Tarsolykincsek A Rákóczi-szabadságharctól II. Rákóczi Ferenc újratemetéséig
Válogatás Máday
Norbert és a Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményéből
A korabeli
használatot eredeti festmények és grafikák illusztrálják majd. Hasonló kiállítás
Magyarországon még nem volt, a tárlat erre a sajátosan magyar egyenruha
kiegészítőre irányítja rá a figyelmet, amelynek Hungarikummá nyilvánítását
nemrégen kezdeményezték.
A kiállítás
nemcsak a felnőttekhez szól, hanem a gyerekekhez is. Ezért a kiállítótérben a
vitrinek és a tájékoztató tablók mellett – őket is megszólítandó – a témához
kapcsolódó interaktív múzeumpedagógiai játékok kerülnek elhelyezésre.
***
A mindenkori
huszárszablyához köthető tarsolyt először a 17. század elején említik, később a
Magyar Királyi Testőrség és a vármegyei rendfenntartó alakulatok is használták.
A szatmári béke után (1711) számos huszártiszt hagyta el hazáját és
terjesztette el a huszár fegyvernemet először Európában, majd később a
világban, és ezzel az ikonikus huszártarsoly is bevezetésre került külföldön.
Pettkó-Szandtner
Tibor (1866–1961.) egykori huszártiszt, a magyar lótenyésztés bábolnai
apostola, közel 150 darab tarsolyt gyűjtött össze a világ számos országából,
amelyet a II. világháború után még svédországi, majd egyiptomi emigrációjába is
magával vitt. Példátlan gyűjteménye 1982-egy müncheni aukción került kalapács
alá, darabjai szétszóródtak a világban. Máday Norbert gyűjtő azonban az elmúlt
évtizedekben ennek a páratlan gyűjteménynek több darabját is megvásárolta és
visszahozta Magyarországra. A kiállítás címével is Pettkó-Szandtner Tiborra
emlékezünk, aki kincsként tekintett, gondolt az általa összegyűjtött
tarsolyokra.
A tarsoly szó
hallatán legtöbbünknek a honfoglaló férfiviselet nélkülözhetetlen kelléke jut
eszünkbe, és a legendás huszár fegyvernem pompás felszerelési tárgya. A 10.
századi változat fedelét, egyetlen nagyobb - többnyire részben aranyozott ezüst
- tarsolylemezzel vagy kisebb fémveretekkel díszítették, de a legtöbb esetben
csak bőrborítással ékesítették. A tarsolyban többnyire a kovát, taplót,
valamint a csiholóvasat tartották, esetlegesen más apróságokkal egyetemben. A
honfoglalás-kori harcos övéről egy mellékszíjról lógott le a tarsoly, ezen
kívül még különböző fegyverek és felszerelési tárgyak. A vezető réteg sírjaiból
előkerülő tarsolylemezek igazi műremekek, és ezeknél a relatíve nagyobb felület
tág teret adott az ötvösöknek, hogy bemutassák a honfoglalás-kori művészet
legsajátosabb díszítőelemeit, az egész-, valamint az egymást csigavonalban
keresztező félpalmettákat.
A mindenkori
huszárszablyához köthető tarsoly említése először a 17. század elején bukkant
fel a hagyatéki leltárakban. A 17. század második felében már számos esetben
találkozunk a szablyatarsolyok részletes leírásával is. 1665-ben Bónis Ferenc
szederjes bársonnyal borított, portai aranyos, ezüstös kardjához - melynek
felkötője zöld selyemmajc volt -, arany és ezüst skófiummal igen gazdagon
kivarrott, skarlát színű szablyatarsolyt viselt.
A
Rákóczi-szabadságharc (1703–1711.) időszaka egyaránt különleges fegyver-,
valamint viselettörténeti szempontból is. Egy olyan fegyvertörténeti korszakot
zárt ugyanis le, amely valamikor a 15. század második felében kezdődött és
egyértelműen összefonódott a huszárság történetével. Ebben az időszakban a
magyar harcidísz jelképévé a „csákós süveg” vált. A többnyire nemesfémből
készült - madárszárnyat utánzó - forgóba tűzték a madártollakat, melyekből
legelőkelőbb a fekete színű kócsagtoll volt. A mentéhez viselt állati prém
szintén rangjelző, a nyesttől egészen a legegyszerűbb rókamálig. Különösen
egzotikus volt - a bal vállon átvetett - kacagány, vagyis a „hátibőr” viselése.
A legalacsonyabb rangú kuruc tiszteknek is kijárt a farkasbőr, a magasabb
rangúaknak párducbőr dukált, de legelőkelőbbnek igazából a tigrisbőr számított.
A kuruc
tisztitarsoly teljes leírását adja Duló Ádámnak- Rákóczi fejedelem egyik ismert
ezredesének-1704. március 6-án, Sréter Jánoshoz intézett levele, melyben kéri
őt, hogy csináltasson számára vörös karmazsinból - gyolcs béléssel - egy tarsolyt.
A födele karmazsinszínű posztóból készüljön, aranyzsinórozással, a hátulján
pedig levéltartó is legyen. Különösen figyelemreméltó az utóbbi meghagyás, mert
jól mutatja, hogy a kuruc tisztek tarsolyaikra levéltáskát is varrattak. Ebben
vitték magukkal leveleiket és egyéb irataikat, sőt még kis formátumban kiadott
kalendáriumot vagy könyvet is tarthattak benne.
Az előbbiről
megemlékezik Pesty György kuruc hadnagy, a fejedelmi biztosnak 1705-ben írott
levelében: a kuruckorban a tarsoly, és a lódingnak nevezett töltéstartó színe,
valamint díszítése általában megegyezett, mivel anyaguk és díszítésük is
hasonló volt. Rozsnyón 1703-ban egy tarsolyt és egy lódingot 2 forint 40
dénárért, egy tarsolyt magában 1 forint 84 dénárért, sőt közönségesebbet 60
dénárért is lehetett kapni. Az 1706-os rimaszombati árszabás szerint
azezüstfonállal kivarrott és posztóval borított kész lódingért, valamint
tarsolyért 12 forintot kérhettek a lódingkészítők, ha pedig a megrendelő maga
adott hozzá arany- és ezüstfonalat, valamint posztót, akkor azonban csupán csak
5 forintot.
Az állandó
hadsereg (1715.) megalakulása utáni huszárezredeknél többnyire vörös színű
tarsolyok fordultak elő, legtöbbször az uralkodó, ritkábban az ezredtulajdonos
névbetűivel, valamint hímzéssel ékesítve. Az 1760-ban Mária Terézia királynő
által alapított Magyar Nemesi Testőrség egyenruhája a huszár viselet
reprezentatív változata, a magyar főnemesi- fejedelmi kiegészítőkkel bőségesen
ellátva. Ez utóbbi legszemléletesebb viseleti tárgya kétségkívül a tigrisbőrből
készült kacagány volt. Az ezüstgombokkal, varrásokkal, rojtokkal, sőt sújtással
díszített testőrviselet egyik fontos tartozéka volt a tarsoly is, a sugaras
díszítésű, ezüstveretes szablyával egyetemben. Az előbbi fedőlapja zöldposztó borítású
szattyánbőr volt, melynek közepén haditrófea, felette a császári sas, melynek
mellén a koronás magyar címer látható. Az előbbi kompozíciót gazdag ezüst-fémszálas
hímzés keretezi.
A tarsoly nemcsak
a huszároknál és a testőröknél, hanem a vármegyei rendfenntartó alakulatoknál
is használatban volt. A magyar nemesi felkelés, valamint a főispán és az
alispán kíséretének a tagjai általában a vármegyék címereivel vagy azok
névbetűivel díszített változatot viseltek. Különösen részletgazdagok a világi
és egyházi főméltóságok reprezentatív kíséretének a tarsolyai. Igen
különlegesek a temetésekre készült tarsolyok. Fontos eseményekre is készültek
tarsolyok, ezek közül legfontosabb a királykoronázás volt.
A 19. század első
felének legismertebb képviselői a huszártiszti tarsolyok, amelyek az
egyenruhától eltérően, többnyire minden ezred számára azonos kivitelben
készültek: skarlátvörös posztóval borított, piros szattyánbőr tarsoly,
fedőlapján az uralkodói névjellel, felette a császári koronával, melyet gazdag
arany- és ezüsthímzés keretez, tölgy-, valamint babérkoszorúval. A tarsoly
tetején lévő, három rézkarikába egykor a hordszíjakat csatolták, így a tarsoly
combközépig, sőt időnként térdig ért, de ritkább esetekben az alsó széle
csaknem a boka vonaláig lelógott. Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc
alatt a tarsoly fedőlapja komolyan módosult, hiszen az uralkodói névbetű és a
császári korona helyett megjelent a koronás magyar címer. Jelen kiállításon
mindkét típus számos - pompás - változatával találkozhatunk, akárcsak a
sokszínű, vármegyei tarsolyokkal.
Igen különleges
műtárgya jelen bemutatónak a Rákóczi-hamvak 1906-os hazaszállításakor, a
budapesti és más vidéki helyszíneken (Kassa, Késmárk), a halottas kocsikat
kísérő díszbandérium egyik tagjának Rákóczi-címeres tarsolya. Ez utóbbit,
valamint a történelmi huszárviseletet hűen tükröző egyenruhájukat a neves
fegyver- és viselettörténész, Szendrei János tervezte.
A szatmári béke
után (1711.) számos huszártiszt hagyta el hazáját és terjesztette el a huszár
fegyvernemet először Európában, majd később a Világban. Természetesen az
ikonikus huszártarsoly is bevezetésre került külföldön, és - legalábbis katonai
vonalon - hosszabb életű volt, mint hazánkban. Európában először
Franciaországban és Poroszországban alkalmazták rendkívül sikeresen a 18. században
az emigráns huszárokat. Igen korán bevezetésre került a huszár fegyvernem
Oroszországban és Svédországban is, majd Hollandiában, Nagy- Britanniában,
valamint Bajorországban. Természetesen mindenhol megtaláljuk a felszerelésük
között a díszes huszártarsolyt is.
A kiállítás megtekinthető:
Magyar Nemzeti Múzeum, 2021. június 22. – szeptember 12.
(Forrás és további
információ: mnm.hu)
-----------------------------------------------------------------------
(Fotó: Polgár Julianna (JulCSIllag-fotó®))
Rákóczi Ferenc, II. - fejedelem - A marosvásárhelyi
Kultúrpalota egyik üvegablakán
------------------------------------------------------------------------
Szerző/Leközlő:
Polgár Julianna
(szerk.- és fotórip.,
könyvtáros - volt Duna TV, MTI;
főszerkesztő - POLGÁRI ÖSSZMAGYAR ÖRÖMHÍR MÉDIA;
GYÖNGYSZAVÚ MÚZSA
MÉDIA - gyongy.pol.dtv.mti8@gmail.com;
budapesti tudósító -
HUNSOR.SE; Szabad Szalon (SK) - lillatti8@gmail.com);
06-30/859-33-35;
https://hu.wikipedia.org/wiki/Polg%C3%A1r_Julianna
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése