A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Csapatok. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Csapatok. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. december 11., szerda

AZ ÉV LEGJOBB SPORTOLÓJA

A 2013. december 19-én, 56. alkalommal sorra kerülő gála sajtótájékoztatóján kiderült, hogy az idén rekordszámba menően, csaknem 300 sportújságíró szavazata alapján hirdetnek győztest az öt kategóriában, így a férfiaknál, a nőknél, a csapatoknál, az edzőknél és a szövetségi kapitányoknál.



„Minden díjazott jelen lesz a gálán, egyedül a Bajnokok Ligája-győztes Győr női kézilabdacsapatának néhány klasszisa hiányozhat majd, amennyiben a reményeknek megfelelően a magyar válogatott még versenyben lesz a szerbiai világbajnokságon.” – mondta Pajor-Gyulai László, az eseményt szervező Magyar Sportújságírók Szövetségének elnöke.

 
Pajor-Gyulai arról is beszámolt, hogy a gálán ezúttal is elismerik a legjobb fogyatékos sportolók teljesítményét is, illetve most is adnak majd át különdíjakat, valamint ez lesz az első év, amikor nem magyar sportolókat is jutalmaznak.
 
A közönségdíjast már szerdán bejelentették – a túraautós világbajnoki sorozatban szereplő Michelisz Norbert a szavazatok 23 százalékát gyűjtötte be, elnyerve ezzel Az Év Legnépszerűbb sportolója címet.

A sajtótájékoztatón az is elhangzott, hogy kissé megújul a díjátadás menete, korábbi kiválóságok nyújtják majd át az elismeréseket, köztük az egyéniben legtöbbször győztes öttusázó Balczó András.

Mérei Andrea és ifj. Knézy Jenő fogja vezetni a gálát, és mint Dobor Dezső jelezte, 120 percben közvetíti a közmédia.

Az Adidas jóvoltából a férfi párbajtőr és a férfi vízilabda válogatott tagjai bemutatták a jövő évi labdarúgó világbajnokság hivatalos labdáját, a Brazucá-t.
 
 
 

Az ünnepségen a sportolóké lesz a főszerep, de a műsort olyan művészek színesítik, mint Radics Gigi, Cserpes Laura és Király Viktor énekesek, illetve Badár Sándor humorista. A fellépők között lesz Szász Kitti és Kovács Péter freestyle világbajnok labdarúgó és a kosaras Faceteam is.
 



(Forrás: sportoscar.hu)

--------------------------------------------

(Fotó: JulCSIllag-fotó®)

(Szerző/Leközlő:

Polgár Julianna
(szerkesztő- és fotóriporter – volt Duna TV, MTI - gmzsa_pol_dtv_mti8@yahoo.com;
főszerkesztő – POLGÁRI ÖSSZMAGYAR RÖVIDHÍR MÉDIA;
GYÖNGYSZAVÚ MÚZSA MÉDIA - gyongy.pol.dtv.mti8@gmail.com;
budapesti tudósító - HUNSOR.SE; MAGYAR PÓLUS MÉDIA - lillatti8@gmail.com))


2013. június 12., szerda

HATÁRTALAN ANTIKVITÁS - HATÁRTALAN AKTÍVITÁS!

HATÁRTALAN ANTIKVITÁS


A Magyarország-Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 keretében megvalósuló „Határtalan antikvitás” című program hamarosan véget ér.


 


A Szépművészeti Múzeum Antik Gyűjteménye (Éós) és a Nagyszombati Egyetem (Trnavská univerzita v Trnave) 2012. augusztus 1. - 2013. július 31. között „Határtalan antikvitás“ címmel közös projektet valósított meg a Magyarország-Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 keretében, amelyet az Európai Unió 148 964 euróval támogatott.

A múzeumpedagógiai rendezvénysorozat részeként sor került workshopokra, családi napokra, osztályfoglalkozásokra és egy levelező pályázatra, melyek egyenként is sikert arattak, miközben megvalósult az előre meghatározott cél: a szlovák és magyar régióban egyaránt közelebb került az iskolásokhoz a múzeum és a klasszikus ókori kultúrák világa, miközben a látszólag élettelen tárgyak megelevenedtek.
 
A hat workshop során több tucat történelem, rajz és vizuális kultúra, művészettörténet szakos pedagógus kapott - és adott át - új módszereket, megközelítésmódokat, melynek köszönhetően a diákok nem hagyományos módon ismerhették meg az antik történelem és művészet világát. A workshopon résztvevő nyolc pedagógus speciális osztályfoglalkozás keretén belül mutatta be az újonnan elsajátított és alkalmazott eszközöket.
 



A múzeumpedagógusoknak tartott workshopok során a családokat megszólító, múzeumba bevonzó módszerek kerültek terítékre. Ezek bemutatására a magyarországi régióban három családi napon - Gödöllőn, Győrben és Sopronban - került sor. A programok között kézműves foglalkozások, kiállítási barangolás családi felfedezőfüzettel, interaktív színházi előadás és sok játék szerepelt. Az utolsó családi nap még hátra van, melynek igazi különlegessége nemzetközi jellege. Ez alkalommal, 2013. június 29-én, a szlovák és a magyar szervezők együttesen rendezik meg a valóban határokat átívelő, családi napot Komáromban és Révkomáromban.
 
A projekt kiemelt programjaként került sor „A diadalív árnyéka” című levelező pályázatra. A cél minél több diák játékos formában történő bevezetése volt az ókori Róma monumentális épületein keresztül a kora császárkor kultúrájába. A csapatok egy napjainkban játszódó, rejtélyes történet keretében ismerkedtek meg a korszakkal.

A pályázatra 308 csapat jelentkezett a két országból, 188 csapat, közel 3300 diák töltötte ki mind a négy feladatlapot. Az utolsó kört, a diadalív-makett elkészítését 167 csapat, mintegy 2200 diák teljesítette. A feladatlapokat és a pályaműveket két, egymástól független zsűri bírálta el. A díjnyertes művekből álló vándorkiállítást Budapesten és Nagyszombatban láthatja a közönség. Korosztályonként az első három helyezést elérő csapat részt vehet a Szépművészeti Múzeum Antik Gyűjteményének múzeumpedagógiai programján.
 
 
 

A projekt zárórendezvényeként Budapesten, 2013. június 22-én, a Múzeumok Éjszakáján, szintén a római kultúrához kapcsolódóan, hagyományőrző légiós és germán csapatok bemutatójával, interaktív színi előadással, gasztronómiai előadással, kézműves-foglalkozásokkal, ókori játékokkal várjuk a közönséget. A projekt utolsó programja pedig a 2013. július 14. és 20. között, 60 diák részvételével, a Jedliny üdülőközpontban megrendezett, római tematikájú, nyári tábor.

Bővebb információ: http://classics.mfab.hu/husk/



(Fotó: JulCSIllag-fotó®)

(Szerző/Leközlő:

Polgár Julianna
(szerkesztő- és fotóriporter - Duna TV, MTI - gmzsa_pol_dtv_mti8@yahoo.com;
főszerkesztő – POLGÁRI ÖSSZMAGYAR RÖVIDHÍR MÉDIA;
GYÖNGYSZAVÚ MÚZSA MÉDIA - gyongy.pol.dtv.mti8@gmail.com;
budapesti tudósító - HUNSOR.SE; MAGYAR PÓLUS MÉDIA - lillatti8@gmail.com))