A következő címkéjű bejegyzések mutatása: József Attila. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: József Attila. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. április 26., csütörtök

A KÁVÉHÁZAK ÉJSZAKÁJA

Az idén májusban útjára induló Kávéházak Éjszakájának fő
célja, hogy felelevenítsük és népszerűsítsük a mára szinte feledésbe
merült, budapesti kávéházi kultúrát.

Kávéház - Kultúra - Közösség!
Időpont: 2018. május 18., 19.00–23.30


Egy éjszaka erejéig szeretnék a szervezők Budapest ezen ékköveit bemutatni, és azt, hogy a kultúra mellett a szeretteink, barátaink társaságában eltöltött idő nyújt a legtöbbet mindennapjainkhoz. A húsz helyszínen megvalósuló program az éjszaka folyamán ingyenesen látogatható.

A programba húsz belvárosi helyszínt, kávéházat kívánunk bekapcsolni, melyek tradíciójuk, népszerűségük alapján méltó reprezentánsai lehetnek a Kávéházak Éjszakájának. A repertoárban találunk tradicionális helyeket – mint például a Gerbeaud, a Centrál, a Dunapark, a Hadik, a Zsivágó –, amelyek felidézik a régmúlt hangulatát, de meglátogathatnak újhullámos, kortárs jellegű kávézókat is, mint például a Kelet Kávézó, a La Nube, a Smúz, a Börze és a Frei Café.

A klasszikusokat kedvelők számára verses-zenés esteket, programokat kínálunk: a Pilinszky János-, József Attila-, Karinthy Frigyes-, Weöres Sándor-, Ady Endre-estek különlegesnek ígérkeznek. A Dunapark Kávéházban fellép a Dumaszínháztól Felméri Péter, majd Bíró Eszter és Zenekara. A Centrál Kávéházban Turek Miklós Pilinszky-emlékestjével, majd egy József Attila utolsó éjszakáját feldolgozó monodrámával készülünk. A kortárs irodalom egyik fellegvárának számító Hadik Kávéházban a magyar slampoetry válogatott kiválóságai idézik meg a Nyugat halhatatlan költőit: Ady, Babits, Kosztolányi, Karinthy – és még sokan mások! – alakjának és verseinek felelevenítésével.

A zenére vágyók is kedvükre válogathatnak a koncertek közül: a Börzében a Canarro együttes lép fel, az idén 120. születésnapját ünneplő Művészben francia sanzonest lesz Bardóczy Attilával, és a „Művész 120” tortát is megkóstolhatjuk, mely a Kávéházak Éjszakáján debütál. A Kék Lóban Tisza Kata és az ef Zámbó Happy Dead Band, a Frei Caféban Gájer Bálint, a Gerlóczyban pedig a Taraf de Akácfa várja a közönséget. A Gerbeaud-ban a jazz szerelmeseinek két koncerttel is készülünk: Váczi Eszter egyedi, simogató hangszíne a mai napig elvarázsolja a hallgatót és elválasztja a világ zajától. A Group n’ Swing az ország első számú swing- és boogie-zenekara, mely idén ünnepelte fennállásának tizedik évfordulóját.

***

További információ az alábbi weboldalakon:

https://kavehazakejszakaja.hu/
https://www.facebook.com/kavehazakejszakaja2018/
https://belvarosikulturalisszalon.hu/


------------------------------------------------------------

(Fotó: Polgár Julianna (JulCSIllag-fotó®))

------------------------------------------------------------

(Szerző/Leközlő:


Polgár Julianna
(szerk.- és fotórip., könyvtáros - volt Duna TV, MTI – gmzsa_pol_dtv_mti8@yahoo.com;
főszerkesztő - POLGÁRI ÖSSZMAGYAR RÖVIDHÍR MÉDIA;
GYÖNGYSZAVÚ MÚZSA MÉDIA - gyongy.pol.dtv.mti8@gmail.com;
budapesti tudósító - HUNSOR.SE; MAGYAR PÓLUS MÉDIA - lillatti8@gmail.com)
tag - Magyar Újságírók Közössége - nemzetközi sajtóig. szám: R-1649)

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------

POLGÁR JULIANNA KÉPRIPORTJA
















































2017. május 31., szerda

A VÍGSZÍNHÁZ 122. ÉVADA

NÉZŐSZÁM-ROBBANÁS – 400 000 VÍGSZÍNHÁZI NÉZŐ!

Ismét merész műsorterv a Vígszínházban. Ifj. Vidnyánszky Attila Hamlet, Wunderlich József Andrej, Börcsök Enikő Gertrudis, Hegedűs D. Géza Claudius, Kern András újra Feydeau-darabban, Petrik Andrea vendégként játszik, Vecsei H. Miklós az egyik legifjabb vígszínházi szerzőként mutatkozik be. „Nagy kihívások, nagy kalandok, nagy vállalkozások várnak ránk” – ezekkel a szavakkal köszöntötte a 122. évadot bemutató és az előző évadot értékelő sajtótájékoztatót a Vígszínház igazgatója, Eszenyi Enikő, aki a Hamletet rendezi.


A 121. évadban 293 nap alatt 694 előadást játszott a Vígszínház társulata három állandó játszóhelyén, a külföldi és hazai fesztivál és vendégszereplésekkel együtt több mint 400 ezer nézőt szólítottak meg. „Köszönjük hűséges nézőinknek és új barátainknak, hogy minket választanak. Ígérjük, jövőre is felejthetetlen színházi pillanatokkal várunk mindenkit nyitott alkotóműhelyünkbe” – fűzte hozzá az ismét rekordot döntő számokhoz Eszenyi Enikő.

A Vígszínház két éve tagja az Európai Színházi Uniónak. A szervezet legutóbbi, milánói közgyűlésén megszavazták, hogy 2018-ban a Vígszínház adhat otthont az évi rendes közgyűlésnek, így Magyarországon köszönthetik Európa legnevesebb színházi alkotóit.

A 122. évadban 10 bemutatóval készül a Vígszínház társulata. A nagyszínpadon szeptember 30-án mutatják be Shakespeare Hamletjét Eszenyi Enikő rendezésében, főszerepben ifj. Vidnyánszky Attila, Hegedűs D. Géza, Börcsök Enikő és Fesztbaum Béla. Ezt követi Alekszandr Bargman Háború és béke rendezése, Tolsztoj örök klasszikusának főszerepében Wunderlich József, Bach Kata és Király Dániel látható. A nagyszerű orosz rendezőt Michal Dočekal követi, Georges Feydeau Egy éj a Paradicsomban című, a nézőket három órás nevetésre ingerlő bohózatát állítja színpadra. Dočekalnak ez lesz az ötödik közös munkája a Víg társulatával.

Újra a Pesti Színházban rendez Rudolf Péter! William Shakespeare Lóvátett lovagok című, fergeteges komédiáját szeptember 29-én mutatják be Bach Kata, Szilágyi Csenge, Telekes Péter és Wunderlich József főszereplésével. Ezt követi Henrik Ibsen A vadkacsá-ja, amellyel Marton László az Irish Times Awards ,,legjobb rendezés" és ,,legjobb előadás" díját is elnyerte Írországban. A főszerepben Hajduk Károly, Józan László, Mészáros Blanka, Börcsök Enikő, Hegedűs D. Géza és Lukács Sándor látható.

Vajon a krisztusi szeretet meg tudná menteni a mai világot? – teszi fel a kérdést Dosztojevszkij A félkegyelműje, amelyre a fiatal alkotócsapat ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében próbál választ találni. Az előadás Vecsei H. Miklós, Petrik Andrea és Orosz Ákos főszereplésével kerül színre a Pesti Színházban. Vecsei H. Miklós Kinek az ég alatt már senkije sincsen című darabjának bemutatójával zárul a 122. évad a Pestiben. A korabeli elbeszélések, levelek és naplóbejegyzések alapján megírt színmű Arany János élettörténetén keresztül próbálja közelebb hozni hozzánk a kor nagyjainak szellemiségét. Az előadást ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében láthatja a közönség.

Nemzetközi koprodukcióval nyit a Házi Színpad. Dragomán György nagyszerű regényéből, a Mágylyából Armin Petras, a nagy német rendező írt színdarabot és ő rendezi az előadást is. A Máglya a Ceaușescu bukása utáni élet visszásságait láttatja a kiskamasz lány, Emma szemén keresztül, akit varázslatos nagyanyja vesz magához. A magyarországi ősbemutatóban a Vígszínház két fiatal színésznőjét, Kopek Jankát és Puzsa Patríciát láthatják.

Majgull Axelsson Nem vagyok Miriam! című regényéből Müller Péter Sziámi írt monodrámát. A haláltáborokat 15 évesen megjárt cigány nő történetét Igó Éva meséli el.

József Attila az őrület erejével, egy-egy szavával néha mélyebbre nyúlt, mint bárki más előtte – írja naplójában Márai Sándor. Ebből a mélységből próbál meg meríteni József Attila életútján és versrészletein keresztül Vecsei H. Miklós Mondjad, Atikám! című önálló estjével.

Ismét tehetséges fiatalokat szerződtetett Eszenyi Enikő a Vígszínház társulatába. Új tagként üdvözölte Ember Márkot, ifj. Vidnyánszky Attilát, Medveczky Balázst, Tóth Andrást és Csiby Gergelyt.

A nyár elején nagy felújítási munkálatokba kezd a színház, hogy az évadkezdésre a Vígszínház és Pesti Színház épülete nagyobb üzembiztonságú munkakörnyezetben várja dolgozóit. A színpadtechnika, az alsó- és felsőgépészet, a világítás- és hangtechnika, a tűzjelző rendszer mind megköveteli a korszerűsítést, az 1994-es rekonstrukció óta ez lesz az első nagyobb felújítás. A biztonságos munkafeltételek a nézők előadásélményeihez is hozzájárulnak, hiszen csökken az egy esetleges technikai zavar miatti előadás-elmaradás kockázata. A Pesti Színházban lehetőség nyílik a közel 50 éves székek cseréjére, növelik a közönségforgalmi mosdók kapacitását, felújítják a mozgáskorlátozott liftet, és új nézőtéri mennyezeti világítást is kap a színház. Mindez nem jöhetne létre Budapest Főváros Önkormányzatának támogatása nélkül, összesen közel 500 millió forinttal segítik a 18 felújítási projektet.

Zárásképpen Eszenyi Enikő elárulta, kivételes színháztörténeti pillanatnak is részese lehet a Vígszínház közönsége a 122. évadban. 30 évvel ezelőtt megszületett egy előadás, amin generációk nőttek fel. Presser Gábor, Sztevanovity Dusán, Horváth Péter, Radnóti Zsuzsa és Marton László alkotók a bemutató estéjén még nem is sejthették, hogy közel egymillió eladott jegy után A padlás 30. születésnapját ünnepelhetik!


(Forrás: vigszinhaz.hu)

------------------------------------------------------------

(Fotó: Polgár Julianna (JulCSIllag-fotó®))

------------------------------------------------------------

(Szerző/Leközlő:


Polgár Julianna
(szerk.- és fotórip., könyvtáros - volt Duna TV, MTI – gmzsa_pol_dtv_mti8@yahoo.com;
főszerkesztő - POLGÁRI ÖSSZMAGYAR RÖVIDHÍR MÉDIA;
GYÖNGYSZAVÚ MÚZSA MÉDIA - gyongy.pol.dtv.mti8@gmail.com;
budapesti tudósító - HUNSOR.SE; MAGYAR PÓLUS MÉDIA - lillatti8@gmail.com)
tag - Magyar Újságírók Közössége - nemzetközi sajtóig. szám: R-1649)

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------

POLGÁR JULIANNA KÉPRIPORTJA