2018. október 28., vasárnap

SZÉKELY JÁNOS NAPOK BUDAPESTEN

Székely János (1929–1992) erdélyi költő, író,
drámaíró, esszéista a 20. század második felének
egyik legfontosabb alkotója.


Székely János a Caligula helytartója című 1972-es drámájával (amelyet először éppen 40 éve mutattak be Gyulán, Harag György rendezésében) világirodalmi rangra is emelkedő életművet hozott létre, amely túllép és túlmutat a regionális (erdélyi) és aktuálpolitikai meghatározottságokon.

A Gyulai Várszínház nyáron kétnapos programsorozattal próbálta felhívni az életmű teljességére a figyelmet. 2018. október 17-én és 18-án a programsorozat minden eleme Budapesten is látható, átélhető volt két helyszínen: a Pesti Vigadóban, valamint a Nemzeti Színházban.

Székely János legjobb művei minden személyes vallomásszerűségük ellenére kifejezik a 20. századi ember transzcendens fogódzóktól való megfosztottságát éppúgy, mint ahogy korának közösségi sorskérdéseit is egyetemes igénnyel fogalmazzák meg.

Az október 17-én, a Pesti Vigadó Sinkovits Imre Kamaraszínpad termében megrendezett tudományos konferencia előadói: Bertha Zoltán, Elek Tibor, Falusi Márton, Szakolczay Lajos és Szász László a lírai, prózai, drámai, esszéírói életmű legfontosabb darabjait és kérdéseit tárgyalták. Ugyanott az Én és a világ című előadói est során Henn János, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház színművésze a lírai életmű legkarakteresebb darabjaiból adott elő egy válogatást.

17-én este a Dózsa című monodráma került színpadra (Bartus Gyula megformálásában) és a 18-ai programok: A nyugati hadtest című novelláskötetből készített hangfelvétel bemutatása, a kerekasztal-beszélgetés ráhangolóként és a Caligula helytartója című dráma előadása már a Nemzeti Színházban volt látható.


(Forrás: http://gyulaivarszinhaz.hu/)


------------------------------------------------------------

(Fotó: Polgár Julianna (JulCSIllag-fotó®))

------------------------------------------------------------

Szerző/Leközlő:


Polgár Julianna
(szerk.- és fotórip., könyvtáros - volt Duna TV, MTI – gmzsa_pol_dtv_mti8@yahoo.com;
főszerkesztő - POLGÁRI ÖSSZMAGYAR RÖVIDHÍR MÉDIA;
GYÖNGYSZAVÚ MÚZSA MÉDIA - gyongy.pol.dtv.mti8@gmail.com;
budapesti tudósító - HUNSOR.SE; MAGYAR PÓLUS MÉDIA - lillatti8@gmail.com)
tag - Magyar Újságírók Közössége - nemzetközi sajtóig. szám: R-1649)

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------

POLGÁR JULIANNA KÉPRIPORTJA















































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése