Rekord számú látogatót vonzottak a szürkemarhák a Vajdahunyad várba
- Vasárnap este bezárta kapuit a második Szürkemarha Vigadalom -
A péntektől vasárnapig tartó Vigadalom rekord mennyiségű vendéget vonzott a Vajdahunyad várba, még a szombati hideg idő ellenére is. A Magyar Szürke Szarvasmarhát Tenyésztők Egyesülete (MSzTE) második alkalommal szervezte meg a nagyszabású rendezvényt azzal a céllal, hogy visszavezesse a fajtát a köztudatba és a magyar konyhákba. A fesztivál fővédnöke Tarlós István, Budapest főpolgármestere volt.
Nem csak néző volt több, mint a tavalyi évben, de a tenyésztők és a feldolgozók is nagyobb mennyiségben képviselték magukat a hétvégén. A kiemelkedő érdeklődés azt mutatja, hogy a fajta, a termékek és az ezt övező kultúra közelebb hozása a fogyasztókhoz, idén is teljesült. A gasztronómiai különlegességek és bemutatók mellett színes népzenei programok, kézművesek, és megülhető élőállatok várták az érdeklődőket.
A megnyitón Jánossy Andor-életműdíjat adományoztak dr. Bodó Imrének, a fajta megmentőjének, mindemellett a gyakorlati jelentőségét is ismertették „Magyar szürkemarha hús” hamísítók ellen létrehozott földrajzi árujelző oltalommal védettségének (OFJ), illetve bemutatták az első szürkemarha receptkönyvet, Szakácskönyv a Magyar szürkéhez címmel.
A konyhák minőségét egy különleges főzőverseny biztosította, melynek során Boros László, Pindroch Csaba, Gianni Annoni, Gyimesi Zsuzsa, Jókuti András és Csíki Sándor zsűrizték Kerekes Sándor séf vezetésével a fesztivál összes konyhájának kínálatát, hogy a Vigadalom vendégei a legjobb minőséget fogyaszthassák a rendezvény alatt. A versenyben kiosztották a Legjobb sétálóétel, a Legjobb egytálétel és a Legjobb grillen sült díjakat.
A díjkiosztást követően a zsűri tagjai közül a legbátrabbak megülték a vár kapujában legelésző szürkemarhák egyikét.
A kis állatállománnyal rendelkező szürkemarha kézműves termékek készítői hasznos visszajelzést szerezhettek a rendezvényen a keresletet illetően, ami nagy előrelépés a termékek piaci pozícionálására és a szürkemarha magyar konyhákba való visszahelyezésére nézve.
(Szövegforrás: www.szurkemarhavigadalom.hu)
Fotók a rendezvényről:
NOGUCHI fotók:
http://www.flickr.com/photos/noguchi/sets/72157635544734152/
--
POLGÁR JULIANNA fotói:
https://www.facebook.com/media/set/?set=a.10200519433219479.1073741836.1567426487&type=1&l=a38597ed87
-----------------------------------------------------
(Fotó: JulCSIllag-fotó®)
(Szerző/Leközlő:
Polgár Julianna
(szerkesztő- és fotóriporter – volt Duna TV, MTI - gmzsa_pol_dtv_mti8@yahoo.com;
főszerkesztő – POLGÁRI ÖSSZMAGYAR RÖVIDHÍR MÉDIA;
GYÖNGYSZAVÚ MÚZSA MÉDIA - gyongy.pol.dtv.mti8@gmail.com;
budapesti tudósító - HUNSOR.SE; MAGYAR PÓLUS MÉDIA - lillatti8@gmail.com))
Polgár Julianna
(szerkesztő- és fotóriporter – volt Duna TV, MTI - gmzsa_pol_dtv_mti8@yahoo.com;
főszerkesztő – POLGÁRI ÖSSZMAGYAR RÖVIDHÍR MÉDIA;
GYÖNGYSZAVÚ MÚZSA MÉDIA - gyongy.pol.dtv.mti8@gmail.com;
budapesti tudósító - HUNSOR.SE; MAGYAR PÓLUS MÉDIA - lillatti8@gmail.com))
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése