2019. január 27., vasárnap

SZALÉZI SZENT FERENC SAJTÓÖSZTÖNDÍJ (2019.)

Szalézi Szent Ferenc-díjátadó
a Központi Papnevelő Intézet dísztermében

Az újságírói hivatás megbecsülésének jeléül a Magyar Katolikus
Püspöki Konferencia 2001-től minden évben ösztöndíjjal támogatja
a média egy-egy munkatársát a keresztény értékrend szakmailag
megalapozott és hiteles képviseletének elősegítéséért a nem
egyházi sajtóban (Budapest, január 24.).



Szalézi Szent Ferenc, az újságírók védőszentje ünnepéhez kapcsolódva, január 24-én ünnepi szentmisét mutattak be a médiában dolgozókért a budapesti Egyetemi templomban.
Ezt követően adta át a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) nevében Veres András püspök, az MKPK elnöke a genfi püspökről elnevezett sajtóösztöndíjat a Központi Papnevelő Intézet dísztermében.

A püspöki konferencia jelölései alapján a püspökök testülete ebben az évben Iváncsik Attilának, a 21TV Ungvár magyar szerkesztősége munkatársának adományozza a Szalézi Szent Ferenc-sajtóösztöndíjat.

* * *

Iváncsik Attila 1986. augusztus 2-án született Ungváron. Szülei 1992-ben íratták be az Ungvári 10 sz. Dayka Gábor Magyar Tannyelvű Középiskolába. 2003-ban érettségizett, és még ugyanebben az évben felvételt nyert az Ungvári Nemzeti Egyetem Magyar Nyelv és Irodalom Szakára, ahol 2008-ban sikeresen diplomázott.

2008-tól tíz éven át a Kárpátaljai Megyei Állami Televízió és Rádió Társaság, majd az Ukrán Nemzeti Televíziótársaság magyar szerkesztőségénél volt szerkesztő-riporter, majd ugyanitt főszerkesztőként is dolgozott.

2009 májusától napi szinten tudósítja a Kossuth Rádiót a kárpátaljai magyarság mindennapjairól, nehézségeiről, politikai harcairól. Emellett forgat az M1 hírcsatorna és a Duna TV számára is. Tudósításait minden héten láthatjuk a Magyar Televízió Élő Egyház című műsorában.

2011-ben vette feleségül Nyíri-Iváncsik Katát, a Katolikus Rádió tudósítóját, majd 2013-ban megszületett fiúgyermekük, 2018-ban pedig kislányuk is megérkezett a szerető családba.

2018. november elsejétől, kollégáival egyetemben, a legújabb kárpátaljai magyar televízió és rádió, a 21TV Ungvár szerkesztőségét erősíti.

Iváncsik Attila saját bevallása szerint soha nem készült újságírónak vagy szerkesztő-riporternek, de boldoggá teszi, hogy így alakult az élete, hiszen szereti mindazt, amit csinál. Hitvallása szerint, a kegyelmes Isten alakította így az útját, amiért örökké hálás lesz neki.


(Forrás: MKPK)


------------------------------------------------------------

(Fotó: Polgár Julianna (JulCSIllag-fotó®))

------------------------------------------------------------

Szerző/Leközlő:


Polgár Julianna
(szerk.- és fotórip., könyvtáros - volt Duna TV, MTI – gmzsa_pol_dtv_mti8@yahoo.com;
főszerkesztő - POLGÁRI ÖSSZMAGYAR RÖVIDHÍR MÉDIA;
GYÖNGYSZAVÚ MÚZSA MÉDIA - gyongy.pol.dtv.mti8@gmail.com;
budapesti tudósító - HUNSOR.SE; MAGYAR PÓLUS MÉDIA - lillatti8@gmail.com)
tag - Magyar Újságírók Közössége - nemzetközi sajtóig. szám: R-1649)
06-30/859-33-35; https://hu.wikipedia.org/wiki/Polg%C3%A1r_Julianna

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------

POLGÁR JULIANNA KÉPRIPORTJA






















 













Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése