KORTÁRSUNK, ERKEL

A Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani

Kutatóintézete (MMA-MMKI) Kortársunk, Erkel címmel tudományos

ülést rendezett a zeneszerző halálának 125. évfordulója alkalmából.

A Pesti Vigadó Makovecz-termében 2018. november 19-én megrendezett program Erkel életének kevésbé ismert és feltárt momentumaira fókuszált – így művei politikai érintettségére, és karmesteri-zenekar-vezetői örökségére.

Az előadók között köszöntötték Dubrovay László zeneszerzőt és Kocsár Balázs karmestert, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagjait, és Ókovács Szilveszter operaénekest, zenekritikust, a Magyar Állami Operaház főigazgatóját is. Az egybegyűlteket az MMKI igazgatója, Kocsis Miklós üdvözölte, megnyitó beszédet Vashegyi György, Liszt Ferenc-díjas karmester, az MMA elnöke mondott.

Ahogy a tudományos ülésszak címe is jelzi, Erkel Ferenc (1810–1893.) zenei emlékezetét alapul vevő, ezúttal az életének melléktémáit fókuszba állító diskurzus – komplex eszmetörténeti megközelítéssel – egykori jelentősége mellett napjaink kulturális és művelődéstörténeti hatását is vizsgálta.

Vashegyi György a magyar nemzeti romantikus opera megteremtőjének örökségéről megjegyezte, hogy kulturális, magyar zenei identitásunk megkerülhetetlen személyisége Erkel, akinek „szellemi kincsestárában van még mit fellelni, és azt méltó módon a világ elé tárni". Utánozhatatlan művészeti értékeinek kihangsúlyozására, nemzetközi jelentőségének elfogadtatására jó példa a „Bánk bán" film, amely képes volt kivívni a nemzetközi zenei élet és szakma elismerését. Ezt az utat érdemes tehát folytatni.

***

Erkel velünk élő öröksége

Ókovács Szilveszter az életút, életmű praktikus oldaláról közelített az Erkel-portré gazdagításához, arra keresve a választ, mit jelentett praxisa saját nemzete számára akkor, és ma 125 év elteltével. „Mi él meg a színházban, mire megy be a közönség" összefüggésében göngyölítette fel a komponista zenei életben kivívott, páratlan polihisztori képességeit, melyet méltatva elmondta, Erkel „a kavargó semmi ködéből, teljes fegyverzetben kilépő művész" – és ha hiányzott is valami felszereléséből, azt rövidesen pótolta. Rátért arra a kényes természetű problémára is (felfogásbeli különbségre), ami a művek első olvasatban történő színpadra kerülése és az esetleges újragondolások, modern felfogásban megrendezett darabok közti ellentétet érinti. Véleménye szerint „egy mű élő entitás", „szólnia kell a mához is", ezért a „kortárs olvasat" - az azonos alakúság megtartásával - járható út. Beszélt példaként a Hunyadi operáról, ami a 2012-es változtatások ellenére is „mai" – „a világ ma is olyan, mint Hunyadi idejében". Ebben a darabban ugyanakkor feltűnt már az uralkodóház szövevényes világában jól manőverező reálpolitikus alakja is – ennek árnyalása az ülésszak egyik központi témája volt. A mindenkor magyar történelemből merítkező alkotó régi korok eseményeit állította színpadra, ezzel elkerülve az aktuálpolitikai konfliktusokat. Műveibe ékelt, komoly áthallásokkal bíró üzenetekkel a mindenkori uralkodóhoz szólt kettős célzattal. Egyrészről lerótta a kötelező gesztusokat, a zenei élet terjedése érdekében azonban „kiegyezett" a hatalommal, mindenekelőtt félreérthetetlenül kinyilvánította a magyar nemzeti öntudat, a magyar kulturális identitás, és a nemzeti zenei öntudatosodás rendületlen szándékát.

Kovács Géza, a Magyar Szimfonikus Zenekarok Szövetségének elnöke, Erkel megsokasodott öröksége kapcsán az ülésszak másik fő témáját bontotta ki. A komponista nimbuszának hatására és szorgalmazására létrejött, magyar zenekari kultúra megannyi területén megkapaszkodó, és meghonosodó intézmények részletes bemutatását adta. A mai értelemben vett, modern szimfonikus zenekar megalapításától (1853.), a „gördülő operán" keresztül, egészen a jövő közönségét nevelő, morális kötelesség tudatában működő edukációs célokat is (ki)teljesítő, hivatásos zenekarokig, kórusokig, egyesületekig, szervezetekig, Erkel örökségéről beszélhetünk. Ezek mind-mind a magyar zenekari kultúra Erkel és fiai révén továbbörökített hagyomány letéteményesei. Felbecsülhetetlen munkát visznek végbe a magyar kultúra meg- és elismertetéséért itthon és külföldön is.

Somogyváry Ákos karnagy, művészeti vezető és Erkel leszármazottjaként az Erkel Társaság elnöke „A himnusz műfaji stációi az erkeli életműben" címmel megtartott előadásában cáfolt bárminemű behódolási szándékot a zeneszerző részéről. „Ars poeticája, műveinek védjegye a magyarság boldogabb jövőjébe vetett hite volt" – jelentette ki határozottan.

***

Kortársunk, Erkel

Gombos László, az MTA Zenetudományi Intézetének tudományos munkatársa arról a hatalmi harcról, társadalmi helyzetről beszélt, ami Liszt Ferenc halálával, illetőleg Erkel Ferenc lemondásával a megüresedett helyekért folyt. A pozíció-harcban a művésztársadalom és a politikai élet szereplői is exponálták magukat. Végül Mihalovich Ödön és Thomán István került a Zeneakadémia élére.

A kortárs zenei kitekintés következő állomása Kiss Eszter Veronika, okleveles muzikológus előadása volt, amelyben Erkel operaszerzői munkássága és Szörényi Levente színpadi művei közt vont párhuzamot. Az aktuálpolitikai mondanivaló, a „hátsó jelentések", „áthallások", a nemzet vágyait színpadra komponáló, történelmi párhuzamok egyértelmű összefonódást mutatnak. Szörényi konkrét himnusz-idézetei, a művek hangszerelésének egyezései mutatják, mindvégig támaszkodott nagy elődjére, valamint népzenéhez való viszonyulása szintén az erkeli út és a magyar nemzeti zenei nyelv hűséges folytatójává teszi.

Dubrovay László, zeneszerző 2010-ben Erkel Ferenc születésének 200. évfordulója tiszteletére ajánlott darabjáról, a „Tavaszi szimfónia" szerkezeti felépítéséről beszélt. Alapvetően POLIPENTATÓNIÁt alkalmaz szinte minden művében, ,,ami ettől (is) magyar, mégis modern”. Ezt zenei bejátszásokkal mutatta be.

***

Erkel közösségei

Kocsár Balázs, karmester az Erkel-operák ősváltozataira hivatkozva, azokat elemezve műfajbeli tisztázásra vállalkozott. A gyakran szereposztási kényszer hatására készült, modern átiratok „hibrid jellege", a téves társítások - Erkel Ferenc művészetét tekintve - nem minden esetben találkozik az eredeti szándékkal. Határozottan kiállt amellett, hogy nemzeti operáinkat szeressük az eredeti közlési mód szerint, ahogy a szerző eredetileg megkomponálta.

Lantos Szabó István, lantművész Erkel Ferenc „Friss Magyar"-jának kéziratát zeneelméleti mélységekbe menő vizsgálat tárgyává tette.

Debreczeni-Droppán Béla, a Magyar Nemzeti Múzeum történész-főmuzeológusa a Nemzeti Színház, majd az Operaház karnagyának Nemzeti Múzeummal való kapcsolatáról osztott meg részleteket. Fő témája a Pesti Vigadó elődje, a Redoute 1849. évi bombázása, mely után a Pollack Mihály tervezte, klasszicista múzeumpalota adott helyet a Filharmóniai Társulatnak.

A tudományos ülésszak záró akkordja Windhager Ákos, az MMA_MMKI művelődéstörténészének (az ,,Erkel-125” konferencia szakmai felelősének) ,,Erkel és Liszt párhuzamos közéleti megnyilvánulásai” című előadása, keretet adva az elhangzott előadásoknak: egyszerre tárgyalta a művelődéspolitika és a zenekari kultúra területét az erkeli hagyomány szemszögéből. Ehhez alapanyagot Erkel Ferenc személyiségének és alkotótevékenységének Liszt Ferenc karakterével történő összehasonlítása adott, fókuszban közéleti megnyilatkozásaik természetének vizsgálatával. A két összevetett életút szinte azonos erővonalak mentén rajzolódik ki, ami a nemzethez szóló, minden ízében díszmagyarba öltöztetett művek mély hazaszeretetről tanúskodó mivoltára vonatkozik; ugyanakkor az uralkodóházhoz fűződő kötődésük (Erkel Albrecht főherceg családjához, Liszt Erzsébet királynéhoz) üdvözlő művekben, koronázási zenékben mutatkozott meg. „A kötelező, uralkodó előtti főhajtást magas szinten, de művészi síkon, „én-zenéjükkel" ellenállva oldották meg." Gondoljunk csak a Himnuszra, ami az elvi függetlenség jelképe, vagy a szintén verbunkos zenei elemekkel tarkított, a Szabadságharc idején „betiltott dallamra", Liszt Rákóczi-indulójára). Munkájukkal mind a ketten a nemzetkép korszerűsítését vitték végbe, közös örökségük a Zenede, a Zeneakadémia, és az Operaház. Személyes kapcsolatuk azonban nehezen feloldható ellentéteket mutat (Erkel kijavította Liszt Rákóczi-indulóját, Liszt korrigálta Erkel Királyhimnuszát). Elgondolkodtató az is, hogy Erkel miért hiányzik a Magyar történelmi arcképek sorozatból, illetve, hogy a Rákóczi-induló témája miért nem szólal meg az Ünnepi nyitányban.

(Forrás: www.mma.hu)

------------------------------------------------------------

(Fotó: Polgár Julianna (JulCSIllag-fotó®))

------------------------------------------------------------

Szerző/Leközlő:

Polgár Julianna

(szerk.- és fotórip., könyvtáros - volt Duna TV, MTI – gmzsa_pol_dtv_mti8@yahoo.com;

főszerkesztő - POLGÁRI ÖSSZMAGYAR RÖVIDHÍR MÉDIA;

GYÖNGYSZAVÚ MÚZSA MÉDIA - gyongy.pol.dtv.mti8@gmail.com;

budapesti tudósító - HUNSOR.SE; MAGYAR PÓLUS MÉDIA - lillatti8@gmail.com)

tag - Magyar Újságírók Közössége - nemzetközi sajtóig. szám: R-1649)
06-30/859-33-35; https://hu.wikipedia.org/wiki/Polg%C3%A1r_Julianna

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------

POLGÁR JULIANNA KÉPRIPORTJA