2023. március 5., vasárnap

NEMZETI TEHETSÉG PROGRAM (2023.)

A nehéz gazdasági helyzet ellenére a tavalyihoz hasonló keretösszeg,
4,3 milliárd
forint áll rendelkezésre a Nemzeti Tehetség Programra
(NTP) idén - jelentette 
be a Kulturális és Innovációs Minisztérium
családokért felelős államtitkára 
csütörtökön (2023. március 2-án), Budapesten, sajtótájékoztatón.


Hornung Ágnes kiemelte, a kormány hosszú ideje elkötelezett a tehetségek támogatása mellett, az NTP 14 évvel ezelőtti indulása óta majdnem 19 ezer pályázatot támogattak mintegy 33 milliárd forintból, évente 300-350 ezer gyereket és fiatalt segítenek az óvodáskortól a felnőttkorig.

A program különlegessége, hogy a jelentős költségvetési támogatás mellett az adófizetők egy százalékos felajánlásai adják a keretösszeg alapját, a magyarok eddig több mint 17,5 milliárd forinttal támogatták a tehetséggondozást - ismertette az államtitkár.

Hozzátette, az adó úgynevezett második egy százalékát lehet felajánlani a támogatásra a 1823-as technikai számon. Hornung Ágnes szólt arról is, hogy a közösségek tehetséggondozó szerepe és szakmai munkája is elengedhetetlen ahhoz, hogy a kiemelkedő fiatalok eredményeket érhessenek el, ezért idén az egyéni pályázatok mellett kiemelt figyelmet fordítanak az egyesületek, szervezetek és intézmények tehetségtámogató munkájára is.

A tehetségek felkarolása közös nemzeti érdek és hosszútávú befektetés - hangsúlyozta az államtitkár. Boros Misi zongoraművész, a Nemzeti Tehetség Program idei fővédnöke azt hangoztatta, hogy a tehetség önmagában nem elég, a munka, a kitartás és a lelkesedés mellett nagyon fontos a támogatói közeg is, amelyet a szülők, a tanárok és a mentorok mellett az NTP is tud biztosítani.

 

(Forrás: KIM, MTI)


------------------------------------------------------------

(Fotó: Polgár Julianna (JulCSIllag-fotó®))                       

------------------------------------------------------------

Szerző/Leközlő:

 

Polgár Julianna

 

MMDR Ex Libris-díjas költő, fotó- és képzőművész

(szerk.- és fotórip., könyvtáros - volt Duna TV, MTI; 
főszerkesztő - POLGÁRI ÖSSZMAGYAR ÖRÖMHÍR MÉDIA; 
GYÖNGYSZAVÚ MÚZSA MÉDIA - gyongy.pol.dtv.mti8@gmail.com; 
budapesti tudósító - HUNSOR.SE; Szabad Szalon (SK) - pjulcsillag8@gmail.com); 
06-30/859-33-35; https://hu.wikipedia.org/wiki/Polg%C3%A1r_Julianna 

-----------------------------------------------------------------------------------------------------

POLGÁR JULIANNA KÉPRIPORTJA 





































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése