2023. január 30., hétfő

MÁGA ZOLTÁN ÚJÉVI KONCERTJE (2023.)

Kétszeres teltházas koncerttel köszöntötte Mága Zoltán az Újévet 
a Papp László Budapest Sportarénában

A béke, a szeretet és az összefogás jegyében, a társadalmi megbecsülés jeleként köszönetet mondva a rendvédelmi és egészségügy dolgozóknak, a pedagógusoknak, valamint Európa és a Világ békéjéért való kiállásként, kétszeres teltházas koncerttel, mintegy 26 ezer fős közönség előtt köszöntötte az új esztendőt Mága Zoltán Liszt Ferenc-díjas hegedűművész Kossuth-díjas művészek közreműködésével 2023. január elsején a Papp László Budapest Sportarénában. 

Az idei koncerten is átadásra került a Budapesti Újévi Koncert Gáladíja, amelyet a Kossuth-díjas Bangó Margit előadóművész kapott meg, valamint a hagyomány folytatásaként Mága Zoltán a szegedi gyermekklinika és az Irgalmasrendi Kórház számára egy-egy nagy értékű orvosi műszert, a Nagycsaládosok Egyesületét segítve pedig egy festmény árveréséből befolyt összeget adományozott. Mága Zoltán délutáni jótékonysági előadásának és az esti koncertjének legfontosabb társadalmi üzenet volt, hogy a szomszédos országban zajló háború véget érjen, és az egész világot megrázó gazdasági válság elmúljon, és a fegyverek helyett a béke és a szeretet uralkodjon.

***

Mága Zoltán Prima Primissima-díjas hegedűművész a 2023-as évet köszöntő, XV. jubileumi Budapesti Újévi Koncertjének délutáni, külön előadását a Tisztelet és Hálaadás Gálájaként, az ország legkülönbözőbb részeiből érkezett sok ezernyi orvos, ápoló, rendőr, katona, határvadász, szociális munkás és önkéntes civil számára rendezte, akik az év minden napján, embertársaink életéért, egészségéért és ellátásáért, valamint biztonságáért dolgoztak. A társadalmi megbecsülés és a tisztelet jelképeként a koncertre meghívást kaptak azok a pedagógusok, tanárok is, akik hivatásukból fakadóan írni, olvasni tanítják, oktatják, nevelik gyermekeinket.

A Pro Caritate-díjjal is kitüntetett hegedűművész köszönetet mondva Pintér Sándor belügyminiszternek, hogy fővédnökként kiemelten támogatta a délutáni jótékonysági koncert megrendezését, bejelentette, jövőre szintén egy köszönetnyilvánító gálakoncertet rendez az egészségügyi és rendvédelmi dolgozók, és a társadalmunk alappillérének számító pedagógusok tiszteletélre újév napján, mert ők valóban értünk, és a jövőnkért dolgoznak. „Meggyőződésem, a hétköznapi hősök minden támogatást, bátorítást és elismerést megérdemelnek” – húzta alá Mága Zoltán, megjegyezve, „Ha valaki ezt másként gondolja, vagy emiatt sértve, megbántva érzi magát, attól én kérek elnézést.”.

***

Mága Zoltán immár már másfél évtizede töretlen sikerességgel, rendre telt ház előtt, 13 ezer ember jelenlétében rendezi újévi koncertjét, amely mára Európa egyik legnagyobb újévi koncertje lett. Az elmúlt 15 évben több mint 200 ezer nézőt köszönthettek az Arénában, és a PBS amerikai televíziótársaság és a Duna televízió révén összességében több, mint száz millióan láthatták a koncertet szerte a világban. Az elmúlt években nagynevű, Grammy-díjas világsztárok, Magyarország legkiemelkedőbb, Kossuth-díjas művészei léptek színpadra.

Az idei, XV. Budapesti Újévi Koncert legfontosabb társadalmi üzenete volt, hogy támogatunk kell a békét, a békés egymás mellett élést, az értékek megtartását, és ahhoz, hogy a teljes Kárpát-medencében élő magyarság biztonságban élhessen, egy egységes, valódi összefogással erősítenünk kell a nemzeti összetartozást, és a bajba került embertársainkat. A béke jegyében a közönség soraiban a több mint 20 ország diplomáciai testületét képviselő nagykövet és ügyvivő mellett ott ült a Ukrajna és Oroszország nagykövete, de a szolidaritás jeleként meghívást kapott a háború elől menekült, és hazánkban oltalmat kapott, több száz ukrán és kárpátaljai ember is.

***

A Prima Primissima-díjas hegedűművész a majd egy évvel ezelőtt kitört háborúra utalva beszédében úgy fogalmazott: milliók maradtak fedél nélkül és kényszerültek menekülésre, de hazánk élen járva nyújtott segítséget nemcsak a kárpátaljai honfitársainknak, hanem minden oltalomra váró családnak, embernek. Megjegyezte, ő maga is több alkalommal járt a határon, a menekültpontokon és sok ezer embernek segített, és a 100 templomi jótékonysági koncertsorozatával is a hazájukat, otthonukat elhagyni kényszerülteket támogatta.

„Most újra imádkoznunk kell, hogy a háború borzalma véget érjen, és az egész világot megrázó gazdasági válság elmúljon. Világunk csak akkor lehet szép és szabad, ha a fegyverek és az erőszak helyett a béke és a szeretet uralkodik.” – fogalmazott Mága Zoltán, hozzáfűzve, „Kívánom, legyen valódi béke, szeretet és összefogás, és persze szabadság és egyetértés, hogy a 2023-as év valóban elhozza a szeretetteljes békét és a valódi összefogást, amelyre nemcsak hazánknak, Magyarországnak, hanem egész Európánk és a Világnak is nagy szüksége van!”. A Liszt Ferenc-díjas művész ünnepi beszédét azzal a kívánságával zárta: „Minden ember találjon megnyugvást, töltse be szívét a szeretet, és a fegyverek örökre némuljanak el!”

***

Az újévi koncert egyik legmeghatóbb és legemelkedettebb pillanata volt, hogy a béke jegyében - a világ magyarságának lélekegységét jelképezve - kárpátaljai, erdélyi, vajdasági és felvidéki, valamint magyarországi gyermek- és felnőttkórusok kíséretében, gyerekhuszárok bevonulása mellett, Molnár Levente Liszt Ferenc-díjas operaénekes a ,,Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország” című dalt énekelte el.

A XV. Budapesti Újévi Koncert ünnepi méltóságát jelképezve a világhírű operacsillagunk, a Kossuth-, és Liszt Ferenc-díjas operaénekes, Rost Andrea és a szintén Kossuth-díjas operaénekes, Sümegi Eszter lépett színpadra. Hatalmas vastapssal fogadta közönség a világ egyik leghíresebb és legrangosabb egyetemén, a New York-i Juilliardon tanuló Ifjabb Mága Zoltánt is.

***

Az ünnepi koncert különlegességeként a Kossuth-díjas színészlegendák, Esztergályos Cecília, Molnár Piroska, Balázs Péter, Bodrogi Gyula és Lukács Sándor Kányádi Sándor Csendes pohárköszöntő újév reggelén című versét mondták el, és Kálmán Imre Csárdáskirálynő című nagyoperettjéből a Hajmási Péter című dalt énekelték el közösen, amit a közönség hatalmas vastapssal és ovációval jutalmazott.

A gálakoncert sztárvendégeként lépett színpadra az Egyesült Államokból érkezett Sheléa Melody McDonald, és különleges előadásával szinte megrengette a telt házas Arénát.

Hatalmas vastaps fogadta a magyar zenei előadóművészet egyik legnagyobb csillagát, a cigánydal éneklés koronázott királynőjét, a Kossuth-díjas Bangó Margitot is. Mága Zoltán, mint minden évben, most is teret adott az egyetemes magyar zenei kultúra részét képező cigányzenének, amelynek keretében a Budapesti Gipsy Virtuózok zenekar kíséretében a közelmúltban elhunyt Szakcsi Lakatos Béla egyik kedvenc nótájával megemlékezett világhírű zongoraművészre, aki számos jótékonysági hangversenyén és az újévi koncertjein is többször fellépett.

***

A gálakoncerten átadásra került a Budapesti Újévi Koncert díja, amelyet elsőként a tizenhatszoros Grammy-díjas David Foster, majd a későbbi években a háromszoros Kossuth-díjas színművész Törőcsik Mari, a világhírű hegedűművész Shlomo Mintz, a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas színművész, rendező Bodrogi Gyula, valamint Szakcsi Lakatos Béla és Rost Andrea is megkapott. A rangos elismerést, amely a Hollóházi manufaktúra egyedi tervezésű, Mága Zoltán nevét viselő porcelánhegedűje jelenti, ebben az évben a Kossuth-díjas előadóművész, Bangó Margit kapta.

***

Az újévi koncert hagyománya az is, hogy a Pro Caritate-díjjal is kitüntetett Mága Zoltán a gálakoncertjének bevételéből minden évben egy kórházat támogat. Idén Rácz Pál aranykoszorús hangszerkészítő mestertől korábban kapott mesterhegedűjét bocsátotta árverésre, és a befolyt összegből Kozma Imre atya Irgalmasrendi Kórháza számára és a szegedi gyermekklinika számára ajándékozott nagy értékű orvosi műszert. Az orvosi felszereléseket jelképesen Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök és Kozma Imre atya vette át. Mága Zoltán az elmúlt évtizedben számos alkalommal segített már nemcsak gyógyulásra váró, súlyos beteg gyermekeknek, hanem kórházaknak is. Egy festőművész, Hanyu Zsolt saját festményének árát felajánlva, a Nagycsaládosok Országos Egyesületét segítették Mága Zoltánnal, amit az Aréna színpadán át is adtak az egyesület vezetőjének, Kardosné Gyurkó Katalinnak. 

***

A különleges díszlet és látványvilág mellett rendezett jubileumi újévi koncerten fellépett Mága Jennifer, a 2019-es év Budapest Dal verseny győztese, aki Celine Dion egyik nagysikerű száma mellett egy örmény cigánydal különleges feldolgozását is előadta látványos tánckari közreműködés mellett.

A gálaműsor repertoárját színesítette továbbá Szulák Andrea EMeRTon és Máté Péter-díjas énekesnő és Nyári Kálmán népszerű előadó duettje, és Takács Nikolas énekes előadása is.

***

A közönség a délutáni jótékonysági, és ez esti ünnepi díszelőadáson is felállva, zúgó vastapssal köszönte meg Mága Zoltánnak, hogy már tizenöt éve köszönti az új évet az Arénából, és mint minden évben, most is 13 ezer fős közönséggel, telt ház előtt, közel 500 fellépő közreműködővel tartotta koncertjét.  A XV. Budapesti Újévi koncert rendezője Szente Vajk Jászai-díjas színész-rendező volt, közreműködött a Budapesti Primarius Szimfonikus Zenekar és a Budapesti Gipsy Virtuózok, vezényelt Kovács László Liszt Ferenc-díjas karmester, érdemes és kiváló művész. A produkció művészeti vezetője volt a Liszt Ferenc-díjas zeneszerző, Zsoldos Béla. Az újévi koncert műsorvezetője pedig a Junior Prima-díjas Ördög Nóra volt. 

 

(Forrás: https://www.magazoltan.com/) 


------------------------------------------------------------

(Fotó: Polgár Julianna (JulCSIllag-fotó®))                       

------------------------------------------------------------

Szerző/Leközlő:

 

Polgár Julianna

MMDR Ex Libris-díjas költő, fotó- és képzőművész

(szerk.- és fotórip., könyvtáros - volt Duna TV, MTI; 
főszerkesztő - POLGÁRI ÖSSZMAGYAR ÖRÖMHÍR MÉDIA; 
GYÖNGYSZAVÚ MÚZSA MÉDIA - gyongy.pol.dtv.mti8@gmail.com; 
budapesti tudósító - HUNSOR.SE; Szabad Szalon (SK) - pjulcsillag8@gmail.com); 
06-30/859-33-35; https://hu.wikipedia.org/wiki/Polg%C3%A1r_Julianna 

-----------------------------------------------------------------------------------------------------

POLGÁR JULIANNA KÉPRIPORTJA 

















Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése