Átadták az Érték és Minőség Nagydíj Pályázat kitüntetéseit a
Gazdaság Ünnepén, az Országház Főrendiházi üléstermében szeptember 8-án. Idén a
védjegyhasználatot és a kitüntetést 34 pályázó 41 pályázata érdemelte ki, a
gazdaság szinte teljes palettáját felölelő, 45 főcsoport több, mint 100
témakörében meghirdetett, nívós megmérettetésen.
A legkiemelkedőbb pályázatok közül 7-en, munkájuk külön
elismeréseként, értékes különdíjakban is részesültek. Az ünnepségen beszédet
mondott és a kitüntetéseket átadta: Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke,
és Farkas Sándor, az Agrárminisztérium miniszterhelyettese.
A Pályázat Kiírói Tanácsa ebben a járványügyi és gazdasági
krízishelyzetben, egy energiaválság közepén különösen fontosnak tartotta, hogy
saját eszközeivel, a kitüntető címek elnyerésének lehetőségével segítséget
nyújtson a gazdasági és a kulturális élet szereplőinek.
A hagyományoknak megfelelően idén is az agráriumhoz volt köthető
a legnépesebb pályázói csoport; az elmúlt időszak rámutatott a mezőgazdaság és
az élelmiszeripar megkérdőjelezhetetlen jelentőségére, mely a válsághelyzet
idején is bizonyította, hogy képes az egész ország ellátására.
***
Az Érték és Minőség Nagydíj Pályázatot 2022-ben ötödik
alkalommal írta ki és valósította meg a DIAMOND Szervezőiroda Bt., az ExVA
Vizsgáló és Tanúsító Kft., a Hajnal Húskombinát Kft., a LEGRAND Magyarország
Villamos Rendszerek Zrt. és a SZÁM-PONT Számítástechnikai és Oktató Központ
Kft., mint a pályázati rendszer Kiírói Tanácsa.
Az Érték és Minőség Nagydíj Pályázat eseményeinek fővédnöke
Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke. Kiemelt támogatója a
Miniszterelnökség Nemzetpolitikáért Felelős Államtitkársága, szakmai támogatója
az Agrárminisztérium (AM), szakmai partnere a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági
Hivatal (NÉBIH).
***
Az Érték és Minőség Nagydíj Pályázat kitüntetéseit idén is
az Országház Főrendiházi üléstermében adták át, ünnepélyes keretek között,
szeptember 8-án.
Az Érték és Minőség Nagydíj Tanúsító Védjegy használata és
vele a kitüntető cím viselése azon áruk, szolgáltatások, gazdasági szervezetek
elismerése, amelyek tevékenységük során bizonyíthatóan elkötelezettek a minőség
ügye iránt. A védjegy olyan kiemelkedő eredményekre és teljesítményekre
fókuszál, ahol különös figyelmet szentelnek a természeti környezet védelmére,
és korszerű, modern eszközökkel válaszolnak a globális kihívásokra is.
A pályázati rendszer célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a
pályázaton megfelelő áruk és szolgáltatások magas minőségi színvonalára, és
elősegítse a nemzetközi piacon versenyképes, kiemelkedő minőségű, magas
hozzáadott szellemi értéket képviselő áruk előállítását.
***
Kiss Károlyné Ildikó, az Érték és Minőség Nagydíj Pályázati
rendszer alapítója elmondta: „Örömmel tapasztaltuk, hogy a hosszú távra tervező
vállalkozások a nehézségek ellenére is versenyelőnyre kívánnak szert tenni, és
ezért objektív megmérettetéseken vesznek részt. A továbblépés egyik lehetőségét
abban látják, hogy kiválóságukat támassza alá független bíráló szervezet is,
vagyis a tanúsított minőség igénye a termelők, gyártók, szolgáltatók részéről
egyértelműen jelen van.
Elmondható tehát, hogy egy olyan minőségi megmérettetésre,
mint az Érték és Minőség Nagydíj Pályázat és a hozzá kapcsolódó tanúsító
védjegy, szükség van a gazdasági életben.
Az Érték és Minőség Nagydíj Pályázat saját eszközeivel
hatékony segítséget szeretne nyújtani a gazdaság és kultúra szereplői számára,
hogy minél kevesebben kerüljenek kiszolgáltatott helyzetbe, és hogy minél több
vállalkozás tudjon a válságkezelés helyett termékei, szolgáltatásai
jövedelmezőségére és értékesítési pozíciójának erősödésére fókuszálni.
A jelenlegi körülmények között úgy érzem, sikernek kell
elkönyvelni, hogy a pályázat értéke, rangja nem csorbult.” – fogalmazott az
ügyvezető igazgató.
***
Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke, a rendezvény
fővédnöke köszöntőjében kiemelte: ,,Ha visszatekintünk a magunk mögött hagyott
évekre, akkor nyugodtan kijelenthetjük, hogy ha egy világjárvány és a
szomszédunkban zajló háború, valamint az ezekből fakadó globális és lokális
gazdasági, valamint pénzügyi nehézségek közepette is jelentős és folyamatos
érdeklődés mutatkozott az Érték és Minőség Nagydíj Pályázat iránt, akkor
sikeres volt az egyik legrangosabb, hazai minősítő rendszer megújítása. Szükség
is volt erre, mert világunk átalakulóban van.
A koronavírus-járvány idővel elcsendesedik, az orosz-ukrán
háború is véget ér valamikor, de meggyőződésem, hogy mindezek következtében a
globális árutermelés és kereskedelem, ha nem is alapvető, de lényegi
változásokon fog keresztülmenni.
Az üzleti környezet ilyen mértékű kiszámíthatatlansága
minden vállalkozást válaszút elé állít. Az egyik lehetséges döntés a
biztonságra törekvés és tartalékolás, a másik pedig az innovációba kapaszkodó
előre menekülés. A díjazott pályázók ez utóbbi nehezebb és kockázatosabb,
ugyanakkor hosszabb távon valódi perspektívát kínáló utat választották.
Bízom benne, hogy ezek a hazai gazdasági társaságok nemcsak
ezen nemes megmérettetésen értek el sikereket, hanem innovatív
vállalkozásokként eredményesen alkalmazkodnak majd a megváltozóban lévő
világgazdasági környezethez is.”
***
Farkas Sándor, az Agrárminisztérium miniszterhelyettese úgy
fogalmazott: „Mára mindenki belátja, hogy egy ország gazdaságának sebezhetősége
nagymértékben függ attól, hogy mennyire képes a saját lábán állni, minél több
területen önellátó lenni. Ezért is értékelődött fel a mezőgazdaság és az
élelmiszeripar jelentősége az elmúlt néhány évben.
A klímaváltozás és a Magyarországot sújtó történelmi aszály azonban megmutatta, hogy mennyire kiszolgáltatottak vagyunk a természetnek is.
Az agrárium számára mára a klímaváltozás lett az egyik legnagyobb befolyásoló
tényező. Éppen ezt a kitettséget próbálja mérsékelni a Kormány
öntözésfejlesztési tervei, hiszen az elmúlt évek bebizonyították, hogy az
ország egyes területein öntözés nélkül biztonságos élelmiszertermelés már nem
valósítható meg.
Hazánk, nemzetünk fejlődésének kulcsa mindig is az innováció
volt, és ezért is vagyok hálás az Érték és Minőség Nagydíj Pályázat kiíróinak,
hiszen évről-évre arra ösztönzik a vállalkozásokat, hogy a minőség érdekében
fejlesszenek.”
***
Idén a szigorú öt fordulós értékelés eredményeként 34
pályázó 41 munkája érdemelte ki az Érték és Minőség Nagydíj Tanúsító Védjegy
használatát. A legkiemelkedőbb pályázatok közül 7-en - munkájuk külön
elismeréseként - értékes különdíjakban is részesültek.
A díjazottak többsége, közel 80%-a rendelkezik már ÉMIN,
vagy valamilyen más minősítéssel, díjazással, védjeggyel. Szám szerint 19 pályázó már korábban is részt
vett a pályázaton, rendelkezik ÉMIN védjegyhasználattal, 15 pályázó pedig most
2022-ben gondolta úgy, hogy termékei, szolgáltatásai elérték azt a színvonalat,
hogy elinduljanak a védjegy használatáért folyó megmérettetésen.
A 2022. évi díjazottak az ország 13 megyéjéből és
Budapestről érkeztek. A nyertesek 28%-a budapesti, 62%-a pedig vidéki
székhelyű. Budapesten kívül 6 pályázat Kelet-Magyarországról, 7 pályázat pedig
az ország nyugati feléből érkezett.
Az idei díjazottak között – hasonlóan az előző évekhez –
többségében kis- és középvállalkozás található, de több mikrovállalkozás, sőt
egy alkotócsoport is bebizonyította, hogy képes világszínvonalú produktum
előállítására, szolgáltatás nyújtására. A gazdaság és kultúra területéről közel
50 vállalkozás mutatta meg alkotóerejét, kreativitását.
***
A hagyományoknak megfelelően idén is az agráriumhoz köthető
a legnépesebb pályázói csoport; az elmúlt időszak rámutatott a mezőgazdaság és
az élelmiszeripar megkérdőjelezhetetlen jelentőségére, mely a válsághelyzet
idején is bizonyította, hogy képes az egész ország ellátására.
Második helyen az informatikai programok, rendszerek, valamint az emberi egészséget és biztonságot segítő termékek, eszközök és szolgáltatások főcsoportja végzett. Ezt követte a ruházati termékek és kiegészítők, valamint az energiahatékony építési termékek.
Az idei pályázatok között igazi újdonság a kulturális
témában díjazott pályázat. Választ adott arra a problémára, hogy miként lehet
előadóművészként láthatónak maradni, az elmúlt időszak nehézségeit átvészelni,
sőt, további ismertségre is szert tenni. A többi főcsoportba 1-1 pályázat
érkezett.
***
Az alapítók és a Kiírók Tanácsának tagjai által külön
elismerésekben is részesültek kiemelkedő pályázatok:
· Az Érték és Minőség Nagydíj Pályázat
Vállalkozási Nívódíjat a legtöbb ÉMIN védjegyet használó Lidl Magyarország
Kereskedelmi Bt. érdemelte ki.
· Az Érték és Minőség Nagydíj Pályázat
Innovációért Nívódíjat Terék József előadóművész: Tárogató Hungarikum Koncert
Online Edition 2021 megnevezésű pályázata nyerte el.
· Az Érték és Minőség
Energiahatékonyságért és Környezetvédelemért Nívódíjat a KARSAI Műanyagtechnika
Feldolgozó és Szerszámgyártó Holding Zrt: Magaságyás légáteresztő fallal
elnevezésű pályázata kapta.
·
Az Érték és Minőség Nagydíj
Pályázat Digitalizációért Nívódíj idei tulajdonosa a Szombathelyi
Távhőszolgáltató Kft.: „Zöldülj velünk” szemléletformáló programja.
· Az Érték és Minőség Nagydíj Pályázat ,,Az Év
Felfedezettje" különdíjat az Optimális Biztosítási Kft.: Optimális Akadémia RINO
képzési programja érdemelte ki.
· Az Érték és Minőség Nagydíj Pályázat
Lokálpatrióta Különdíjat a Panyolai Szilvórium Zrt. kapta.
· Az Érték és Minőség Nagydíj Pályázat
Ifjúságért Nívódíjat a Balázs-Diák Kft. érdemelte ki.
· Az Érték és Minőség Nagydíj Pályázat
Kommunikációért Nívódíjat a TV2 Hírigazgatóság műsorainak szerkesztőségei, az
M1 Csatornaigazgatóság alkotógárdája, a Ripost szerkesztősége érdemelte ki.
***
Az Érték és Minőség Nagydíj Pályázaton sikerrel szerepelt pályázók és pályázatok számára, teljesítményük elismeréséül a kiírók külön-külön is, valamint különböző cégek, főhatóságok, civil szervezetek további értékes különdíjakat ajánlottak fel.
Az Érték és Minőség Nagydíj Tanúsító Védjegy nemzetközileg is egyértelműen utal használójának kiemelkedő színvonalára. Feltüntetése méltán biztosítja viselőjük számára a pozitív megkülönböztetést, szimbolizálja a magyar gazdaság erősödését.
A kitüntetettek listája a díjazottak és területi megoszlás című dokumentumban, bővebb tájékoztatás a pályázatról a Háttér információban található!
További információ: http://www.emin.hu
Budapest, 2022. szeptember 8.; az Érték és Minőség Nagydíj Kiírói Tanácsa
------------------------------------------------------------
(Fotó: Polgár Julianna (JulCSIllag-fotó®))
------------------------------------------------------------
Szerző/Leközlő:
Polgár Julianna
(szerk.- és fotórip., könyvtáros - volt Duna TV, MTI;
főszerkesztő - POLGÁRI ÖSSZMAGYAR ÖRÖMHÍR MÉDIA;
GYÖNGYSZAVÚ MÚZSA MÉDIA - gyongy.pol.dtv.mti8@gmail.com;
budapesti tudósító - HUNSOR.SE; Szabad Szalon (SK) - pjulcsillag8@gmail.com);
06-30/859-33-35; https://hu.wikipedia.org/wiki/Polg%C3%A1r_Julianna
-----------------------------------------------------------------------------------------------------
POLGÁR JULIANNA KÉPRIPORTJA
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése