2018. október 24., szerda

SAROKPONTOK – NEMZETI ÖSSZETARTOZÁS-TUDAT

2018. október 13-án, szombaton rendezett konferenciát a nemzeti 
összetartozás-tudat erősítéséről a Professzorok a Hazáért 
Civil Társaság az Új Városháza dísztermében professzorok, 
akadémikusok és közéleti szereplők részvételével.





Az eseményen a főpolgármester helyettes arról beszélt: a múlt kihívásaira jól reagált az ország. Bagdy Gábor a legnagyobb, jövőbeli kihívásnak a felgyorsult világot nevezte.

„Nemzetünk további sikereihez élnünk kell lehetőségekkel, törekednünk kell a folyamatos innovációra, meg kell küzdenünk a fejlődő világ új kihívásaival. Ehhez azonban elengedhetetlen klasszikus értékeink megőrzése, múltunk tisztelete” – szögezte le.

***

„Én úgy látom, hogy a magyar nemzetnek egyik nagy problémája a negatív, pesszimista gondolkozás” – mondta Böjte Csaba. Szerinte a gonosz lélek próbálja elhitetni az emberiséggel, hogy nincs tovább, ezt pedig csak hittel lehet megcáfolni.

„A mi népünknek nem annyira pénzre van szüksége, nem annyira az élelemre, politikai jogokra, hanem mentalitás-váltásra. Hogy én szépnek lássam az én környezetemben lévő embereket. Hogy én bízzak bennük” – mondta a ferences rendi szerzetes.

Kegye János pánsípművész játékát hozta ajándékba Böjte Csaba, ferences rendi szerzetes konferenciára. A Dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetője szerint az emberi gondolkodás lehet a siker akadálya. Arról beszélt, hogy a Földnek, Európának van jövője, Isten pedig nem fárad bele a munkába.

***

Az igen idős Andrásfalvy Bertalan pedig hatalmas tényföltárással beszélte el, hogy a régi rendi világ - noná, hogy a Mammon hatására! - mivé tette a régen viruló Alföldet! … Debrecen kb. 16 faluból lett, és mindegyiknek volt temploma! … 1792-től alakulnak ki igazán a nagybirtokok (a 100 %-os haszon érdekében!); … Mikszáth karcolatából kitörölték, hogy az erdélyiek elkezdtek kivándorolni! … ,,Werbőczi-féle kirekesztés”; … egykézés! … Máriássy Ödön megírta a magyar nagytőkés és nagybirtokos pénzéhségét …; A korszakot eluralta a SZERETETLENSÉG! … A NÉPKÖLTÉSZET is erről szól! … A szeretet kifejezése a KULTÚRA! Kopp Mária kimutatta, hogy a magyar emberi kapcsolatok GYENGÉK!

***

A harmadik csodaember Papp Lajos! … A ,,túlitatást” már VÍZMÉRGEZÉSnek nevezte! Az ember legjobb jelzőrendszere a SZOMJÚSÁG. Ennek kell hinni, és nem a termékeladóknak!
,,A természet rendjét fölrúgni nem lehet, a természetbe, a természethez illeszkedni kell!”
„Test, lélek, szellem. Ez a hármasság, mint egy 3-lábú szék, adja az egészséget” – hangsúlyozta Papp Lajos szívsebész professzor, aki szerint egészséges nemzettudat nélkül nincsen egészséges egyén sem. … Azzá leszel, amit eszel! … A magyarságot mindig árulói hozták bajba! … „Hazugságáradatban élünk és a Teremtő kegyelméből itt vagyunk, de abba kell hagyni egymás bántását, a hazugságok ismétlését. Az írástudók elhagyták a népet. A tanítók, tanárok a diákokat, az orvosok a betegeket, a papok pedig a híveket” – fejtette ki.

Papp Lajos kiemelte: elsőként nem kórházakat kell építeni, hanem központilag támogatni az egészséges táplálkozást és a tömegsportokat. … A nemzet egészsége az egészséges nemzettudattól függ!

Ne a cipőnket nézzük - folytatta Papp Lajos -, hanem az Eget, és térjünk vissza Istenhez! … Evangelizálni!!! … Mindenhol mondjuk el, mi és ki a magyar, miért vagyunk keresztények!

***

Wass Csaba szerint a globalizáció nem mennyiségi, hanem minőségi kérdés. … Van egy új gazdasági szféra: ez a piac. … Hitelrabszolgává tették az embereket. … Ma a HATALOMPÉNZ az úr, ami nem pénz, hanem hatalmi eszköz. … Ma nincs JOG, csak jogosultság! … Dr. Szalay Zsuzsannával egyetértőleg kiemelte az INFRA-ÖKONÓMIA fontosságát.

Dr. Tanka Endre szerint a tőkeuralom le kíván számolni a nemzetállamokkal! Ezt írta meg O. Spengler A Nyugat alkonya című könyvében. … A teremtett lény elszakadt a Teremtőjétől: ez a szakralitás elvesztését, a terméketlenséget, a metafizikai haláligenlést jelenti többek között! … A paraszt (földművelő) a földjét is Istennel való kapcsolatának tekintette!

Raffai Ernő legfontosabb kifejezése az ,,ellenségbarát fölismerő rendszer”! … Elítélte a ,,vérkommunista történészeket” … Mint mindig, a legkomolyabb, legszomorúbb véleménye is derültséget váltott ki, például: ,,Nem tudom, hogy Horthyt vagy a lovát utálták-e jobban az ún. szocialisták?!” … Trianon mint mindig, most is érzékeny pont volt. Három választási lehetőséget sorolt föl: 1./ Elfogadjuk … 2./ Küszködünk a területi autonómiákkal/-ért! … 3./ Területi revízió - nagyhatalmi segítséggel?!


(Forrás: www.hirtv.hu; P. J.-naplójegyzetek)



------------------------------------------------------------

(Fotó: Polgár Julianna (JulCSIllag-fotó®))

------------------------------------------------------------

Szerző/Leközlő:


Polgár Julianna
(szerk.- és fotórip., könyvtáros - volt Duna TV, MTI – gmzsa_pol_dtv_mti8@yahoo.com;
főszerkesztő - POLGÁRI ÖSSZMAGYAR RÖVIDHÍR MÉDIA;
GYÖNGYSZAVÚ MÚZSA MÉDIA - gyongy.pol.dtv.mti8@gmail.com;
budapesti tudósító - HUNSOR.SE; MAGYAR PÓLUS MÉDIA - lillatti8@gmail.com)
tag - Magyar Újságírók Közössége - nemzetközi sajtóig. szám: R-1649)

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------

POLGÁR JULIANNA KÉPRIPORTJA

















































































1 megjegyzés:

  1. Felháborító, hogy az előadókról 10-10 kép is készült egyenként, de rólunk a feleségemmel, mint a legfigyelmesebb hallgatókról egy sem.
    De komoly észrevételünk is van:
    A legtudományosabb előadás Andrásfalvy professzoré volt, de annak bírálatával, hogy a XIX-XX. század folyamszabályozási munkái miyen sok vízi élőhelyet semmisítettek meg, nem lehet sokra menni. Talán azt kellett volna hangsúlyozni, hogy hogyan lehetne ma is sok kártételt visszafordítani, ill. vizes élőhelyeket létesíteni. (pld. tározóépítéssel, amivel az árvízi védekezést is erősítenénk, ártéri erdősítéssel, a holt ágak rehabilitációjával, de természetesen mindegyik munkát jelentős állami kisajátítással kellene kezdeni), és azzal az eretnekséggel is, hogy az építendő duzzasztóművek felett kialakuló tározótavakkal is élőhelyeket lehetne létrehozni. A Szigetközben is többet lehetett volna tenni a sok jajgatásnál, és jobb diplomáciával, esetleg némi pénzzel el lehetne érni, hogy több vizet adjanak a szlovákok.
    Egy későbbi előadáshoz annyit, hogy még senkitől(sem bal,-sem jobboldalról) nem hallottuk azt, hogy Németh Miklós lett volna a legnagyobb gazember, ráadásul személyes emlékeinkben az él, hogy ő jó ember volt!
    Vigyázni kellene a szélsőséges minősítésekkel.
    Lassány Ferencné dr. és dr.Lassányi Ferenc

    VálaszTörlés