2021. október 28., csütörtök

SZIMFÓNIA PROGRAM

Budapesti koncerttel zárult kedden 
a Szimfónia Program - ,,Mindenki szívében van egy dallam" 
című projekt, amely a közösségi zenetanulásba vonta be
a hátrányos helyzetű gyerekeket.


A Belügyminisztérium által tavaly útjára indított Szimfónia Program - ,,Mindenki szívében van egy dallam" című projekt 199 helyszínen, több mint 3000 gyermek bevonásával, 500 millió forintos támogatással zajlott.

Langerné Victor Katalin, a Belügyminisztérium társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára a keddi záróeseményen felidézte: 2020-ban írták ki a pályázatot hangszervásárlásra és közösségi zenetanulásra azzal a céllal, hogy a 6-16 év közötti gyerekek megtanulhassanak zenélni úgy, hogy közben észre sem veszik ennek mindennapi életükre gyakorolt hatását.

Kiemelte: aki zenét tanul, az gyakorol, aki zenekarban játszik, az alkalmazkodik másokhoz és megtapasztalja a közös munka örömét. A fellépésekkel a gyerekek a siker mellett az életüket meghatározó élményt szerezhettek, és közösségek alakultak ki.

A program célja teljesült, beleértve a mindennapos gyakorlást, amely kihat az iskolai tanulásra, valamint azt is, hogy a hátrányos helyzetből érkező gyerekek a zene segítségével előnyhöz juthatnak - tette hozzá.

***

A keddi koncerten hetven gyerek lépett fel a Belügyminisztérium Márványaulájában a program három nagykövete - Szalóki Ági előadóművész, dalszerző, Novák Péter, színész, énekes, előadóművész és Kökény Tamás, a Virtuózok klasszikus zenei tehetségkutató verseny győztese - közreműködésével.

***

Az eseményen részt vett Pintér Sándor belügyminiszter, Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége és Lévai Anikó, a miniszterelnök felesége is.

A nagyszabású budapesti hangversenyt országszerte több programzáró kiskoncert előzte meg. Szeptemberben Nyírmihálydin, Kaposváron és Tarnazsadányban mutatták be a közösen elsajátított zenei produkcióikat a növendékek.

 

(Forrás: MTI) 


------------------------------------------------------------

(Fotó: Polgár Julianna (JulCSIllag-fotó®))                       

------------------------------------------------------------

Szerző/Leközlő:

 

Polgár Julianna

(szerk.- és fotórip., könyvtáros - volt Duna TV, MTI; 
főszerkesztő - POLGÁRI ÖSSZMAGYAR ÖRÖMHÍR MÉDIA; 
GYÖNGYSZAVÚ MÚZSA MÉDIA - gyongy.pol.dtv.mti8@gmail.com; 
budapesti tudósító - HUNSOR.SE; Szabad Szalon (SK) - pjulcsillag8@gmail.com); 
06-30/859-33-35; https://hu.wikipedia.org/wiki/Polg%C3%A1r_Julianna

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------

POLGÁR JULIANNA KÉPRIPORTJA



















































































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése