz javára történő átadásra – idézte fel az államtitkár, hozzátéve: Széchenyi István, a legnagyobb magyar aligha válhatott volna történelmi óriássá, ha nem szülei példáját látja maga előtt.

Hoppál Péter hangsúlyozta: a Széchényiek kijelölte feladat ma is időtlenül időszerű. Időről időre új reformgenerációkra van szükség, amelyek nem restek felismerni és megismerni nemzeti múltunk értékeit, büszkék magyarságukra, hagyományaikra, kikezdhetetlen hazaszeretettel bírnak, miközben látják hibáit és önbizalommal készek a közös jövő építésére – mutatott rá.

Mint elmondta, a világ, illetve Európa mély és súlyos értékválsággal küzd, a rendíthetetlennek hitt értékek relativizálása felgyorsult, a napi problémák sodrása magában hordozza a szellemi élet idézőjelbe tételének veszélyét. Ezért is különösen kívánatosak a maihoz hasonló,  tudományos seregszemlék, amelyek tudatosítják: van múltunk, vannak erős, mélyreható szellemi gyökereink – közölte Hoppál Péter.

***

L. Simon László, az MNM főigazgatója felidézte, hogy az általa vezetett intézmény elmúlt 100 évében szinte minden elődje munkáját megnehezítette a szűkös költségvetési keret. Mint hozzátette, kinevezése után ugyan jelentős lendületet adott a Nemzeti Múzeumnak az állami többlettámogatás és a nagyobb kormányzati figyelem, ám a szomszédban kitört háború és annak közvetett hatásai viszonylag gyorsan elinflálták a többletforrásokat.

Mindez nem jelenti azt, hogy az MNM rövid- vagy hosszabb távon ne akarná megvalósítani olyan terveit, mint egy új régészeti központ, restaurátorbázis és műtárgyraktár, a főépület akadálymentesítése, egy új épületben létrehozandó nemzeti portrétár vagy egy új állandó kiállítás – jegyezte meg.

L. Simon László kiemelte a közművelődés, a közönségkapcsolatok és a múzeumpedagógia fontosságát, a múzeum tevékenységének alapjaként azonban a magas színvonalú tudományos tevékenységet nevezte meg.

„A mi intézményünknek hangsúlyozottan nemzeti karaktere van, olyan, amilyen nem lehet egy biológiai vagy fizikai kutatóintézetnek, de még egy szépművészeti múzeumnak sem” – fogalmazott a főigazgató. Felidézte: a nemzet múzeuma az elmúlt 220 évben többször átalakult, szerencsés és kevésbé sikeres decentralizációs lépések eredményeként jött létre ez az alapvetően történeti profilú intézmény, amely Közép-Európa meghatározó tudományos műhelye és népszerű kiállítóhelye.

Ez a folyamat irreverzibilis, ám a jövő gyűjteménygyarapítási politikájában hangsúlyosan kell törekedni az intézményből korábban kikerült képző- és iparművészeti műtárgyak pótlására – vetette fel.

A főigazgató elmondása szerint az elmúlt évtizedben jelentős átalakuláson ment át a kutatóintézeti hálózat. „Ezek egy részének fenntarthatósága, tekintettel a jelenlegi háborús helyzetre, erősen kétséges” – figyelmeztetett, felvetve egyes, történeti vagy régészeti profilú intézetek MNM-be történő integrációjának lehetőségét.

L. Simon László hangsúlyozta: a múzeumnak törekednie kell a felelősségteljes gazdálkodásra, a stabil anyagi háttér megteremtésére, megtartva a fenntartóval és a mindenkori kormányzattal ápolt jó kapcsolatokat. Hozzátette azonban: a pénzügyi stabilitás megteremtése céljából azt kérik a fenntartótól, hogy a szocializmus szellemiségét őrző jegyárrendeletet változtassa meg, kivezetve a kedvezmények túl széles rendszerét.

Legalább ilyen fontos azonban a magánmecenatúra felélesztése is, hiszen a hazával szemben a gazdasági élet mára megerősödött szereplőinek is felelősségük van – mondta L. Simon László.

 

(Forrás: Kultúra.hu/MTI)  


------------------------------------------------------------

(Fotó: Polgár Julianna (JulCSIllag-fotó®))                       

------------------------------------------------------------

Szerző/Leközlő:

 

Polgár Julianna

MMDR Ex Libris-díjas költő, fotó- és képzőművész

(szerk.- és fotórip., könyvtáros - volt Duna TV, MTI;
főszerkesztő - POLGÁRI ÖSSZMAGYAR ÖRÖMHÍR MÉDIA; 
GYÖNGYSZAVÚ MÚZSA MÉDIA - gyongy.pol.dtv.mti8@gmail.com; 
budapesti tudósító - HUNSOR.SE; Szabad Szalon (SK) - pjulcsillag8@gmail.com); 
06-30/859-33-35; https://hu.wikipedia.org/wiki/Polg%C3%A1r_Julianna 

-----------------------------------------------------------------------------------------------------

POLGÁR JULIANNA KÉPRIPORTJA







































































































































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése