Méltó időzítéssel,
a Magyar Kultúra Napján, Nemzetismeret és kultúra címmel mutatták be a 2022-es,
Jankovics Marcell filmrendező, művelődéstörténész, illusztrátor, a Magyar
Művészeti Akadémia néhai tiszteletbeli elnökéről szóló emlékkonferencia alapján
íródott könyvet. A kötetben az alkotóhoz közeli barátok, munkatársak
visszaemlékezéseit olvashatjuk.
A Magyar Művelődési Társaság (MMT) huszonöt éve alakult, melynek másfél évtizedig volt Jankovics Marcell, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett Balázs Béla- és Kossuth-díjas filmrendező, művelődéstörténész, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) néhai tagja az elnöke.
Az MMA alelnökeként, majd tiszteletbeli elnökeként
is ismert művész születésének napján (október 21.) 2022-ben Nemzetismeret és
kultúra címmel emlékkonferenciát rendeztek az MMA Andrássy úti irodaházában. Az
MMA, a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) és a Nemzeti Alapítvány támogatásával megjelent,
azonos című kötet az ekkor elhangzott változatos és tartalmas előadások teljes
szövegét tartalmazza.
***
Kovács István
költő, történész, az MMA rendes tagja korábban a Matolcsy György által életre
hívott társaság tagjaként ismerte meg Jankovicsot. Itt olyan személyeket
díjaztak, akikről a kommunista államhatalom nem vett tudomást. Kovács első
emléke Jankovicsról, hogy a díjátadón parasztgatyában és matyóhímzéses ingben
jelent meg. – Itt belecsöppent abba a világba, amit ő a könyveiben megrajzolt,
minden valósággá vált. Példakép és ennek a világnak a képviselője volt –
méltatta. Majd hozzátette, az egyik könyvéhez Jankovics írt ismertetőt, amelyet
a legkiválóbb ajánlónak nevezett, mivel olyan értékeket fedezett fel a műben,
amelyekről még az írónak sem volt fogalma. – Nemcsak nagy művész volt, de a
spontán felkérésekhez is olyan mélységgel és felkészültséggel közelített,
mintha a saját művét teremtené meg – árulta el.
***
Földiák András, a
Magyar Művelődési Társaság elnöke szerint a rajzfilmrendezőnek az volt a
legfontosabb, hogy megmutassa, a világnak van tengelye, van lényege, van
szellemisége. – Az egyetemességet és az emberi gondolkodást összefogja és
áthatja egy olyan erő, amit egykoron többé-kevésbé mindenki érzékelt, ma
viszont rendkívül kevesen fogják fel, hogy mit értünk ezalatt vagy hogy
egyáltalán elképzelhető ilyen. Jankovics Marcell a legmagasabb szinten értette
és fejezte ki ezt – mondta. Hozzátette, nem túloz, ha úgy fogalmaz, hogy sok
millió emberhez jutottak el a művei világszerte, ugyanis csak Az ember
tragédiája című filmet összesen 48 nyelvre fordították le.
A művészi
alkotások mellett jelentős kultúraelméleti tanulmányokat is írt, valamint
rendkívül igényes műelemzéseket is. Elárulta, hogy a könyv hátoldalán található
kép nem más, mint a Felvidéki gótikus templomok I–XII. című Jankovics-kötet
gerincén lévő fotó. – Nagyon kevesen vannak nemcsak Magyarországon, hanem a
világon is, akik ezt az értékrendet ilyen szinten és ilyen sokoldalúan – a
filmektől a tanulmánykötetekig – megelevenítették és tárgyalták. Az ő sokrétű
munkássága kiválóan megmutatja az egyetemes rend – a kötetben szerepel a
csillagtérkép, amelyiken kirajzolódik a csodaszarvas –, a vallási jelképek, a
népművészeti alkotások rendkívül szoros összefüggéseit és azt a minőséget,
amely mindezt áthatja. Ehhez vezet egy parányi lépéssel közelebb mindaz, ami az
emlékkonferencián elhangzott és amit a kötet tartalmaz – zárta beszédét Földiák
András.
***
A Magyar Nemzet
kérdésére, hogy a mostani nemzedék képes-e kinevelni hasonló kaliberű és
eszméjű alkotókat, Kovács István úgy fogalmazott, hogy igen, van egy nagyon
mélyen és felkészülten gondolkodó magyar fiatalság. Szörényi László egyetértett
az előtte szólóval, ugyanis már régóta tanít a Szegedi Tudományegyetemen, ahol
elmondása szerint rendszeresen találkozik olyanokkal, akik erre teszik fel
életüket. Földiák András azonban másképp látta a helyzetet. Az ő értékelése
szerint kulturális mélyponton vagyunk, olyan értelemben, hogy ezeknek az
értékeknek és a hagyományoknak a jelenléte az életünkben elenyésző. Úgy érzi,
mindig voltak hullámvölgyek, így majd biztosan lesz emelkedés is.
Rubovszky Éva,
Jankovics Marcell özvegye és a kötet szerkesztője elmondta, hogy az első Arany
Pálmát a férje kapta, most pedig szintén egy magyar animációs film nyert
Cannes-ban, Buda Flóra Anna 27 című alkotása, többek között emiatt is érzi úgy,
hogy van utánpótlás.
Jankovics Marcell
elsősorban a filmjeivel – János vitéz, Sysiphus, Az ember tragédiája –
gyakorolt jelentős hatást, de a munkássága nem merült ki ebben. Több kiváló
kötetben foglalkozott művelődéspolitikával, a magyarság értékeivel,
jelképeivel, hagyományainkkal, művészettörténeti emlékeinkkel, a csillagos
égbolt és a népmesék összefüggéseivel. A kultúrelmélet tudósát is tisztelhetjük
a személyében – összegezték a kötetben.
(Forrás: Fábián Eszter: Jankovics Marcell bebizonyította: megfér egymás mellett a magyarságtudat és az egyetemes látásmód (Magyar Nemzet, 2024. január 22.))
------------------------------------------------------------
(Fotó: Polgár Julianna (JulCSIllag-fotó®))
------------------------------------------------------------
Szerző/Leközlő:
Polgár Julianna
MMDR
Ex Libris-díjas költő, fotó- és képzőművész
(szerk.-
és fotórip., könyvtáros - volt Duna TV, MTI;
főszerkesztő - POLGÁRI ÖSSZMAGYAR ÖRÖMHÍR MÉDIA;
GYÖNGYSZAVÚ
MÚZSA MÉDIA - gyongy.pol.dtv.mti8@gmail.com;
budapesti
tudósító - HUNSOR.SE; Szabad Szalon (SK) - pjulcsillag8@gmail.com);
06-30/859-33-35;
https://hu.wikipedia.org/wiki/Polg%C3%A1r_Julianna
-----------------------------------------------------------------------------------------------------
POLGÁR JULIANNA KÉPRIPORTJA
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése