2018. február 26., hétfő

9. FURMINT FEBRUÁR 2018.

9. Furmint Február 2018.

2018. február 1-jén újra megrendezték a 9. Furmint Február 
Nagy Kóstolót a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban (MMgM), 
a csodálatos Vajdahunyad várában.






A Furmint Február a Nagy Kóstolók Ősatyja, és valójában egy egész hónapot átívelő kezdeményezés, amiben részt vesznek a borászatok, rendezvények, éttermek stb.!

Ősatya, mivel minden tematikus, profi, egyestés, igazi Nagy Kóstoló a Furmint Február nyomában indult el. Onnan másolták, utánozták, mazsolázták, ám a Furmint Február a trónkövetelő rendezvények hada mellett még mindig állja a sarat. Versenyben van és élen jár, mivel olyan különleges és minőségi tud lenni, amivel még mindig el tudja varázsolni a borrajongók szívét. Az első Furmint Február még a Festetics Palotában volt 2010-ben, de sok furmint ömlött le a torkokon azóta!

Idén februárban kilencedik alkalommal tölti meg a borospoharakat a furmint a Furmint Február alkalmából. Ez volt az első olyan kezdeményezés itthon, ami egyetlen szőlőfajtát állított reflektorfénybe, ráadásul egyből egy egész hónapot szentelve neki. Tavaly óta február 1-jén ünnepeljük a Nemzetközi Furmint Napot is, idén pedig pont ezen a napon rendezték meg a Furmint Február Nagy Kóstolóját a városligeti Vajdahunyad várában.

A Furmint Február Nagy Kóstolón közel 100 kiállító legalább 150 prémium borát ízlelhették meg a látogatók. A kínált borok között találhattunk pezsgőket is, és az édes borok, aszúk szerelmesei sem csalódtak. A legtöbb kiállító ezúttal is a legnagyobb hagyományokkal bíró, Tokaji borvidékről érkezett, de - köszönhetően az elmúlt évtized furminttelepítéseinek - egyre több, új borvidék csatlakozik a furmint táborához. Az ugyancsak tradicionálisnak számító Somló mellett az Egri borvidék, a Balaton északi és déli partja és a Pécsi borvidék, valamint határon túli pincék furmintjait is megkóstolhattuk.

A különleges helyszínnek köszönhetően egy délután alatt átfogó képet szerezhetett az ember a fajtáról, és körbe utazhatta a Kárpát-medence legjobb borvidékeit egyetlen pohár segítségével.

***

A Furmint Február friss furmintélménye az alábbi:

Royal Tokaji Furmint Dűlőválogatás 2011

Mád és Tarcal alkotta frigy, a legszebb furmintokat gyúrták egybe, mádi dűlők: Úrágya, Betsek, Szt. Tamás; tarcali dűlő: Mézesmály. Kövek és lösz, mindez 6 hónapra zempléni tölgyfahordóba téve. Krétás, bazaltos ásványosság, friss citrus, körte és alma és fa ott muzsikál komplexen az orrban, édeskés behízelgő mézes illat, a hét év meg sem látszik rajta. Szájban is feszes textúra, kirobbanó forma, a magas alkoholt beépíti test, de nem nehezül el. Egyszerre érett és friss a Furmint, a fáradtságnak semmi jele. Közepes hosszúságú a lecsengés és egy árnyalatnyival több savat is elbírnánk a képletben, de így is minden a helyén van. Szép, egyensúlyos, elegáns tétel, méltó a Furmint Február ünneplésére. Egyetértünk Kézdy Dániellel, hogy egy ilyen testes Furmint tétel kiváló párost alkot egy jó érett Comté francia sajttal.

***

A kiállítói lista:

A Préselők, Erdőbénye
Angyal Borászat, Rátka
Árvay János Családi Pincészete, Rátka
Áts Családi Pincészet, Tokaj
Babits Pincészet, Tolcsva
Balassa István, Tokaj
Bardon, Erdőbénye
Barkland Pincészet, Miskolc
Barnabás Kézműves Pince, Somló
Barta Pince, Mád
Basilicus Szőlőbirtok, Tarcal
Bihari Borászat, Mád
Bíró Borászat, Mád
Bodrog Borműhely, Bodrogkisfalud
Bott Frigyes, Muzsla
Bott Pince, Bodrogkisfalud
Czemiczki Pincészet, Tolcsva
Csite Családi Birtok, Erdőbénye
Demetervin, Mád
Dénes Hegybirtok, Ság-hegy
Dereszla Pincészet, Bodrogkeresztúr
Disznókő Szőlőbirtok, Mezőzombor
Dobogó Pincészet, Tokaj
Dorogi Testvérek Pincészete, Tarcal
Erzsébet Pince, Tokaj
Espák Pince, Hercegkút
Ferdinánd Pincészet, Mád
Füleky Pincészet, Bodrogkeresztúr
Garamvári Szőlőbirtok, Balatonlelle
Gilvesy Pincészet, Szent György-hegy
Gizella Pince, Tokaj
Grand Tokaj, Tolcsva
Gróf Degenfeld Szőlőbirtok, Tarcal
H2 Pince, Nagyréde
Hangavári Szőlőbirtok és Pincészet, Bodrogkisfalud
Hímesudvar, Tokaj
Holdvölgy, Mád
Hollókői Pincészet
Homoky Családi Pincészet, Tállya
Kardos Szőlőbirtok, Mád
Katona Borház, Balatonboglár
Kikelet Pince, Tarcal
Királyudvar, Tarcal
Kolonics Károly Családi Pincészete, Somló
Kovács Nimród Winery, Eger
Laposa Borbirtok, Badacsonytomaj
Majoros Birtok, Tarcal
Montium, Szerencs
Myrtus Pince, Tarcal
Obzidián Bormanufaktúra, Hercegkút
Orsolyák Attila, Tokaj
Pálffy Pince, Köveskál
Patricius Borház, Tokaj
Paulay Borház, Tokaj
Péter Pince
Petrányi Pince, Csopak
Royal Tokaji, Mád
Rózsa Pince
RWZ, Mád
Sanzon, Erdőbénye
Sauska Tokaj, Tokaj
Serpens Pince, Sárospatak
Skrabski Pincészet, Balatonudvari
Spiegelberg Kézműves Borpince, Somló
Szabó Zoltán, Hosszúhetény
Szalóczi Pince
Szarka Pince, Mád
Szent Donát, Csopak
Szent Tamás Szőlőbirtok, Mád
Szignárovits-Makai Pince ,Gyöngyöspata
Szóló, Tállya
Tokaj Nobilis, Bodrogkeresztúr
Tokaj Oremus Szőlőbirtok és Pincészet, Tolcsva
Tokaj Pendits, Abaújszántó
Tokaj-Hétszőlő Szőlőbirtok, Tokaj
Tokajicum Borház, Tarcal
Tomcsányi Családi Birtok, Somló
TR Művek, Tállya
Vincze Tamás, Sárospatak
Zombory Pince, Rátka
Zsadányi Pincészet, Tállya

(Forrás: ihatobb.hu)

------------------------------------------------------------

(Fotó: Polgár Julianna (JulCSIllag-fotó®))

------------------------------------------------------------

(Szerző/Leközlő:


Polgár Julianna
(szerk.- és fotórip., könyvtáros - volt Duna TV, MTI – gmzsa_pol_dtv_mti8@yahoo.com;
főszerkesztő - POLGÁRI ÖSSZMAGYAR RÖVIDHÍR MÉDIA;
GYÖNGYSZAVÚ MÚZSA MÉDIA - gyongy.pol.dtv.mti8@gmail.com;
nyelvi lektor, korrektor, adatrögzítő - MMgM
budapesti tudósító - HUNSOR.SE; MAGYAR PÓLUS MÉDIA - lillatti8@gmail.com)
tag - Magyar Újságírók Közössége - nemzetközi sajtóig. szám: R-1649)

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------

POLGÁR JULIANNA KÉPRIPORTJA






















































































KVANTUM-KONZORCIUM A MAGYAR TUDOMÁNYBAN

Az MTA-n indult útjára a 35 milliárdos, magyar kvantumtechnológiai program

Az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont vezetésével a Magyarországon
kvantumtechnológiai kutatásokat végzőket összefogó, erre a célra létrejött
konzorcium, a HunQuTech kvantumtechnológiai projektet indított, melyről
2018. 02. 07-én, az MTA Felolvasótermében tartottak sajtótájékoztatót.



A konzorcium tagjai:

MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont (konzorciumvezető),
BME TTK, Fizikai Intézet,
BME VIK, Hálózati Rendszerek és Szolgáltatások Tanszék,
BME VIK, Egyesült Innovációs és Tudásközpont,
ELTE TTK Fizikai Intézet, Komplex Rendszerek Fizikája Tanszék
MTA EK Műszaki Fizikai és Anyagtudományi Intézet, Mikrotechnológiai Osztály
BHE Bonn Hungary,
Ericsson Magyarország,
Femtonics,
Nokia Bell Labs.

A projekt célja egy Magyarországon fejlesztett és épített kvantumtitkosító rendszer mellett, hogy megerősödjenek azok a kutatások és technológiák, amelyek a kvantumtechnológiai ágazattal foglalkoznak.

A „Kvantumbitek előállítása, megosztása és kvantuminformációs hálózatok fejlesztése" című projektet a Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Alap négy éven keresztül 3.5 milliárd forinttal támogatja a Nemzeti Kiválósági Program, Nemzeti Kvantumtechnológia Alprogram keretében, melyet 2017-ben hirdetett meg.

***

A HunQuTech célja, hogy a projekt keretében a következő négy évben létrehozzon:

- Egyfoton-forrást, amely a kvantummechanika elvei által garantált, biztonságos kommunikációhoz szükséges. Az egyfoton-forrást ionadalékolt nanokristályokkal, illetve színcentrum ponthibát tartalmazó, félvezető kristályokban hozzuk létre.

- Összefonódott fotonpár-forrást. Ezt - terveik szerint - parametrikus legerjesztéssel működik majd. Az építendő eszközben egy kettőstörő kristályt erős lézerfény világít meg, a kristály a lézer nagyenergiás fotonjainak egy kis részét összefonódott fotonpárokká alakítja, ezek jól meghatározott irányok mentén lépnek ki a kristályból.

- Kvantumkommunikációs rendszert, úgy szabad térben, mint optikai kábelen keresztül.

- Különböző fizikai elveken alapuló kvantummemóriákat, amik elemi építőkövei lehetnek a kvantummechanikában rejlő, számítási lehetőségeket kiaknázó, jövendőbeli eszközöknek (csapdázott rubídium atomok hiperfinom elektronállapotaiban, ill. magspinben).

- Egybites kvantumlogikai kapukat (pl. mikrohullámú terekkel atomokban, ill. elektronspinen)

- Kétbites kvantumlogikai kapukat (pl. szupravezetőben elektronpárokra).

- A mágneses mezőt nagy térbeli felbontással mérő eszközt, ami az optikailag detektált, mágneses rezonanciát használja. A kvantumtechnológia hozzájárul az érzékelés pontosságának nagyságrendekkel történő megjavításához.

- Új algoritmusokat a kvantumfizikai rendszerek hatékony szimulációjára. Ezekkel - a kvantumtechnológiában használatos rendszerek modellezése mellett - az anyagtudomány nagy, nyitott kérdéseihez is kapcsolódunk, így pl. a magas hőmérsékletű szupravezetéshez.

***

A projekt végén, 2021-ben a kvantummechanika elvein alapuló, titkosítással rendelkező, kommunikációs csatornát valósítanak meg laboratóriumi körülmények között, és demonstráljuk ezen kvantumkommunikációs rendszer védettségét támadások ellen.

A kvantumtechnológiai fejlesztési potenciál eléréséhez a meglévő laboratóriumi kapacitás jelentős bővítését végzik el.

A projekt során közösen építik meg a kvantumbitek mikrohullámú, illetve lézeres manipulációját lehetővé tevő kiterjesztéseket, és a kvantumkommunikációhoz szükséges fotonikai eszközöket.

A projekt tevékenységeiben a kvantumtechnológia mind a négy ,,pillére” megjelenik, amelyeket a terület vezető kutatói egy részletes tanulmányban, a Quantum Manifesto-ban (http://qurope.eu/manifesto) határoztak meg, és amelyet átvett az EU H2020 Quantum Technologies Flagship program is.

A kvantummechanika törvényein alapuló technológiák forradalmian új megoldásokat fognak hozni a mérés- és érzékeléstechnikában, az informatikában és a kommunikációban a következő években. Az előző évszázadban az emberiség felfedezte az anyagi világot az atomi méretskálán uraló kvantummechanikát. Most, és az előttünk álló években a kutatók szerte a világban, ahogy a konzorcium tagjai is, már a technológiai lehetőségeket keresik a kvantummechikában az olyan különböző alkalmazásokhoz, mint biztonságos adatátvitel, az érzékelési pontosság elvi végső határáig működő szenzorok; fundamentálisan új, számítási paradigmák.

Ezekben az alkalmazásokban a kvantumtechnológia ugrásszerű javulást hoz majd a kapacitás, a pontosság és a sebesség terén is. Az olyan óriáscégek, mint például a Google, a Microsoft, az Intel, a Toshiba és az IBM is felismerték a kvantumtechnológiában rejlő potenciált, ezért a kvantumfizikai kutatásokat jelentős összegekkel támogatják.

Az Európai Unió 2018-ban elindított, új zászlóshajó programjának, a Quantum Technology Flagshipnek pedig 1 milliárd euró lett előirányozva a következő 10 évre.

***

A ,,Kvantumbitek előállítása, megosztása és kvantuminformációs hálózatok fejlesztése” projekt mérföldkövei:

Az első mérföldkőig (2018) beszerezzük a tervezett kvantumtechnológiai kutatásokhoz szükséges mérőeszközöket és egyéb laborfelszereléseket. Új, nemzetközi szintű laboratóriumokat indítunk el, a meglévő laboratóriumok eszközparkját felfejlesztjük. Az eszközök egy részét külön specifikációk szerint legyártatjuk, más részét kutatókat kiszolgáló cégektől beszerezzük. Ezekből az alkatrészekből állítjuk majd össze azokat a kompakt, ,,table-top" kísérleti elrendezéseket, amelyek az elvárt pontosság, zajmentesség, illetve extrém működési tartományuk (pl. hőmérséklet, vákuum vagy mágneses tér) révén csúcstechnológiát képviselnek. Megtervezzük az egyedi kísérleti rendszereket, amelyeken a kereskedelmi forgalomban kapható eszközökön és összeállításokon túlmutató kutató-fejlesztő munkát is lehet folytatni. Az első munkaszakaszban megkezdjük a kvantumtechnológiai elméleti módszerek fejlesztését és a konkrét berendezéseken tervezett kísérletek előkészítését.

A második mérföldkőig (2019) beüzemeljük a beszerzett mérőeszközöket és egyedi gyártású készülékeket. Elvégezzük az eszközök specifikációjának a kvantumtechnológiai kísérletek által megkívánt nagy pontossághoz elengedhetetlenül szükséges tesztelését. Az eszközöket előkészítjük az egyedi kísérleti elrendezésekbe történő integrálásra.

A harmadik mérföldkőig (2020) elérendő legfontosabb lépés az összeállított berendezések hitelesítése nevezetes kvantumos kísérletek segítségével: Rabi-oszcillációval, Hanbury-Brown és Twiss interferometriával, Bell-egyenlőtlenség-sértés tesztekkel. Demonstráljuk, hogy valóban elértük a kvantumos tartományhoz szükséges pontosságot, egyben meg tudjuk mérni az adott kísérleti berendezésekre jellemző koherenciaidőt, ami a legfontosabb korlátozó paraméter a kvantumtechnológiai alkalmazásokban.

A negyedik, végső mérföldkő (2021) az új kvantumtechnológiai eszközök demonstrálása. A projekt utolsó munkaszakaszában megvalósítjuk a kvantummechanika elvein alapuló titkosítással rendelkező kommunikációs csatornát laboratóriumi körülmények között, és demonstráljuk ezen kvantumkommunikációs rendszer védettségét támadások ellen. A nanokristályban lévő ponthibákkal megvalósított kontrollált kvantumbiteket, mint kvantumos érzékelő rendszereket alkalmazzuk valódi, biológiai és élettani rendszerek vizsgálatára. Egy- és kétbites kvantuminformatikai műveleteket végzünk a projekt során előállított, különböző fizikai rendszereken megvalósított, materiális kvantumbiteken.


(További információk a HunQuTech konzorciumról:

Forrás: mta.hu; https://wigner.mta.hu/quantumtechnology/)


------------------------------------------------------------

(Fotó: Polgár Julianna (JulCSIllag-fotó®))

------------------------------------------------------------

(Szerző/Leközlő:


Polgár Julianna
(szerk.- és fotórip., könyvtáros - volt Duna TV, MTI – gmzsa_pol_dtv_mti8@yahoo.com;
főszerkesztő - POLGÁRI ÖSSZMAGYAR RÖVIDHÍR MÉDIA;
GYÖNGYSZAVÚ MÚZSA MÉDIA - gyongy.pol.dtv.mti8@gmail.com;
nyelvi lektor, korrektor, adatrögzítő - MMgM
budapesti tudósító - HUNSOR.SE; MAGYAR PÓLUS MÉDIA - lillatti8@gmail.com)
tag - Magyar Újságírók Közössége - nemzetközi sajtóig. szám: R-1649)

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------

POLGÁR JULIANNA KÉPRIPORTJA