2023. január 30., hétfő

SZAKMAI ÖSSZEFOGÁS IDEGENVEZETŐK ÉS A MAGYAR NEMZETI MÚZEUM KÖZÖTT

SZAKMAI ÖSSZEFOGÁS IDEGENVEZETŐK ÉS 
A MAGYAR NEMZETI MÚZEUM KÖZÖTT

2023. január 18-án, szerdán délelőtt a Magyar Nemzeti Múzeum
(MNM) kávézójában ismertették az intézmény és a Magyar
Idegenvezetők Egyesülete (MIE) között megkötött együttműködési
egyezményt, de a helyszínen kiderült, hogy mások is
szívesen csatlakoznának.



A programot lebonyolító Házi Katalint, az MNM közönségkapcsolati és múzeumi értékközvetítésért felelős igazgatóját is meglepte, milyen sokan – idegenvezetők, utazási irodák, sajtó – fogadták el meghívásukat az eseményre. A program népszerűségét mutatta, hogy a kávézó teljesen megtelt, több jelenlévőnek is állnia kellett. Mint a múzeum utóbb közölte, több mint 130 idegenvezető jött el, hogy informálódjon az általuk nyújtott új lehetőségekről.

Házi Katalin elmondta, mennyire fontos a személyes kapcsolat az utazási irodákkal, idegenvezetőkkel, hisz náluk a múzeumban mindig történik valami új, amit érdemes megismertetni a magyar vagy külföldi turistákkal.

***

Kósa Margó főigazgató-helyettes bevallotta, hogy az elmúlt években elkerülték a múzeumot a turistacsoportok. Ezen szeretnének most változtatni, így jött az ötlet, hogy együttműködési szerződést kössenek a MIE-vel, mellyel a jövőben az idegenvezetők már partnernek számítanak az intézmény számára.

Az együttműködés legfontosabb eleme, hogy azoknak az idegenvezetőknek, akik jelentkeznek a MIE-nél, szakmai kurzusokat tartanak, és aki sikeresen vizsgázik – a vizsga része lesz mintavezetés is –, az maga viheti majd végig a turistacsoportját a múzeumban. A stratégiai együttműködés része az is, hogy az egyesület tagjai innentől kezdve ingyenes látogathatják a múzeumot.

A főigazgató-helyettes azt is megemlítette, hogy az MNM igény szerint exkluzív esti tárlatvezetést is szervez, a körülbelül 45 perces látogatást követően pedig vacsora és egy ajándék várja a vendégeket. A múzeum egyébként három termet kínál különböző rendezvényekre, gálavacsorákra, könyvbemutatókra, amelyhez a színvonalas cateringet is ők biztosítják.

***

A frissen aláírt együttműködéssel kapcsolatban Deák Judit, a MIE elnöke arról is beszélt, hogy változtatni kellett azon a berögzült hagyományon, hogy a csoportot ebéd után, ahogy fogalmazott „kajakómásan” viszik el a múzeumba egy 2-3 órás látogatásra. Úgy véli, ez a mai világban nem működik, ezért pozitív, hogy az együttműködés keretében rövid tárlatvezetésre hozhatják a csoportokat, amelyek időtartama 45 perc, maximum egy óra. Az elnök véleménye szerint a múzeum által kitalált Top10 és Top5 elnevezésű, úgynevezett rövid tárlatvezetések kitűnően alkalmasak arra, hogy viszonylag rövid idő alatt a múzeum legértékesebb kincseit be lehessen mutatni.

Azt is kiemelte, hogy a szerződés csupán a kezdete a hosszútávú, kölcsönösen előnyös kapcsolatnak, barátságnak. A bevezető beszédeket követő szabad beszélgetés, kérdések során az is kiderült, hogy a MIE mellett más szakmai szervezetek is szeretnének hasonló kapcsolatot kialakítani a Magyar Nemzeti Múzeummal.

***

Elsőként a Magyarországi Idegenvezetők Szövetségének képviselője jelezte a szándékát, elmondva azt is, hogy ők már évekkel ezelőtt próbálkoztak hasonló együttműködés kialakításával, de az végül sajnos nem valósult meg. Emellett a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) is jelezte, hogy lenne igényük hasonló szakmai kapcsolatra a múzeummal.

Házi Katalin és Kósa Margó is megerősítette, nyitottak a más szakmai szervezetekkel való kollaborációra, erről bármikor szívesen tárgyalnak, és rugalmasságot ígértek minden felmerülő problémával kapcsolatban is.

A tájékoztatást és beszélgetést követően a résztvevők csoportokra osztva a gyakorlatban is megismerkedhettek a rövid, 45 perces tárlatvezetéssel.

 

(Forrás: turizmus.com)


------------------------------------------------------------

(Fotó: Polgár Julianna (JulCSIllag-fotó®))                       

------------------------------------------------------------

Szerző/Leközlő:

 

Polgár Julianna

MMDR Ex Libris-díjas költő, fotó- és képzőművész

(szerk.- és fotórip., könyvtáros - volt Duna TV, MTI; 
főszerkesztő - POLGÁRI ÖSSZMAGYAR ÖRÖMHÍR MÉDIA; 
GYÖNGYSZAVÚ MÚZSA MÉDIA - gyongy.pol.dtv.mti8@gmail.com; 
budapesti tudósító - HUNSOR.SE; Szabad Szalon (SK) - pjulcsillag8@gmail.com); 
06-30/859-33-35; https://hu.wikipedia.org/wiki/Polg%C3%A1r_Julianna


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése