2024. február 22., csütörtök

A CSÍKSOMLYÓ EXPRESSZ ÉS A SZÉKELY GYORS ZARÁNDOKVONAT (2024.)

2024 Pünkösdjén is elindul a Csíksomlyó Expressz és a Székely Gyors
a Csíksomlyói Pünkösdi Búcsúba – jelentették be a szervezők
a Keleti Pályaudvar Üzleti Várótermében rendezett sajtótájékoztatón. 

A zarándokvonat május 17-én indul és Pünkösd-hétfőn érkezik vissza – közölték a szervezők a keddi, budapesti sajtótájékoztatón (2024. 02. 20.).

A négynapos program legfontosabb eseményei a csíksomlyói Mária-ünnep, a pünkösdi búcsú, valamint a zarándoklat a Gyimesbe, a történelmi Magyarország ezeréves határához.

***

Mosóczi László, a MÁV-START vezérigazgatója elmondta: az idei program újdonsága, hogy a két zarándokvonat először tesz meg egy teljes erdélyi kört. A tervek szerint 16 kocsiból, étkezőkocsiból álló össznemzeti zarándokvonatot a Tamási Áron emlékére felmatricázott mozdony fogja húzni. 

Mosóczi László felidézte: a mára kultikussá vált vonatok története 2007 őszén kezdődött, amikor a Kárpáteurópa Utazási Iroda felkereste a vasúttársaságot a zarándokvonat ötletével. Az egy zarándokvonatból azóta kettő lett, a 400 zarándokból pedig csaknem másfél ezer.

***

Mező Tibor, a Kárpáteurópa Utazási Iroda ügyvezetője elmondta: a Csíksomlyó Expressz Szombathelyről indul, majd Sopron, Kapuvár, Csorna, Győr, Komárom és Tatabánya érintésével érkezik Budapestre. Ott összekapcsolják a Székely Gyorssal, és a két vonat együtt indul Erdélybe. 

A zarándokok szombaton a csíksomlyói Mária-kegyhelyen részt vesznek a búcsúi szentmisén, vasárnap pedig Gyimesbe, az ezeréves határhoz zarándokolnak. Itt szintén részt vesznek szentmisén, majd a pünkösdi forgatagon.

Fontosnak nevezte,  hogy idén is folyamatosan  lehet majd követni  az interneten a vonat útját.

***

A vonat vendége lesz Dévai-Nagy Kamilla Liszt Ferenc-díjas érdemes művész, valamint egy zenekar, amely mindig annak a tájegységnek a zenéjét játssza, amelyen a vonat éppen áthalad. A program meghívott díszvendége Eperjes Károly Kossuth-díjas színművész.

***

Petrus György, a Kárpáteurópa Utazási Iroda cégvezetője az MTI-nek elmondta, a Székely Gyors és a Csíksomlyó Expressz zarándokvonatok 2008 óta több mint 18 000 ezer zarándokot utaztattak és több mint 34 000 kilométert tettek meg Magyarországon és Erdélyben.

Megjegyezte, a két vonat összekapcsolása után az össznemzeti zarándokvonat szerelvénye csaknem fél kilométer hosszú, ezért az eleje kiér a Keleti pályaudvar csarnokából.

***

Frigyesy Ágnes újságíró, a Budapesti Székely Kör elnöke közölte, a zarándokvonaton a gyimesbükki csángó árva gyermekek javára gyűjt(enek) adományokat.

*****

Csíksomlyón az első búcsújárást a legenda szerint 1567-ben tartották,
amikor János Zsigmond erdélyi fejedelem fegyverrel akarta a katolikus
székelyeket az unitárius vallás felvételére kényszeríteni. Csík, Gyergyó és
Kászon népe Pünkösd szombatján Csíksomlyón gyülekezett, Szűz Mária
segítségét kérte, majd legyőzte a fejedelem seregét a Hargita hegyének
Tolvajos-hágójában. A diadal után újfent Csíksomlyón adtak hálát, egyben
fogadalmat tettek, hogy ezután minden Pünkösd szombatján minden évben
elzarándokolnak oda.

***

 https://osszmagyar-oromhir.blogspot.com/2021/01/polgar-julianna-csiksomlyoi-csondes.html

 

(Forrás: MTI; temesvarihirek.ro)

 

 ------------------------------------------------------------

 

(Fotó: Polgár Julianna (JulCSIllag-fotó®))                       

 

------------------------------------------------------------

Szerző/Leközlő:

 

Polgár Julianna

MMDR Ex Libris-díjas költő, fotó- és képzőművész

(szerk.- és fotórip., könyvtáros - volt Duna TV, MTI; 
főszerkesztő - POLGÁRI ÖSSZMAGYAR ÖRÖMHÍR MÉDIA; 
GYÖNGYSZAVÚ MÚZSA MÉDIA - gyongy.pol.dtv.mti8@gmail.com; 
budapesti tudósító - HUNSOR.SE; Szabad Szalon (SK) - pjulcsillag8@gmail.com); 
06-30/859-33-35; https://hu.wikipedia.org/wiki/Polg%C3%A1r_Julianna

-----------------------------------------------------------------------------------------------------

POLGÁR JULIANNA KÉPRIPORTJA







































 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

   

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése