2014. január 30., csütörtök

SIKERES MAGYAR DIGITÁLIS ÁTÁLLÁS (ITU-NMHH KONFERENCIA)

A sikeres magyar digitális átállás is téma lesz az ITU és az NMHH közös budapesti konferenciáján

A digitális átállás eredményeiről és a technológiai váltás során felszabaduló frekvenciasávok hasznosításáról is szó lesz január 29-31. között a Nemzetközi Távközlési Egyesület (ITU) és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) közös budapesti konferenciáján.

 


A konferencia az ITU által a digitális műsorszórás területén indított „Európai Regionális Kezdeményezés” program része. A tanácskozás célja a digitális átállás területén szerzett tapasztalatok összegzése, valamint a digitális hozadék sávok felhasználási lehetőségeinek áttekintése.

A háromnapos szakmai tapasztalatcserén többek között az átálláshoz szükséges szabályozási környezet kialakításáról és a digitális átállás előtt álló, illetve az átállást már sikeresen megvalósító országok stratégiáiról egyeztetnek a résztvevők. A digitális hozadék felhasználásának lehetőségeit és az érintett sáv kiosztásával összefüggő kérdéseket mind a műsorszóró, mind a szabályozó szervek szemszögéből megismerhetik a konferencia résztvevői.

A konferencia kiemelt témái a korszerű HD-műsorszórás és a digitális televíziós piacfejlődési lehetőségei. A kiváló kép- és hangminőséget biztosító HD-tartalmak továbbítása frekvenciagazdálkodási szempontból is fontos kérdés, mivel a modern televíziókészülékek elterjedésével jelentősen nőhet az igény ezekre a műsorokra, ami a műsorszóró sáv átviteli sebességének növelését teszi szükségessé.

A rendezvényen tizenöt ország és hét nemzetközi szervezet hírközlési szakértő munkatársai vesznek részt, többek között Svédországból, Belgiumból, Németországból, Spanyolországból, Lengyelországból és Horvátországból. A konferenciát megelőzően Dr. Karas Monika, az NMHH elnöke rövid egyeztetést folytatott a szerb, a horvát és a bosznia-hercegovinai hatóságok elnökeivel.

Budapest, 2014. január 29.


(Forrás: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság - Kommunikációs igazgatóság)

----------------------------------


(Leközlő:

Polgár Julianna
(szerkesztő- és fotóriporter – volt Duna TV, MTI - gmzsa_pol_dtv_mti8@yahoo.com;
főszerkesztő – POLGÁRI ÖSSZMAGYAR RÖVIDHÍR MÉDIA;
GYÖNGYSZAVÚ MÚZSA MÉDIA - gyongy.pol.dtv.mti8@gmail.com;
budapesti tudósító - HUNSOR.SE; MAGYAR PÓLUS MÉDIA - lillatti8@gmail.com))

2014. január 29., szerda

KÉPMÁS - MÁSKÉPP --- ZELENÁK KATALIN KÁRPÍTMŰVÉSZ KIÁLLÍTÁSA

KÉPMÁS – MÁSKÉPP
 
Zelenák Katalin kárpitművész kiállítása

1983-ban végzett a Magyar Iparművészeti Főiskolán, mestereinek Nagy G. Margitot és Plesznivy Károlyt vallja. A gobelin technikát magas szinten művelő művész számos szakmai elismerés birtokosa, műveit rendszeresen kiállítja hazai és külföldi tárlatokon. Munkáinak különös feszültséget ad, hogy egyrészt elképesztő naturalizmussal sző meg reneszánsz portrérészleteket, másrészt pedig merész kompozíciós módszerrel e finomságot ellenpontozza éles metszésű újraszerkesztéssel. A montírozás módszerével élve komoly gondolati közlésre képes. ,,Én mindig is valami tökéletesre vágytam, valami új harmóniára, a mai kor újjánemesítésére. Ezért nyúltam a reneszánsz művészethez. Újrateremteni, teremteni valami hibátlan, tökéletes szépséget, egy nemes kor lenyomatát, amely oly ellentétes a mi korunk, a 20. és immár a 21 század degenerált, elértéktelenedett, színtelen világával." - vallja ars poeticájában. Művészetszervező munkássága is jelentős. A Kecskeméti Textilművészeti Alkotóműhely vezetőjeként is tevékenykedik. A hazai kortárs textilművészek színe javát tömörítő közösség 13 éve a Kecskeméti Alkotóházban lelt otthonra.



 
 
,,Amikor elkezdek egy új munkát nagyon jó érzés a festett, kollázsolt,
a számítógép által készült terveim apró részleteit sorról sorra,
fonalakkal újra megfestenem. Újra alkotom a már egyszer megálmodott
gondolataimat, és ezért tartom oly fontosnak - kihangsúlyozottan
fontosnak -, hogy én mindig magam szövöm meg a falikárpitjaim. Az
alkotás fontos része ez, amit csak az tud hitelesen átültetni papírra
festett színes, vagy színtelen gondolatból, amit maga interpretál az
első vonaltól az utolsó fonalszál beszövéséig. Velem együtt él, velem
együtt gazdagodik, formálódik a kárpit, részemmé válik, mint azok az
emberek, akik fontosak az életemben. Ezért is válok meg ezektől a
munkáimtól oly nehezen. Tudom, hogy gondolataim, melyeket színes
fonalakkal formába öltök, melyekből puha felületű, megfogható
kárpitok, kárpittöredékek lesznek, és örök lenyomatot adnak az
utókornak, egyszeri megismételhetetlen produktumok. Ezért örülök, hogy
művész lettem. Az én munkáim képzőművészeti alkotások, a puha fonal, a
selyemszál által soronként megfestve."
 
(Zelenák Katalin)

 
 




A kiállítást megnyitja: Dr. Lovag Zsuzsa művészettörténész

Közreműködik: Benkő András kobzos énekmondó


Helyszín: Józsefvárosi Galéria és Rendezvényközpont --- 1085. Budapest, József krt. 70.
Kiállítás megnyitó: 2014. február 7. péntek, 18 óra

A kiállítás megtekinthető: február 7 - március 1. (ingyenes, hétköznap 9-18 óráig, szombaton 10-15 óráig)

Tárlatvezetések: február 12. 19. 26. szerda 18 órától (ingyenes)

Múzeumpedagógiai foglalkozások gyerekcsoportoknak (6-18 éveseknek, ingyenes): bejelentkezés alapján, választható időpontban (Tel: 06 20 5877-444)


(Forrás: Józsefvárosi Galéria (Vörös Éva))

----------------------------------------------------------


(Leközlő:

Polgár Julianna
(szerkesztő- és fotóriporter – volt Duna TV, MTI - gmzsa_pol_dtv_mti8@yahoo.com;
főszerkesztő – POLGÁRI ÖSSZMAGYAR RÖVIDHÍR MÉDIA;
GYÖNGYSZAVÚ MÚZSA MÉDIA - gyongy.pol.dtv.mti8@gmail.com;
budapesti tudósító - HUNSOR.SE; MAGYAR PÓLUS MÉDIA - lillatti8@gmail.com))




2014. január 28., kedd

120 ÉVES A NEW YORK KÁVÉHÁZ - A VILÁG LEGSZEBB KÁVÉHÁZA

120 éves A NEW YORK KÁVÉHÁZ - A VILÁG LEGSZEBB KÁVÉHÁZA



2014. októberében lesz 120 éves a budapesti NEW YORK KÁVÉHÁZ, a világ legszebb kávéháza! Az igazán irodalmivá lett napon: Ady Endre halálának napján (január 27.) megtartott, ünnepi sajtótájékoztatón részt vett - sok más mellett - Engelbrecht Kinga, a Boscolo Budapest Hotel igazgatónője, valamint Szabó Csaba, gasztronómiai igazgató is.
Kedves, megkönnyeztető irodalmi emlékeket olvasott föl Szentpéteri Csilla,
zongoraművész; Juhász Anna, irodalmár (Juhász Ferenc, több neves díjjal
elismert, egyik legnagyobb szókinccsel rendelkező költőnk lánya) pedig ismertette a
kiemelkedő évforduló kapcsán várható, nívós eseményeket.




A New York Palota története

A New York Palota története még a 19. század hetvenes éveiben kezdődött, amikor egy tehetséges, felső-magyarországi fiatalember, név szerint Max Aufricht, tanítói oklevéllel és egy ezüstforinttal a zsebében megérkezett Budapestre. Szegénységéhez azonban hatalmas ambíció társult, megszerezte a jogi doktorátust és elsajátította a francia nyelvet. A magyarosított nevű Arányi Miksa hamarosan Párizsban találta magát, ahol megismerkedett a New York Biztosító Társaság igazgatójával. A találkozásból üzlet lett: megbízást kapott egy magyarországi hálózat kiépítésére, ami olyan jól sikerült, hogy szükség lett egy reprezentatív székház építésére is Budapesten.




A New York Biztosító Társaság budapesti székháza 1894-ben készült el Hauszmann Alajos tervei alapján. Az épület a Nagykörút egyik legelegánsabb, és a földszintjén megnyitott kávéház révén egyik legismertebb épülete lett. A létesítmény közel 100 évig tartó, viszontagságoktól sem mentes fennállása után az 1990-es évek elején hosszú időre bezárt, majd 200-ben kezdte el az új tulajdonos, a Boscolo-csoport a rekonstrukciót.

A New York Palota újragondolása, Maurizio Papiri és Tihany D. Ádám tervei alapján nyerte vissza régi, és lenyűgöző pompáját. A terveket az Állami Műemlék-helyreállítási és Restaurálási Központ szakemberei készítették a Boscolo-csoport saját projekt menedzsment cége, a Hotels Engineering irányítása alatt.

A felújított létesítmény, amely az ötcsillagos Boscolo Budapest Hotelnek is otthont ad, 2006-ban nyitotta meg kapuit – közel 5 éves kitartó rekonstrukció után. Az építtetők az egykori palotaépület szerkezeteinek és homlokzatainak lehető legteljesebb megőrzésére törekedtek.
 
A külsőleg is eleganciát és lenyűgöző pompát sugárzó enteriőr, belsőleg még nagyobb meglepetéseket rejt magában. A Boscolo Budapest páratlan, magával ragadó atmoszférájával, az olasz stílusjegyekben gazdag 185 elegáns szobájával, valamint a legmodernebb technikával felszerelt konferenciatermekkel várja vendégeit. Az épület főképp olasz reneszánsz és eklektikus stílusú, valamint a belső terek kialakításában a modern kortárs belsőépítészet is teret kapott. A végeredmény magáért beszél, hiszen a Boscolo szállodák közül is a Boscolo Budapest az egyik legkiemelkedőbb mind stílusában, mind szolgáltatásaiban. Fényűző pompája a felhasznált, eredeti itáliai anyagok minőségének, a kiváló nemes anyagoknak köszönhető. Az Olaszországból származó márványok, textíliák, berendezések még fenségesebbé teszik a hotel teljes légkörét. A szobákban többek között kézzel készített, muránói csillárok kápráztatják el a vendégeket.
 
Az építtetőnek kulturális örökségünk e nagyszerű darabját sikerült ismét Budapest egyik legszebb és legkülönlegesebb nevezetességévé tennie. A New York Palota épülete a „Budapest Építészeti Nívódíja 2007” címet nyerte el, valamint az „Év Szállodája 2013” díj büszke tulajdonosa is lett.

A 120. évfordulón a Boscolo Budapest minden 120. vendégét jubileumi ajándékkal lepi meg a 2014-es évben, illetve a 120 évet szimbolizáló extra szobai bekészítéseket vezetett be a vendégszobák felszereltségében.



A New York Kávéház története

A New York Palota legpompásabb része a földszinti Kávéház lett. Enteriőrjeit a historizáló eklektika jegyében tervezték. Csupa márvány, bronz, selyem és bársony volt minden. A négyszintes kávéház tagolását a jellegzetes csavart oszlopok rendkívül dekoratívan oldották meg, az újszerű erkélymegoldás, a hatásos karzatlépcső, a csillárok és a mennyezeti freskók, mind-mind csak a luxust növelték. Már az 1894. október 23-án megtartott ünnepélyes megnyitóra is tódult az akkori irodalmi és művészvilág színe-java, mintha csak megérezték volna képviselői: ez a hely lesz évekig, évtizedekig otthonuk, éltető közegük, mindenük.

 


Az anekdota szerint a nyitónapon Molnár Ferenc egy jókedvű újságírócsoport élén a Dunába dobta az étterem kulcsát, hogy az éjjel-nappal nyitva maradhasson. A várakozásokkal ellentétben igen tarka közönség tódult a Kávéházba. Létrejöttek a művészasztalok, és kialakult a Kávéház napszakok szerint váltakozó törzsközönsége.

A New York akaratlanul is irodalmi kávéházzá avanzsált. Ez a hely volt az otthona a Nyugat című folyóiratnak, itt lett törzsasztala a Pesti Napló szerkesztőségének, a félelmetes kritikusok a híres „veseasztal” körül tanyáztak, a filmesek a Dohány utcai oldalon, a karzaton helyezkedtek el, de itt tartották a színházi premierek bankettjeit is, és szintén itt volt a képzőművészek „napközije”, a Nyeho. Aki művész volt, itt otthonra lelt.

A kávéházi élet megsínylette mind az első, mind a második világháborút, de a kegyelemdöfés akkor érte a New Yorkot, amikor a kávéházi részből az ötvenes években – igaz csak rövid időre – sportszeráruház lett. A Hungáriára átkeresztelt kávéház 1954-ben poraiból támadt föl. A New York igazi feltámadása azonban még váratott magára, legalábbis a rendszerváltásig.

A New York Café egy színvonalas nemzetközi szavazáson elnyerte a Világ Legszebb Kávéháza címet 2011-ben.
 
 

 
Nem titkolt célja a vezetőségnek olyan irodalmi, zenei és más művészeti ágakat érintő programok létrehozása - az igényes kultúrát kedvelő nagyközönség számára -, melyek méltóak a New York Kávéház múltjához, és melyeken keresztül ismét beszélhetünk a legendás New Yorkról.

2014. októberében a 120. évfordulót egy nagyszabású bállal teszi a New York Palota vezetősége még emlékezetesebbé.


(Forrás: www.newyorkcafe.hu)


----------------------------------------------------


(Fotó: JulCSIllag-fotó®)

(Szerző/Leközlő:

Polgár Julianna
(szerkesztő- és fotóriporter – volt Duna TV, MTI - gmzsa_pol_dtv_mti8@yahoo.com;
főszerkesztő – POLGÁRI ÖSSZMAGYAR RÖVIDHÍR MÉDIA;
GYÖNGYSZAVÚ MÚZSA MÉDIA - gyongy.pol.dtv.mti8@gmail.com;
budapesti tudósító - HUNSOR.SE; MAGYAR PÓLUS MÉDIA - lillatti8@gmail.com))

________________________________________________________________


POLGÁR JULIANNA KÉPRIPORTJA





















2014. január 26., vasárnap

VII. BUDAPESTI MANGALICA FESZTIVÁL


VII. BUDAPESTI MANGALICA FESZTIVÁL

Czerván György: a sertés ágazati programra az idén is 1,6 milliárd forint jut

Budapest, 2014. január 23., csütörtök (MTI) – A sertés ágazati programra az idén is 1,6 milliárd forint jut, csakúgy, mint a múlt évben. – közölte Czerván György a VII. Budapesti Mangalica Fesztivál beharangozó sajtótájékoztatóján.



A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) agrárgazdaságért felelős államtitkár jelezte: az a cél, hogy a mostani, 3 millió körüli sertésállományt hat év alatt meg lehessen duplázni. Többek között ezt, valamint az ágazati gazdálkodás fehérítését, és így az állomány növelését célozta az élősertés és a hasított félsertés általános forgalmi adójának 27 százalékról 5 százalékra való csökkentése is január 1-jétől. – tette hozzá.

A stratégia elemei közül Czerván György kiemelte a sertéshús-termékek piacra jutásának támogatását, a belföldi genetikai alapok fejlesztését, a minőségbiztosítási rendszerek, valamint marketingprogramok kidolgozását. Jelezte, hogy a stratégiának része a mangalicatenyésztés feltételeinek javítása is.


Jelezte: a múlt évben stratégia megállapodást kötött a VM a Mangalicatenyésztők Országos Egyesületével a mangalicából készült termékek minél szélesebb körben való népszerűsítésére, valamint a mangalica eredetigazolási, minőségbiztosítási programjának kifejlesztésére. Erre a múlt évben a szaktárca 110 millió forintot biztosított. Az egyesület számára az idén is a tavalyihoz hasonló nagyságrendű finanszírozást ad a minisztérium.

Az államtitkár elmondta, hogy a mangalicatenyésztők egyéb forrásokkal is számolhatnak. Példaként hozta a vidékfejlesztési források közül a védett, őshonos és veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták genetikai állományának megőrzését. E jogcímen összesen három év alatt a mangalica sertésfajta támogatására 530 millió forintot fizettek ki.

Emellett az állattartó telepek korszerűsítésének támogatására is lehetett pályázni. A legutóbb meghirdetett 35 milliárd forintos forrást teljes egészében lehívták a gazdák. A mangalicatartók erre a forrásra szintén pályázhattak.

Tóth Péter, a Mangalicatenyésztők Országos Egyesületének elnöke az MTI-nek elmondta: az egyesület 170 tagot számlál, akik összesen 8000 kocát és évi mintegy 50-60 ezer mangalica hízósertést tartanak. Ez a magyar sertésállomány mintegy 2 százaléka.

Az elnök utalt arra, hogy a tenyésztők sok állatot értékesítenek háztól, a mangalica a házivágás és az otthoni termékgyártás meghatározó állatfajtája. A vágóhidakra mintegy 20 ezer állat jut el, a húsukból készült termékek 75-80 százalékát külföldön adják el. A mangalicatenyésztésből származó összes árbevételt Tóth Péter évente mintegy 6 milliárd forintra becsülte.

A VII. Budapesti Mangalica Fesztivált február 7-9. között rendezik a fővárosban, a Szabadság téren. A rendezvényre a belépés ingyenes.
 
 
(MTI)

--------------------------------------------------------
 
 
VII. Budapesti Mangalica Fesztivál, 2014. február 7-9., Budapest V., Szabadság tér
 
 
A Mangalica Fesztivál 2008. óta hat budapesti (2008., 2009., 2010., 2011., 2012., 2013.), négy debreceni (2010., 2011., 2012., 2013.), két szombathelyi (2010., 2011.), két székesfehérvári (2012., 2013.), valamint két szegedi (2012., 2013.) fesztivállal országos fesztiválsorozattá nőtt, márka lett a gasztronómiai rendezvények sorában.
 
 

 
A fesztiválsorozat 2010-ben vált országos rendezvénnyé. Mostanra az érdeklődés a mangalica termékek iránt olyan mértékű lett, hogy szükségessé vált további helyszíneken is megjelenni, és lehetővé tenni az érdeklődők számára a közvetlen találkozást a tenyésztőkkel. A hetedik fesztiválra készülve sem változtatunk az alapkoncepción.

A továbbra is ingyenesen látogatható rendezvény igazi értéke egyfajta fair-trade mozgalom beindítása, amely eddig nem volt jellemző a hazai fesztiválok körében. A kilátogató érdeklődő közvetlenül találkozhat az ország minden pontjáról érkező tenyésztővel és őstermelővel, sok esetben attól veszi meg a terméket, aki maga állította elő, így a kereskedelmi láncok kiiktatásával mindenki jobban jár. A vásárló nem kap hamisítványt, csak a Mangalicatenyésztők Országos Egyesülete által ellenőrzött állományból kikerült végtermék lehet jelen a rendezvényen, melynek szakmai felügyeletét az egyesület garantálja.

A rendezvényeken a kiállítók egységes megjelenéssel, faházakban árusítanak. A fesztivál szervezői felvállalták a hazai kistermelők (sajtkészítők, házi lekvár-szörp, méz, olaj, fűszer stb.) támogatását, így szokássá vált minden rendezvényen, hogy kiemelt helyen termelői piacteret biztosítanak számukra, mely óriási sikert aratott a vásárlók, és az így lehetőséget kapott hazai kisgazdálkodók, családi vállalkozások között is.


2014-ben hetedik alkalommal rendezik Budapesten a Mangalica Fesztivált, a belváros szívében, az V. kerületi Szabadság téren. A fesztiválok egyik legnépszerűbb pontja általában az élőállat kiállítás, ideiglenesen felépített karámokba költözik a három fajtából (szőke-, vörös-, fecskehasú) 3-3 példány, és egy anyakoca malacaival.

A tenyésztők, kistermelők mellett minden alkalommal lehetőséget kapnak magyar kézműves termékek készítői, iparművészei a bemutatkozásra a rendezvényen belüli kézműves utcában.

A helyben sült egész malac mellett a kilátogató vendégek egyéb, helyben sült mangalica étel közül válogathatnak, melyeket a legkiválóbb magyar borok és pálinkák kíséretében akár helyben is elfogyaszthatnak, az estig tartó könnyűzenei programok alatt.

A vendégeknek a legnagyobb vonzerő főként a sok, kiváló, minőségi termék, de a megfelelő szórakoztatásért egésznapos színpadi műsor zajlik a fesztiválon. Napközben autentikus, népzenei programok, vásári komédia, gasztro-bemutatók (kolbásztöltés, beszélgetés a fajtáról, sajtkészítés, lekvárfőzés) sora látogatható. Kora délutántól pedig könnyűzenei koncerteket hallgathatnak a kilátogatók.

Szombaton a hagyományosan bográcsban készült ételek főzőversenyét tartják, melyre csapatok jelentkezését várják a FŐZŐVERSENY menüpont alatt.

A terület alatti, 800 férőhelyes mélygarázsban parkolásra van lehetőség, de a szervezők leginkább a tömegközlekedést ajánlják a fesztiválra látogatóknak.

A belépés ingyenes! Mindenkit szeretettel várnak!


(Forrás: MTI, www.mangalicafesztival.hu)

----------------------------------------------------------------------

(Fotó: JulCSIllag-fotó®)

(Szerző/Leközlő:

Polgár Julianna
(szerkesztő- és fotóriporter – volt Duna TV, MTI - gmzsa_pol_dtv_mti8@yahoo.com;
főszerkesztő – POLGÁRI ÖSSZMAGYAR RÖVIDHÍR MÉDIA;
GYÖNGYSZAVÚ MÚZSA MÉDIA - gyongy.pol.dtv.mti8@gmail.com;
budapesti tudósító - HUNSOR.SE; MAGYAR PÓLUS MÉDIA - lillatti8@gmail.com))


2014. január 25., szombat

A LELKIBETEGSÉG NEM HÍRÉRTÉK ÉS NEM TÉNYFÖLTÁRÁS

A LELKIBETEGSÉG NEM HÍRÉRTÉK ÉS NEM TÉNYFÖLTÁRÁS
 
Szükségszerű lenne gyakrabban alkalmazni a médiabiztos ajánlását az öngyilkosságokról szóló tudósítások szerkesztésekor

Sokat tehet a média az öngyilkosságok előtt mutatkozó figyelmeztető jelek tudatosításáért – hangsúlyozták a résztvevők azon a kerekasztal-beszélgetésen, amelyen a híradások szerepét vizsgálták pszichiáterek, újságírók, valamint a média- és hírközlési biztos az öngyilkosságok megelőzésében pénteken a Magyar Pszichiátriai Társaság (MPT) budapesti kongresszusán.




Az elmúlt két év alatt a tíz legjelentősebb tévé- és rádiós hírműsorokban közzétett 575 öngyilkossággal foglalkozó tudósításból csupán hét esetben jelent meg a krízishelyzetben ingyen hívható lelki elsősegély telefonszáma, a 116-123 – közölte dr. Bodonovich Jenő a kerekasztal-beszélgetést felvezető előadásában. A média- és hírközlési biztos, valamint az Egészségügyi Világszervezet (EVSZ/WHO) ajánlásai ugyanakkor kifejezetten kérik, hogy az esemény feldolgozásakor az újságírók, szerkesztők emeljék ki, hol kaphatnak segítséget a bajban lévő emberek.

Dr. Balázs Judit gyermekpszichiáter, a kerekasztal-beszélgetés másik előadója bemutatta a nemzetközi koordinációban gondozott Supremebook.org mentális egészség-fejlesztő honlapot, amely az öngyilkosságok megelőzésében is eredményes. Hangsúlyozta a prevenció fontosságát, mivel Európában naponta 400 ember hal meg öngyilkosság következtében.


A kerekasztal-beszélgetésen Farkas Melinda, a Magyar Nemzet újságírója elmondta, lapjuknál arra törekszenek, hogy az általános társadalmi okokat térképezzék fel egy-egy öngyilkossági eset bemutatása kapcsán. Fürst-Borsos Ádám, a Blikk munkatársa követendőnek tartja azt a szerkesztési elvet, amely egy öngyilkosságról szóló tudósítás mellé közvetlenül olyan hírt tördel be ellensúlyozásként, amely pozitív kicsengésű, és kiemeli például a családi összetartozás fontosságát. Polgár Julianna, a Polgári Összmagyar Rövidhír Média alapító-főszerkesztője kiemelte, hogy ,,az öngyilkosság nem hírérték és nem tényföltárás", a magánéletnek olyan fájdalmas területe, amelyet az adott család, közösség mindenképp nehezen dolgoz föl, mélyen embertelen és etikátlan abban bárkinek, bármilyen szervezetnek, médiának - országos nyilvánosság előtt - vájkálnia.

A résztvevők egyetértettek abban, hogy a médiában közreadott tudósításokban hasznos közölni azokat a figyelmeztető jeleket, amelyek öngyilkossági szándékot vetíthetnek előre. Ezek megismertetése a médiafogyasztókkal elősegítheti azt, hogy a jövőben kevesebb öngyilkosság következzen be. Magyarország ugyanis még mindig a második helyen áll az egy főre jutó, befejezett öngyilkossági esetek számát tekintve: Európában Litvánia mögött, és világszinten is az 5-6. helyen áll (a legmagasabb értéket Dél-Koreában mérték)!

A szimpózium után dr. Balázs Judit és dr. Bodonovich Jenő sajtótájékoztatón foglalta össze az elhangzottakat. Dr. Balázs Judit - többek között - beszámolt arról, hogy az öngyilkosságot elkövetők 90 százaléka valamilyen pszichiátriai betegségben szenved, jellemzően depresszióban.

Dr. Bodonovich Jenő a média felelősségét elemezte, nyomatékosítva azt, hogy a tudósítások mikéntje, a bemutatott részletek növelhetik az öngyilkosságok bekövetkeztének kockázatát.



(Forrás: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság - Kommunikációs Igazgatóság)

---------------------------------------------

(Fotó: JulCSIllag-fotó®)

(Szerző/Leközlő:

Polgár Julianna
(szerkesztő- és fotóriporter – volt Duna TV, MTI - gmzsa_pol_dtv_mti8@yahoo.com;
főszerkesztő – POLGÁRI ÖSSZMAGYAR RÖVIDHÍR MÉDIA;
GYÖNGYSZAVÚ MÚZSA MÉDIA - gyongy.pol.dtv.mti8@gmail.com;
budapesti tudósító - HUNSOR.SE; MAGYAR PÓLUS MÉDIA - lillatti8@gmail.com))

2014. január 19., vasárnap

A HUMOR 100-ASAI - EZEK NEM 100-ASOK! (50+50 = 100) - VAGY MÉGIS?


50 + 50 = 100

Ezek nem 100-asok!
(Vagy mégis?)
 

 

Szentes vs. Debrecen – egyszerre a Dumaszínház színpadán Badár Sándor és Hadházi László, akik egymásnak adogatják a labdát.

Honnan, hová tart a humorista? - avagy óvodától a jelenig, illetve még azon is túl…

A humor 100-asai a jubileumi előadáson garantáltan - baráti alapon - elfújják egymás gyertyáit, és ünnepélyes keretek között, lelkifurdalás nélkül lerántják egymásról a leplet. Fény derül arra, hogyan lett Hadházi Lászlóból betanított gyógyszergyári mérnök, illetve milyen hatása van a 98%-os alkoholnak és a morfiumnak egyszerre az emberi szervezetre. És magyarázatot kapunk végre arra, milyen szerepet játszik Badár Sándor életében a retrodiszkó, a verekedés, a bicikli és a pörkölt.

50 évről minden, ami 100 percbe belefér: a nagymama pofonja, a korai vállalkozói korszak, katonaélmények, barátságok és 10 év Dumaszínház…

***

2014. február 8-án, 9-én és 10-én este, 50 + 50 = Badházi!

A Dumaszínház színpadán a 100%-ig 50-esek.




(Forrás: Corvin Dumaszínház)

------------------------------------------------------------------------------------------------------


POLGÁR JULIANNA KÉPRIPORTJA
 
 
 

















 

 

(Fotó: JulCSIllag-fotó®)


(Szerző/Leközlő:

Polgár Julianna
(szerkesztő- és fotóriporter – volt Duna TV, MTI - gmzsa_pol_dtv_mti8@yahoo.com;
főszerkesztő – POLGÁRI ÖSSZMAGYAR RÖVIDHÍR MÉDIA;
GYÖNGYSZAVÚ MÚZSA MÉDIA - gyongy.pol.dtv.mti8@gmail.com;
budapesti tudósító - HUNSOR.SE; MAGYAR PÓLUS MÉDIA - lillatti8@gmail.com))