A Budapesti
Közlekedési Központ 2023-ban is kiemelten kezeli az ügyfelek tájékoztatását,
ezért a társaság folytatja a jelentősebb csomópontok utastájékoztató elemeinek
megújítását. Idén először a tavaly újjászületett Blaha Lujza tér környékének
megállóit újították fel.
A BKK munkatársai a
megállók oszlopait látták el az ügyfelek tájékozódását könnyítő korszerűbb és
közérthetőbb elemekkel, táblákkal.
Megújultak az utastájékoztató oszlopok és a rajtuk található információs
blokkok.
A járatszámok is
nagyobb méretben jelennek meg a felújított felületeken, ami abban segít a BKK
ügyfeleinek, hogy távolról is láthassák, milyen járatok érhetők el az adott
megállóból.
Korszerű újítások
az utastájékoztatásban
A BKK nem csak az
elhasználódott, tönkrement eszközöket cseréli, hanem – ahol az indokolt – új
megoldásokkal is segíti a helyszíni tájékozódást. Azokon a végállomásokon, ahol
összetett az állomás szerkezete – például egy aluljáró különböző kijáratainál -
számtalan közlekedési eszközre lehet felszállni, egy jól látható, egyedi kóddal
(pl.: A2, C5) látja el a megállóhelyeket. Ezeket a kódokat megjelenítik a
helyszíni, illetve a webes felületeken elérhető csomóponti térképeken is.
Az egyedi
azonosítónak köszönhetően a budapestiek a korábbiakhoz képest könnyebben
találhatják meg a számukra megfelelő járatokat. A jövőben a forgalmi változások
tájékoztató elemein már nem azt fogják kiírni, hogy az adott járat például a 7-es busz megállójából indul – hiszen nem
biztos, hogy minden utas tudja, honnan indul a 7-es járat –, hanem az új kódok
alapján azonosítják a megállóhelyet.
A BKK járatai és
ügyfelei több mint 5800 megállóhelyet használnak nap mint nap, ezért a társság
munkatársai évente mintegy 30 ezer menetrendi hirdetményt cserélnek ki a
fővárosban. Tavaly több mint 600 forgalmi rendi változás lépett életbe, 8 ezer
változásjelző került ki a megállókba és 23 ezer a járművekbe. Több mint ezer
megállóoszlop újult meg, valamint több mint 15 ezer automata hangbemondás
segítette az ügyfelek tájékozódását.
Az Örs vezér
terén, a Bosnyák téren, Kőbánya alsónál, a Batthyány téren, a Boráros téren, a
Göncz Árpád városközpontban, a Széll Kálmán téren, a Határ úton, a
Hűvösvölgyben, az Újbuda-központnál és a Keleti Pályaudvarnál található
végállomások utastájékoztatási rendszere újult meg korábban. Hamarosan a Móricz
Zsigmond körtéren és a Savoya Parkban folytatódik a munka.
A közelmúltban
nemcsak az utastájékoztatás újult meg: a teljes Blaha Lujza teret felújította a
Fővárosi Önkormányzat és a Budapesti Közlekedési központ. Az év végére teljesen
megszépült és zöldebb lett a főváros egyik leforgalmasabb csomópontja, ahol
másfél év alatt nemcsak a tér felszíne, hanem az aluljáró felső
födémszigetelése, a fölötte lévő útpálya, valamint – kapcsolódó fejlesztésként
– a Somogyi Béla utca is teljeskörűen megújult.
(Forrás: Budapesti Közlekedési Központ)
----------------------------------------------------------------------------------------------------
Szerkesztő/Leközlő:
Polgár
Julianna
MMDR Ex Libris-díjas költő, fotó- és képzőművész
(szerk.-
és fotórip., könyvtáros - volt Duna TV, MTI;
főszerkesztő - POLGÁRI ÖSSZMAGYAR ÖRÖMHÍR MÉDIA;
GYÖNGYSZAVÚ
MÚZSA MÉDIA - gyongy.pol.dtv.mti8@gmail.com;
budapesti
tudósító - HUNSOR.SE; Szabad Szalon (SK) - pjulcsillag8@gmail.com);
06-30/859-33-35;
https://hu.wikipedia.org/wiki/Polg%C3%A1r_Julianna
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése