III. ÚJBUDAI VERSMONDÓ MARATON
Nagy sikerrel és gyönyörű tavaszi időben lezajlott a Magyar Költészet Napján rendezett III. Újbudai Versmondó Maraton, amelyet Őrmezőn, a Költők Parkjában tartottunk.
Az eseményt a helyi költők emlékműveinek megkoszorúzása és a most is Őrmezőn élő, friss Kossuth-díjas Kalász Márton köszöntése előzte meg, majd fél 12-től este 7-ig folyamatosan mondtuk, hallgattuk a szebbnél szebb magyar verseket. Összesen mintegy 150 versmondó vett részt az eseményen, a nagyobbik részt a fiatalok tették ki, de a felnőtt korosztály sem szégyenkezhet 35 felnőtt és senior korú szavalóval. Nagyon örülünk, hogy a lakótelep valamennyi oktatási intézménye képviseltette magát tanulóin keresztül, így a Napsugár Ovi, a Neszmélyi Úti Ovi, az Eszterlánc Óvoda, az Őrmezei Általános Iskola, a Weiner Leó Zeneművészeti Szakközépiskola és a Kossuth Lajos Nevelőotthon.
Néhány leg és érdekesség: A legtöbb szavalót az általános iskola delegálta, a legtöbb verset Kel Jutka mondta (ha nem számítjuk a már hagyományosnak számító 50 perces záróblokkot), a leggyakrabban megszólaltatott költő Petőfi volt, aki 190 évvel ezelőtt született, a legnagyobb tetszést Lackfi János két verse aratta, a Lányok dala és a Fiúk dala, egymásnak felelgető felállásban, a legkülönlegesebb produkció Sára Ildikó jelnyelven előadott Tintásüvege volt, a gitárral kísért verseket pedig Szigeti Sugár Évának köszönhetjük. Külön említésre méltó a Tarka Színpad szépen szerkesztett összeállítása, és a kiemelkedő művészi igénnyel szerkesztett, Petőfi életművet feldolgozó blokk Engelbrecht Lászlóval.
Köszönjük minden résztvevőnek a fellépést, a gyermekek felkészítő tanárainak és az intézményvezetőknek lelkiismeretes munkájukat. Köszönjük az Őrmezei Közösségi Ház munkatársainak a rendezvény technikai támogatását és az előkészítő munkálatokat.
Köszönöm a Morus önkénteseinek munkáját!
Viszontlátásra 2014. április 11-én!
Makrai Rita
A 20 éves Őrmezői Morus Szent Tamás Egyesület elnöke
(Leközlő:
Polgár Julianna
(szerkesztő-riporter - Duna TV, MTI - gmzsa_pol_dtv_mti8@yahoo.com;
főszerkesztő – POLGÁRI ÖSSZMAGYAR RÖVIDHÍR MÉDIA;
GYÖNGYSZAVÚ MÚZSA MÉDIA - gyongy.pol.dtv.mti8@gmail.com;
budapesti tudósító - HUNSOR.SE; MAGYAR PÓLUS MÉDIA - lillatti8@gmail.com))
(szerkesztő-riporter - Duna TV, MTI - gmzsa_pol_dtv_mti8@yahoo.com;
főszerkesztő – POLGÁRI ÖSSZMAGYAR RÖVIDHÍR MÉDIA;
GYÖNGYSZAVÚ MÚZSA MÉDIA - gyongy.pol.dtv.mti8@gmail.com;
budapesti tudósító - HUNSOR.SE; MAGYAR PÓLUS MÉDIA - lillatti8@gmail.com))
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése