2023. február 28., kedd

VADREGÉNYES SOMOGYI ERDŐK

Belső-Somogy homoki tölgyesei, égeresei, Külső-Somogy cseresei,
vagy a már hegyvidéki viszonyokat idéző Zselic tölgyesei
és ezüsthársas bükkösei hatalmas értéket képviselnek hazánkban.

Studinka László Tanösvény (fotó: AM)


A térség erdeit fenntartó SEFAG Erdészeti és Faipari Zrt. az elmúlt 5 évben több mint 226 hektár erdőtelepítést hajtott végre, míg a megyei szociális tűzifa programhoz 81,5 ezer m3 fával, a településfásítási programhoz pedig több mint 1500 faegyeddel járult hozzá.

A SEFAG Erdészeti és Faipari Zrt., közkedvelt nevén a „SEFAG” 2020-ban ünnepelte alapításának 50. évfordulóját. Az általa kezelt rendkívül változatos, közel 90 ezer hektárnyi erdőterület döntően Somogy megyében, kisebb részben pedig Baranya megye észak-nyugati részén helyezkedik el.

A fenntartható, ökológiailag is eredményt mutató gazdálkodására garancia, hogy Magyarországon az elsők között vezették be az FSC erdőtanúsítási rendszert, amely igazolja, hogy a cég környezettudatosan gazdálkodik.

***

A somogyi állami erdők kezelése során is elsődleges fontosságú, hogy az erdők egyszerre töltsék be közjóléti, gazdasági és védelmi szerepüket. Ökoturisztikai tevékenységük zászlóshajója a Kaposvárhoz közeli Zselici Csillagpark. A komplexum része többek között a csillagvizsgáló, a 25 méter magas kilátó, számos gyalogos, kerékpáros és lovas túraútvonal – amelyek például a népszerű éjszakai csillagnéző túrák útvonalát is adják – és több erdei pihenőhely.

Utóbbiak közül a legnépszerűbb a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra útvonalát is érintő Ropolyi pihenőhely, ahol egy tájház, valamint két lovas kikötőhely is található. A Kaposvárhoz közeli közkedvelt Deseda Parkerdőben várja a természetkedvelő látogatókat a Deseda Kalanderdő erdei tanteremmel, tanösvényparkkal, játszóterekkel és madármegfigyelővel.

***

A rinyabesenyői erdő mélyén megbúvó Sziágyi Erdészeti Erdei Iskola a megye legrégebbi erdészeti erdei iskolája, főként az általános iskolás korosztály természeti és környezeti nevelésének kedvelt színtere. A Kaposvár belvárosában működő Erdők Háza Látogatóközpont közelebb hozza az erdők világát és az erdész szakma szépségeit kicsikhez és nagyokhoz egyaránt, miközben élményszerűvé teszi az interaktív tanulás folyamatát.

A SEFAG Zrt. területén még számos további létesítmény gazdagítja a somogyi erdőt, mint például két arborétum (Ágneslak, Deseda), parkerdők, erdei pihenőhelyek, tanösvények, gyalogos- és kerékpáros turistautak, horgásztavak, erdei szálláshelyek (Hotel Kardosfa, valamint vadászházak és kulcsosházak).

Az idei évben 8. alkalommal rendezik meg a „SEFAG Kellys Zselic Maraton” elnevezésű kerékpárversenyt árpilis 22-én, valamint 7. alkalommal a „Nyárköszöntő a Zselici Csillagparkban” futóversenyt június 10-én. Nagy az érdeklődés a jeles napok alkalmából zajló kisebb rendezvények iránt is, mint például az Erdők Nemzetközi Napja, a Madarak és Fák Napja, vagy az Erdők Hete rendezvénysorozat. Legnépszerűbb azonban a zselici erdőrengetegben zajló Erdei Vándortábor program, amely évente több mint 700 lelkes diákkal ismerteti meg az erdő csodáit. Látogasson el Ön is a somogyi erdőkbe!

***

Szavazzon az Agrárminisztérium Facebook oldalán a SEFAG Zrt. legszebb területére! Találjuk meg együtt Magyarország legvonzóbb erdejét!

***

Az Agrárminisztérium 2023. február 11-én indult sorozatában hetente bemutat egy állami erdőgazdaságot, illetve a Facebook oldalán megoszt 8 helyszínt az adott állami erdőgazdaság területén, amelyre a közösségi oldalon voksolni lehet. A szavazók között hetente sorsolunk ki nyereményeket. Erdeink természeti kincsei minden évszakban csodálatosak, így bármikor érdemes meglátogatni őket!

***

Kapcsolódó oldalak:

Agrárminisztérium Facebook oldal

Nyereményjáték szabályzat

 

(Forrás: AM Sajtóiroda) 



---------------------------------------------------------------------------------------------------

Szerkesztő/Leközlő:

 

Polgár Julianna

MMDR Ex Libris-díjas költő, fotó- és képzőművész

(szerk.- és fotórip., könyvtáros - volt Duna TV, MTI; 
főszerkesztő - POLGÁRI ÖSSZMAGYAR ÖRÖMHÍR MÉDIA; 
GYÖNGYSZAVÚ MÚZSA MÉDIA - gyongy.pol.dtv.mti8@gmail.com; 
budapesti tudósító - HUNSOR.SE; Szabad Szalon (SK) - pjulcsillag8@gmail.com); 
06-30/859-33-35; https://hu.wikipedia.org/wiki/Polg%C3%A1r_Julianna

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése