Nyolcadik
alkalommal kerül sor „AZ ÉV SZÉCHENYI VÁLLALKOZÁSA” díj átadására. A rangos
elismerést a Gróf Széchenyi Család Alapítvány kezdeményezte 2015-ben azzal a
céllal, hogy a családi hagyományt követve elismerje és felkarolja azokat a
vállalkozásokat, amelyek tevékenységükkel nem csak a saját, hanem a nemzet boldogulását
is szem előtt tartják.
„Az Év Széchenyi
Vállalkozása 2022 Díj” fővédnöke Dr. Nagy István miniszter úr. Ebben az évben
az Agrárminisztérium és az Alapítvány között létrejött stratégiai együttműködési
megállapodás keretében közös díjak kiosztására is sor kerül. Köszöntő beszédet
mond: Papp Zsolt György helyettes államtitkár, az Agrárminisztérium
képviseletében.
A díj olyan hazai
gazdasági szereplőket céloz, amelyek teljesen, vagy többségi magyar tulajdonban
vannak, nyitottak a megmérettetésre, és valamely területen kimagasló teljesítményt
nyújtanak.
A díjról: Gróf
Széchenyi István műveiben többször hangsúlyozza, hogy a magyar gazdaság fellendülését
nem külső körülmények megváltoztatásával, hanem az azokban rejlő lehetőségek
kiaknázásával, valós szükségleteknek a fogyasztók igényei szerint történő kielégítésével
lehet elérni. A 21. században sincs ez másképp.
Fontosnak tartjuk,
hogy a rendelkezésünkre álló eszközökkel segítsük elő egy olyan platform
létrehozását, amely lehetőséget teremt arra, hogy a magyar vállalkozók
kötöttségek nélkül kapjanak lehetőséget az egymással való találkozásra, új
együttműködések kialakítására.
(Forrás:
Gróf Széchenyi Tímea,
a Gróf Széchenyi Család Alapítvány elnöke)
------------------------------------------------------------
(Fotó: Polgár Julianna (JulCSIllag-fotó®))
------------------------------------------------------------
Szerző/Leközlő:
Polgár Julianna
MMDR Ex Libris-díjas költő, fotó- és
képzőművész
(szerk.- és fotórip., könyvtáros -
volt Duna TV, MTI;
főszerkesztő -
POLGÁRI ÖSSZMAGYAR ÖRÖMHÍR MÉDIA;
GYÖNGYSZAVÚ MÚZSA MÉDIA -
gyongy.pol.dtv.mti8@gmail.com;
budapesti tudósító - HUNSOR.SE; Szabad
Szalon (SK) - pjulcsillag8@gmail.com);
06-30/859-33-35;
https://hu.wikipedia.org/wiki/Polg%C3%A1r_Julianna
-----------------------------------------------------------------------------------------------------
POLGÁR JULIANNA KÉPRIPORTJA
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése