,,Tisztelt Elnök Urak! Tisztelt Emlékezők, Hölgyeim és
Uraim!
Nagyrabecsüléssel teljes tisztelettel köszöntöm e történelmi
falak között Kedves Mindnyájukat, akikkel ma Széchenyi István 231.
születésnapjára emlékezünk. Köszönöm a Széchenyi Társaságnak és elnökének a
szíves felkérést, hogy „Magyarország és Európa viszonyrendszere Széchenyi
István nyomán” címmel, kifejthetem gondolataimat.
Tisztelt Emlékezők!
Szinte történeti közhely, hogy Széchenyi István Magyarország
felemelkedését a korban rohamosan fejlődő Nyugat-Európához való felzárkózásban,
és a kontinensnek a kapitalizmus útjára lépett felében kialakított gazdasági
minták átvételében látta.
Magyarországra, mint Európa szerves részére tekintett, és
még szorosabb kötődés kialakítására törekedett. Ezen meggyőződéséből fakadó
gondolatai máig követendő mintául szolgálhatnak számunkra.
Mindezt azonban, Tisztelt Hölgyeim és Uraim, csakis úgy
tartotta kivitelezhetőnek, ha Magyarország egyenlő félként foglalhat helyet az
európai nemzetek asztalánál.
Ehhez pedig kölcsönös tisztelet és megbecsülés
szükségeltetik: mind hazánknak, mind pedig a kontinens többi államának
tiszteletben kell tartania a másik értékeit és hagyományait, sajátos nemzeti
életformáját.
***
A következőkben – az időkorlátra is figyelemmel – tekintsük
át Magyarország és Európa viszonyrendszerének ezen aspektusát Széchenyi István
gondolatai nyomán.
Széchenyi fontosnak tartotta, hogy mi, magyarok és a
külvilág is tisztában legyen nemzeti karakterünkkel, hiszen csakis ennek
ismeretében és tiszteletben tartásával képzelhető el valódi és termékeny
partneri viszony Európában.
Helyesen ismerte fel a magyarság mindent meghatározó
szabadságvágyát, amikor a Kelet Népe című művében egy helyütt, így fogalmazott:
„Minekünk magyaroknak elemünk […], s csak akkor emelkedünk földi erőnkön túl,
és érezzük keblünket isteni tűztől hevülni, mikor alkotmányos szabadságunkról,
nemzetiségünk fertőzetlenségéről van szó, mikor ezeket fenyegeti veszély, midőn
ezeknek megmentése körül eped keblünk.”
Még egy fontos tulajdonságunk van nekünk, magyaroknak
Széchenyi szerint, ez pedig az, hogy vak, kritikátlan követés,
tekintélytisztelet, más minták szolgai másolása távol áll tőlünk. Ragaszkodunk
saját életvezetésünkhöz.
Erről, többek között, így írt a Hitel című munkájában: „A
valódi Magyar vaktán senkit se követ, hanem a lehető legmagasabb lépcsőig mind
testi, mind lelki tehetségeit és tulajdonit sajátsága szerint fejti ki; foglalatosságit
és életét személyiségéhez és körülállásihoz alkalmaztatja, maga köriben marad,
és bármi csekély lenne is tisztje, annak tökéletes teljesítése és önbecse által
ad díszt és fényt.”
Tisztelt Emlékezők!
Széchenyi arra is int bennünket, hogy ne legyünk kishitűek,
s Európában ne kisebbrendűségi komplexussal mozogjunk. Hiszen vagyunk annyira
kulturáltak, polgáriak és európaiak, mint a kontinens bármely más nemzete, mint
ahogyan azt a Stádiumban is megfogalmazta a következő szavakkal: „A magyar,
Európát szinte már 9 század óta lakja: s ekképp lehetetlen, hogy népe nem volna
még érett polgári létre…”.
Azért sem kell kishitűnek lennünk, mert nemzeti múltunk
értékei között az egyik legősibb és legfontosabb a törvényesség és
alkotmányosság erős tisztelete, mellyel kapcsolatosan szintén a Stádiumban így
ír: „Mi, magyarok a jelen európai közátalakulásnak nevezetes időszakában
megbecsülhetetlen két előnnyel bírunk, nem egy népcsalád fölött. Legelsőbben
is, hogy mi, magyarok már bírunk alkotmányos alappal, midőn más országokban ezt
még keresniük kell; s aztán, hogy mi már megszoktuk az alkotmányos formákbani
mozgást […]”
Széchenyi 1848 tavaszán, az európai forradalmak és
bizonytalanság idején papírra vetett gondolatai ma is aktuálisak lehetnek.
Aktuálisak, főleg abban a tekintetben, hogy tudatosítsuk
minden hazai és külföldi jó és rosszindulatú kételkedőben épp úgy, mint
vitapartnereinkben, hogy a magyar jogállamiság nem tegnap kezdődött: európai
nemzet voltunk hat, hét, vagy nyolcszáz esztendővel ezelőtt éppúgy, mint ahogy
vagyunk, ma is.
E tény bármiféle megkérdőjelezése – érkezzen bárhonnan –,
nemcsak udvariatlanság, hanem annak bizonyítéka is, hogy jogállami kérdésekben,
ma Európában olyanok formálnak jogot az ítélkezésre, akik híján vannak a
történelmi ismereteknek azokkal szemben, akikről véleményt mondanak, vagy éppen
ítéletet alkotnak.
A Széchenyi által is említett törvényesség és alkotmányosság
tisztelet olyan történelmi, kulturális, jogi, vagy éppen szakrális tekintetben
vett útmutatás számunkra, amelyek azon túl, hogy felbecsülhetetlen értéket
képviselnek, évszázadokon át meghatározták mindennapjainkat, ugyanakkor sok
tekintetben ma is zsinórmértékül szolgálnak.
Zsinórmértékül szolgálnak egy olyan tekintélyes
történelemmel rendelkező, szuverén nemzet jelene és jövője szempontjából, amely
nemzet egyenrangú Európai nemzetként pozicionálja magát és így határozza meg
jogos érdekeit saját és a kontinens jövője alakításában és érdekében.
Mindez azonban természetesen nem jelentheti és nem is
jelenti azt, hogy Európa más tájainak innovációit eleve el kellene utasítanunk.
***
Széchenyi kitűnő arányérzékről tesz tanúbizonyságot, amikor
a következőre figyelmeztet, szintén a Hitelben, amikor ezt írja:
„Minden jobbítás és előmenetel ellen sokan legkisebb
önismeret nélkül így kelnek ki: „A nemzetiséget nem kell rontani, mi Magyarok
vagyunk, ne utánozzuk a’ Franciát, Angolt, Németet”; ’,,Csak ne tegyünk semmit
nemzeti szellemünk és sajátságunk ellen, illy módon a régi rossz is örökön
örökké megmaradna, az új jó pedig soha életre nem kaphatna, ’s ez kívánható,
óhajtható e?”
***
Széchenyi nemcsak jó érzékkel ismerte fel a magyar nemzet
legfontosabb karakterjegyeit, hanem a követendő magyar magatartás tekintetében
is máig megfontolásra érdemes példát mutatott.
Korabeli célkitűzése, hitvallása ma is aktuális lehet,
miképpen a Hitelben megfogalmazta: „De célunk nem az, hogy számos úgy nevezett
’jóakarókat’ s barátokat szerezzünk, kik egy nap egekbe emelni, más nap pedig
sárral lennének hajlandók bennünket hajigálni, a’ mint tudni illik hiúságoknak
kedvezünk, vagy ellenzünk, ’hanem hogy használjunk. ’S azért igazat fogunk
mondani mindenkor és mindenütt, akár tessék, akár nem. Az igazi barátság szent
kötelessége hízelkedéssel soha nem él […]”
Az igazi barátság szent kötelessége Hölgyeim és Uraim az,
hogy a jelen próbatételei és kihívásai között is fenntartsuk azt a stratégiai,
közép-európai együttműködést, amelynek még erősebbnek, még válságállóbbnak,
összeforrottabbnak kell lennie.
S amelynek jelentőségét elődeink már 1335-ben oly bölcsen
felismerték, amikor Anjou Károly magyar király találkozót kezdeményezett Visegrádra
az akkori közép-európai királyságok vezetőivel – III. Kázmér lengyel király,
Luxemburgi János cseh király, Károly morva őrgróf, a későbbi IV. Károly császár
meghívásával –, hogy a fennálló nézeteltéréseket tárgyalásos úton rendezzék.
Mindemellett kiemelten fontos, hogy figyelmünket a
Nyugat-Balkánra fordítsuk, s támogassuk a térség országainak európai
integrációs törekvéseinek mielőbbi megvalósulását.
Tisztelt Emlékezők!
Széchenyi halála óta számos megpróbáltatáson ment keresztül
a magyarság. A XX. század nemzeti és nemzetközi kataklizmái, az első
világháború, a második világháború, a nemzetiszocializmus és a kommunizmus
szörnyűségei – ha nem is egyenlő mértékben – a kontinens minden nemzetét
sújtották.
Volt, amikor Trianon után úgy érezhettük, Európa elfordult
tőlünk, s volt, amikor a bolsevik diktatúra igyekezett elszakítani minket
Európától.
Sokszor felötlött a magyarságban: hogyan tovább? Mi fog
történni velünk? Erre a kérdésre segíthetnek ma is választ adni Széchenyi
szavai, mely szavak így hangzanak a „Mi lesz velünk magyarokból?” című
munkájában: „Ezt tudakolá tőlem néhány nappal ezelőtt bizonyos régi barátom; ki
politikai eljárásom modorában osztozik, hosszú évek során ernyedetlen részt
vett azon hangyamunkában, mely közt én vénültem meg!”.
,,Mi lenne belőlünk egyéb – így válaszoltam derült lélekkel –,
mint dicső nemzet, mely hamvaiból kiemelkedve, mikor egész Európa bomladozik,
az emberiség díszére úgy fog állni most a rend, a béke és szabadság fölött őrt,
valamint hajdanta a kereszténységnek volt védfala.”
Tisztelt Emlékezők!
Mikor egész Európa bomladozik… Az 1848. március 27. napján
papírra vetett sorai, napjaink történéseit tekintve és az egész kontinensre
kiterjedő morális és gazdasági válság fényében, még inkább felelősséggel kell,
hogy eltöltsenek bennünket.
Ugyanakkor bizakodással is, mégpedig abban a tekintetben, hogy ebben a mai bomlásban, a rend, béke, és szabadság talaján állva, Magyarország élére állhat Európa szellemi és lelki megújításának. Mindehhez szorosan kapcsolódik a Széchenyi által is hangsúlyozott tétel, miszerint hazánk a kereszténység védbástyájaként állt évszázadokon át.
Mai is védfala vagyunk a kereszténységnek.
Védfal vagyunk, mert, miközben a kontinens keleti részén
felfoghatatlan emberáldozatokat követelő háború dúl, annak minden gazdasági,
társadalmi, szociális és környezeti következményével, pusztításával együtt,
addig nyugaton tombol az ideológiai felforgatás haladónak nevezett forradalma.
Egy olyan forradalom, melynek során a globális világ,
valamint annak urai és elszánt hívei bármennyire is hirdetik annak
ellenkezőjét, nem tűrik a helyi és nemzeti sajátosságok alapján szerveződő
közösségek létét, relativizálják a vallási, az erkölcsi normákat, a család
fogalmát.
Abban érdekeltek, hogy minden és mindenki egy nagy, globális
kultúrában oldódjon fel, ahol már nem számít honnan jöttünk, és hová tartunk.
Még kevésbé számít, hogy miben hiszünk. Mert a helyzet sajnos úgy áll, hogy a
kereszténység ma már nem alapvető érték Európában.
Másrészt pedig – amely következik az előbb említettekből – a
kontinenst ismét hódítók fenyegetik. Hódítók, akikkel szemben keresztényi
kötelességünk az, hogy határozottan kiálljunk évezredes kultúránkért,
életmódunkért.
Ennek tudatában kell kiállnunk a keresztény és hagyományos
értékeinkért és kell távol tartanunk az illegálisan és erőszakos módon ránk
törni akaró, Európára terrort és fájdalmat hozó migránsokat.
Mindazonáltal óvatos bizakodásra adhat okot az, hogy az
európai kultúra jövőjét e károsan befolyásoló folyamatok veszélyes voltát, ha
lassan is, de egyre több más nemzet is felismeri és próbál ellene tenni.
Szükség van, a közös, minél szélesebb és hatékony fellépésre azért is, mert az
utolsó pillanatban vagyunk, hogy a folyamatot visszafordítsuk és
megakadályozzuk a kontinens kultúrájának megsemmisítésére irányuló egyre
erőszakosabb törekvéseket.
Tisztelt Emlékezők!
„Mi lesz belőlünk, magyarokból?”; Mi lesz, mi lehet belőlünk
a Kárpát-medencében, tágabb értelemben Közép-Európában, még tágabban,
Európában? Merünk, s ha igen, tudunk-e a jövőben nagyok lenni?
A jövőben, amit még nem ismerünk, csak fürkésszük. De
miközben fürkésszük, aközben tudnunk kell, hová akarunk eljutni. Nekünk,
magyaroknak ebben a tekintetben is van tapasztalatunk.
Mert az elmúlt bő évtized sikeres ország építő munkája
megmutatta azt, hogy ha egy nemzet lehetőséget kap a történelemtől, akkor
hajója még a legnagyobb ellenszélben is hasítani tud az olykor háborgó
tengeren; és ha a kormányrudat mindvégig a megfelelő irányban tartják azok,
akiknek ez kötelessége, úgy okosan lavírozva is nagy ívű, bátor célokat lehet
kitűzni és elérni. Csak mindig a horizonton kell tartani tekintetünket.
Az ország építő Széchenyi Istvánhoz hasonlóan a magyar
kormány is a horizonton, a nemzetépítés messzire mutató horizontján tartja
tekintetét. Legfőbb célunk, hogy a megyei, városi, járási szintekre egyaránt
kiterjedő fejlesztésekkel az ország minden területe versenyképes legyen Európa
valamennyi régiójával.
Ehhez a nagy ívű munkához együttműködést kínálunk mindenki számára. Mindenekelőtt és elsősorban hálót kívánunk adni, azaz az egyes térségek életminőségének javításához szükséges eszközöket kívánjuk biztosítani úgy, hogy mindenütt figyelembe vesszük, melyek azok a sajátosságok, igények, amelyek a fejlődést és az életminőség javítását helyben szolgálják.
Széchenyire példaként tekintünk abban is, mint aki
összekötve a keletet nyugattal, hidat adott a nemzetnek és megteremtette az
átjárást a Duna két partja között, ezzel is kijelölve az ország fejlődésének
irányát.
A hídépítés ma is folytatódik: befejeződött a Déli összekötő
vasúti Duna-híd fejlesztése, amely modern összekötő kapocsként szolgálja a
gyors és pontos vasúti személy és áruszállítás minőségi javulását.
Halad a Kalocsa és Paks közötti Duna híd építése, mely
várhatóan 2024-re készül el, és amely beruházás jelentős gazdaságélénkítő
hatással lesz a térségre, mivel a két város között mintegy 15 perccel rövidebb
lesz a menetidő.
Széchenyi nemzetépítő munkásságának mai folytatóiként
figyelmet fordítunk a vasúti személy és áruszállítás fejlesztésére. Többek
között célunk az, hogy a Balaton, mint kiemelt turisztikai célpont belátható
időn belül körbevonatozható legyen, s a térség gyors elérhetőségét szolgáló
infrastrukturális fejlesztések, mint a tó körüli vasútvonal teljes körű
villamosítása, vagy a 8-as út megépítése is valósággá váljék.
Míg Széchenyi korában a Tisza szabályozása volt stratégiai
kérdés, addig napjainkban, mint ahogyan ezt az idei nyár is bizonyította, az
aszály elleni küzdelem vált azzá.
Példaként tekintünk a nagy elődre tehát abban is, hogy a
változó klimatikus viszonyokhoz igazodva, az országban történelmileg kialakult
csatornahálózatot alkalmassá, átjárhatóvá tegyük az öntözés érdekében, valamint
új, nagy kapacitású tározótavak létesítésével, hosszútávon biztosítsuk a
vízutánpótlást. Az öntözéses gazdálkodás fejlesztése érdekében tett
erőfeszítéseknek köszönhetően, létrejöttek az öntözési közösségek, és több
tízmilliárd forint, értékben valósultak meg öntözési beruházások.
Tisztelt Emlékezők!
A további fejlődés elősegítése érdekében figyelemmel kell
lennünk az ország fő területi, területfejlesztési szempontú kihívásaira. Ezért
is rendkívül fontos, hogy a területfejlesztés kiemelt figyelmet kapott a
kormányzati struktúrában.
Ehhez elengedhetetlen egy szakmailag megalapozott stratégia
megalkotása, amely ezt a komplex látásmódot víziókba, célokba önti. Kijelöli
azokat a stratégiai „nagy ügyeket” –komplex programokat –, amelyek
megvalósítása a települési önkormányzati szerepvállaláson túl, több szakterület
együttműködését, egymással ütemezett fejlesztési beavatkozását jelenti.
Emiatt kezdtünk bele a 2014-bn elkészült Országos Fejlesztési
és Területfejlesztési Koncepció felülvizsgálatának, hogy a folyamat végén olyan
szakmai dokumentum legyen a kezünkben, amely egyértelműen meghatározza a
nemzeti területfejlesztés céljait, prioritásait.
Irányt tud mutatni az ágazati stratégiák területi
dimenzióinak megfogalmazásához, és nem szakmai, de társadalmi és politikai
szinten is azonosulni tudnak vele, amely a későbbiekben minden nemzeti
stratégia alapjául szolgálhat.
Ezen cél érdekében az ősszel, széles társadalmi partnerség
keretében végezzük ezt a felülvizsgálatot, hogy az alulról építkező célok és a
kormányzati elképzelések összhangját megalkotva, létrehozzuk azt a nemzeti
stratégiai dokumentumot, amelyet már a következő programozási időszak alapjának
tekinthetünk.
Természetesen célunk, hogy ebbe a partnerségbe ne csak a
közvetlenül érintett megyei és megyei jogú városi szakmai szereplőket vonjuk
be, hanem a tudományos és civil szféra szakértőit is. Így célunk, hogy az ősz
folyamán minden felsőoktatási intézménnyel stratégiai megállapodás megkötése
tervezett, elindítva a szakmai és tudományos együttműködés kereteit.
Kiemelten fontosnak tartjuk az utánpótlás nevelését,
amelyhez az egyetemekkel történő együttműködés a legjobb alapot képezi, s hogy
a hatékony forrásfelhasználás érdekében minden megyében meglegyenek azok a
szakmai kompetenciák, amelyek a térbeli látásmódon túl képesek komplex
projektek generálására, előkészítésére, kidolgozására és megvalósítására is.
Tisztelt Emlékezők!
A kormány előtt a már említett horizonton a 2030-as évszám
áll. Azért dolgozunk, hogy addigra hazánk az Európai Unió 5 legélhetőbb országa
közé kerüljön. Ez a vállalás nem a fogyasztás felől közelíti meg a polgárok
életminőségének javítását, tehát nem célunk, hogy az öt legtöbbet fogyasztó
ország közé kerüljünk.
Célunk sokkal inkább az, hogy olyan identitásában
kikezdhetetlenül erős országot teremtsünk, ahol a polgárok harmóniában élnek
szűkebb és tágabb környezetükkel. Tisztességes és becsületes munkával
biztosítani tudják saját és családjaik megélhetését. Biztonságban tudják
szeretteiket, vagyonukat.
S ha lesz bennünk erő és szent akarat, hogy 2030-ra tett
vállalásunkat közös összefogással – ellenállva az árnyékból okoskodóknak –
megvalósítsuk, akkor joggal bizakodhatunk mi is abban, amiben Széchenyi is
bízott, s amit a Hitelben így fogalmazott meg: „Sokan azt gondolják:
Magyarország - volt; én azt szeretem hinni: - lesz!”
Ebben a tudatban tegyünk közösen azért is, hogy Európa ne a
múlt, hanem a jövő legyen!”
(Forrás: szechenyiforum.hu)
------------------------------------------------------------
(Fotó: Polgár Julianna (JulCSIllag-fotó®))
------------------------------------------------------------
Szerző/Leközlő:
Polgár Julianna
(szerk.- és fotórip., könyvtáros -
volt Duna TV, MTI;
főszerkesztő -
POLGÁRI ÖSSZMAGYAR ÖRÖMHÍR MÉDIA;
GYÖNGYSZAVÚ MÚZSA MÉDIA -
gyongy.pol.dtv.mti8@gmail.com;
budapesti tudósító - HUNSOR.SE; Szabad
Szalon (SK) - pjulcsillag8@gmail.com);
06-30/859-33-35;
https://hu.wikipedia.org/wiki/Polg%C3%A1r_Julianna
-----------------------------------------------------------------------------------------------------
POLGÁR JULIANNA KÉPRIPORTJA
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése