2017. augusztus 28., hétfő

KÉZILABDÁS KÉPZÉSI KÖNYV

Kézilabdás képzési könyv

A Magyar Kézilabda Szövetség hétfőn, 2017. augusztus 28-án, a Városliget Caféban 
mutatta be új, korosztályos képzési kézikönyvét. 


Az új kiadványról a szövetség sportigazgatója, dr. Marczinka Zoltán és az MKSZ szakmai igazgatója, Zsiga Gyula adott tájékoztatót.

Dr. Marczinka Zoltán megköszönte a szerzők munkáját, és a kiadvány szerkezetéről beszélt: „Formailag három részből áll a kézikönyv, azonban a legelején, bevezetésképpen, az edzéselméleti tájékoztató szerepel, amely arra szolgál, hogy a sportágban kevésbé jártas kollégák is megértsék a gyakorlatokat. Ezután következik a szakmai anyag, amely 252 gyakorlatot tartalmaz, és útmutató lehet a rutinosabb utánpótlásedzőknek is.”

Zsiga Gyula kiemelte az általa életre hívott, új utánpótláskoncepció fontosságát, és elmondta, hogy ennek a folyamatnak a része a könyv is: „Az utánpótlásképzés három pillére jelenik meg a kiadványban is. Az első a képzésben létrejövő egységesség, próbáljuk csökkenteni a különbségeket az egyes régiók között. A második, hogy a játékossá válás hosszú folyamat, a felnőttmezőnyre kell beérniük a játékosoknak. A harmadik pedig a digitalizált felület, amelyben az edzők tevékenysége látható, ott rengeteg adatot gyűjtünk, amely pár év múlva nagyon hasznos információkkal szolgál.”

Az esemény végén bemutatták a Nemzetközi Edzőképző Központ (NEK) megújult honlapját, a keziedzo.hu-t, amelyen - a kézikönyv mellett - számos neves szakember szakdolgozata is megtalálható. Kb. 200 videót is föltöltenek a hatékonyabb tanulás érdekében.
***
Korosztályos képzési kézikönyv (6-18 éves korig) - Szerzők: Juhász István, Dr. Marczinka Zoltán, Dr. Ökrös Csaba, Papp György, Varga József, Zsiga Gyula
Szerkesztette: Dr. Marczinka Zoltán

***

Előszó, ajánlás (részlet)

Kocsis Máté, a Magyar Kézilabda Szövetség elnöke: - ,,Rendkívül fontos mérföldkő a magyar kézilabda edzőképzés életében a kézikönyv kiadása, hiszen a legkisebbektől egészen az utánpótláskor végéig felöleli valamennyi korosztály képzési anyagát. Célunk, hogy ne csak az elitképzésben részt vevő szakemberek számára álljon rendelkezésre a megfelelő szakirodalom a megújuló edzőképzésben, hanem a legkisebb műhelyek minden szakembere számára is segítséget nyújtsunk. A Magyar Kézilabda Szövetség legfőbb célja a nemzeti válogatottak minél sikeresebb szereplésének elősegítésén túl az egész sportág fölé olyan ernyőt tartani, amely biztonságot ad, egyszersmind minden játékost és edzőt is hozzásegít egyéni céljai eléréséhez is. Ehhez nagy segítséget nyújt a kézikönyv.”


(Forrás: mksz.hu/utanpotlassport.hu)


------------------------------------------------------------

(Fotó: Polgár Julianna (JulCSIllag-fotó®))

------------------------------------------------------------

(Szerző/Leközlő:


Polgár Julianna
(szerk.- és fotórip., könyvtáros - volt Duna TV, MTI – gmzsa_pol_dtv_mti8@yahoo.com;
főszerkesztő - POLGÁRI ÖSSZMAGYAR RÖVIDHÍR MÉDIA;
GYÖNGYSZAVÚ MÚZSA MÉDIA - gyongy.pol.dtv.mti8@gmail.com;
budapesti tudósító - HUNSOR.SE; MAGYAR PÓLUS MÉDIA - lillatti8@gmail.com)
tag - Magyar Újságírók Közössége - nemzetközi sajtóig. szám: R-1649)

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------


POLGÁR JULIANNA KÉPRIPORTJA






















Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése